Dtum
Login with Facebookk
1933 | Február

Farsang 1933 - ban Pesten

(Gasztronómia)


A legtöbb fővárosi vendéglő étlapján szerepel ezen a vasárnapon a farsangi fánk, de a pulyka, kappan, sőt rántott csirke is, mintha csak a baromfiak akarnák megvigasztalni a pesti gyomrokat mindazokért a kellemességekért, a muszka kaviárokért, a nevezetesebben összeállított heringsalátákért, a ritka halakért, amelyek 1933-ban természetszerűleg, talán éppen beszerzési áraik miatt: elmaradtak az idei farsangi étlapokról.

De például tiszai kecsege, régi jó hívünk, honfitársunk van elegendő az étlapokon, a marhahúsok sem hagyják magukat, amióta az úgynevezett bécsi marhahúsok divatjukat múlták. És itt vannak a januárban szokásos kolbászok, hurkák, amelyek valamiképpen mégis csak azért vannak a világon, hogy az elbúsult gyomrokat foglalkoztassák a maguk ősi erejével.

Hát nincs kaviár a farsangi étlapokon és vasárnapi elképzelésekben, amelyek az első farsangi vasárnapon meglátogatják a fantáziát, de ezen kívül van jóformán minden, amely eszébe juttathatja az embereknek, hogy farsangi dínom - dánom kezdődött, többet engedhet meg magának az étvágy, sőt a szomjúság is kitűnő, bőségesen termett borainkból.

Akármily borúsan nézegetnénk a dolgokat: farsang első vasárnapja meglehetős élvezettel köszöntött be Budapestre.  Szombat este voltak megfelelő bálok, különböző összejövetelek: az uccák éjfél után is hangosak és népesek voltak: a mai nők éppen úgy tudnak a bál után nevetni, mint akár a háború előttiek: a fiatalemberek hangjaiban is meghallhatjuk régi kedvünket, ha jól figyelmezünk.

Vasárnap volt ennivaló bőven a vendéglőkben, az aprólékos és tyúk-levesek mellett még káposztaleveset is kaphattak azok, akik azt szomjazták.

Meg kell adni ennek a boldogtalan hírű városnak, hogy a ceremóniák betartását még mindig elsőrangú kötelességének tartja. Megünnepli a farsangot 1933-ban, kedvesen és szegényen, de lehetőleg a maga hivatalos formájában, ahogyan valaha apái elrendelték.

Krúdy Gyula

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98