Dtum
Login with Facebookk
1933 | Április

Az ultrahangok , sugárnyomás

Az ultrahangokat gyakorlati célokra is fel lehet használni. Termek akusztikáját megvizsgálhatjuk, ha a tervezetet kicsinyben megvalósítjuk, benne ultrahangokat keltünk és a hullámokat kokszporral figyeljük. Hopwood a sugárnyomást egyszerűen kimutatta. Akármilyen hullámok (pl. fényhullámok) érnek lapra, erre nyomást fejtenek ki.

Ez a sugárnyomás. Hopwood torziós ingára kis lapot szerelt. Ha ezt a lapot a vízben haladó hullámok érik, az inga elfordul. Ez kényelmes eljárás a hangerősség mérésére. Egyes anyagok visszaverő és átengedő képességét lehet így meghatározni.

Az eddig leírt jelenségeket előre lehetett várni. De nagy erősség és magas rezgésszám esetében új jelenségek lépnek fel. Ha a kristály olajban van, akkor a hullám a felső elektród és az olajfelület közt marad. A sugárzás nyomása a felületet kidomborítja, még pedig néhány cm-nyire.

Ebből a domborulatból cseppek indulnak felfelé, mint a szökőkútból. Ha a domborulatra kis hajót teszünk és ebbe folyadékot öntünk, akkor a rezgést erre átvihetjük. Ha vizet tartalmazó kémcsövet részben a kidomborodó olajba mártunk, akkor a vízből az elnyelt gázok buborékok alakjában kiszállnak.

Kis hangerősségnél a buborékok lassan képződnek és a vízben levő csomópontokban megállapodnak. Ha a buborékok megnövekednek, akkor rezegnek, majd cikcakos úton a felületre szállnak. Viszont nagyobb hangerősség esetében buborékok nem képződnek.

Hopwood U-alakú cső egyik szárát beforrasztotta, a másikat nyitva hagyta. A csőbe folyadékot öntött, úgy hogy a beforrasztott ág telve volt. A csövet az olaj kidomborodásába helyezte a rezgő kristály fölé. A folyadék belsejében gőzbuborékok keletkeznek és a zárt csőben összegyűlnek. Ha a nyílt oldalon a nyomást növeljük, a gőzök lecsapódnak.

Fordított U-alakú cső egyik ágában folyadék van, a cső mindkét szára zárt. A folyadékból gőzbuborékok szállnak ki és a másik szárban lecsapódnak. Ez az „akusztikus desztillálás.” Ugyancsak fordított U-alakú csőben erősen ritkított levegő van, benne likopodium por. Ha a csövet az olajba állítjuk, akkor a por abba a csőbe áramlik, melyben a rezgés erősebb. Ha a cső olajjal van bevonva, akkor az olajban hullámok keletkeznek és kis cseppek hullanak szét belőle.

Meglepően viselkedik az olaj a cső keskenyebb helyén. Itt a hullámok energiája folytán nagyon felmelegedés áll elő, az olaj apró cseppekben szétporlik. Ha a cső igen vékony és erősen megfogjuk, akkor égést érzünk. Az edény fala is erősen felmelegszik.

Az ilyen hullámoknak sokszor feltűnő biológiai hatásuk is van. Többen megfigyelték, hogy a halak ilyen hullámnyalábban megbetegszenek, esetleg el is pusztulnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98