Dtum
Login with Facebookk
1933 | December

Meskó Zoltán és gróf Festetics Sándor versengése a magyar Führerségért

Hónapok óta szóbeszéd tárgya Somogy megyében, hogy a horogkeresztes szervezkedéseket gróf Festetics Sándor kormánypárti országgyűlési képviselő, a vidék egyik legnagyobb földesura támogatja. Festetics gróf ugyan ezt a hírt, amely a politikai köröket ismételten foglalkoztatta, illetékes helyen és baráti körben többször megcáfolta, de ezzel szemben a tények azt bizonyítják, hogy a dégi földesúr, aki negyvenezer holdon gazdálkodik, egyre fokozottabb lelkesedést mutat Hitler forradalmi programja iránt.


Híre járt, hogy Festetics néhány hónappal ezelőtt Münchenben tisztelgő látogatást tett Hitlernél és a horogkeresztes mozgalomhoz való csatlakozástól csupán Gömbös miniszterelnökkel való tárgyalása térítette el. Annál nagyobb érdeklődés előzte meg a nyilaskeresztes párt pénteki gyűlését Enyingen, ahol a párt programját Meskó és Biharváry fejtették ki. E gyűléseken, amelyek minden rendzavarás nélkül és igen mérsékelt sikerrel folytak le, gróf Festetics Sándor képviselő is megjelent helyi vezérkarával.


A gyűlés után a nyilaskeresztesek Meskó Zoltán tiszteletére bankettet rendeztek, amely iránt azonban oly csekély érdeklődés mutatkozott, hogy nyolc-tizen vettek rajta részt. Gróf Festetics Sándor lapja, a „Mezőföld” vasárnapi száma a banketten történtekről a következőket írja: „Azt hallottuk, hogy a nyilaskeresztesek állítólag ultimátumot intéztek volna Festetics Sándorhoz, amely úgy hangzott, ha kedd délig nem lép be a Meskó-pártba, ez utóbbi őt kiközösíti, vele minden összeköttetést megszakít és ezt az elhatározását az összes magyar napilapokban és a Völkischer Beobachterben is leközli.


Nem hisszük, hogy Festetics Sándor ettől az ultimátumtól meg fog ijedni, ugyancsak nem hisszük, hogy ez az ultimátum félre tudná vezetni a Völkischer Beobachter vezetőségét az itteni dolgok állása felől Gróf Festetics Sándor kormánypárti képviselőhöz közelálló helyről úgy informálnak, hogy a gróf változatlanul rokonszenvez a német forradalom gazdasági, politikai és társadalmi programjával, csupán Meskó Zoltán vezérségét és a Meskó-féle nyilaskeresztes pártot nem hajlandó Hitlert magyar csoportjának elismerni."


Festetics, úgylátszik, elérkezettnek látja az időt, hogy nyiltan felvegye a harcot a magyar Führerségért versenytársával, a zöldingesek vezérével, Meskó képviselővel. Erre vall az az elhatározása, hogy vasárnap elküldte megbízottját Tóth József főintézőt Székesfehérvárra, akit dr. Tóth Gyula ottani ügyvéddel együtt bejelentette a rendőrségen, hogy szombaton 120 személyes bankett keretében tartja meg a zászlóbontását a Festetics Sándor nyilaskeresztes csoportja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Meskó Zoltán. A rivális képe nincs meg, de az ezt követőn láthatjuk nemes versengésük tárgyát A Führer
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98