Dtum
Login with Facebookk
1932 | Szeptember

Vasárnap hajnali csata utcai nők lovagjai és razziázó detektívek között

A vasárnapra virradó hajnalon nagy erkölcsrendészeti razziát tartottak a főváros zugszállóiban. A detektívek becsöngettek a Képíró utca 9. szám alatt levő garni- szállóba is, azután megindultak az összefogdosott nőkkel a főkapitányság felé. A Kecskeméti- utca sarkán azonban nagyobb csoport fiatalember várt rájuk, akik rátámadtak a nőket kísérő detektívekre.

Egy zömök, szélesvállu, hatalmaserejű jassz hátulról fejbeütötte Jaloveczky József detektívet és az orvul megtámadott embert a földre teperte. Társai segítségére siettek a szorongatott helyzetben lévő Jaloveczkynek, akiről abban a percben ráncigálta le a vadul ordítozó támadót dr. Szentiványi József detektív, amikor már fojtogatta. Az utonállók olyan fenyegetően viselkedtek és annyira szorongatták a detektíveket, hogy közülük az egyik, Mohos József revolvert rántott elő. A nők sikoltoztak, káromkodtak, földre vetették magukat, a hajukat tépték és a detektíveket szidalmazták.


Általános verekedés, szitkozódás töltötte be a hajnali órákban oly néptelen és csöndes belvárosi utcát. A revolver azonban megtette a hatását és a nők kiszabadítására egybesereglett lovagok kereket oldottak, velük együtt megszökött a Képíró – utcából előállított nők egyike is. Az utonállók közül csak azt az egyet sikerült elfogni, aki Jaloveczky detektívet megtámadta. Horváth Gyulának hívják. Hatósági közeg elleni erőszak miatt tartóztatták le.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98