Dtum
Login with Facebookk
1933 | Február

A mai Amerika


Az utóbbi három esztendőben három ízben fordultam meg Amerikában. Első amerikai utam az ú. n. "prosperity" utolsó éveire esett, második amerikai utam arra az időre, amikor a depresszió már teljes mértékben dühöngött, a harmadik pedig mostanra, amikor a hivatalos statisztikai jelentések szerint ez a depresszió mélypontját érte el. Mindazok a gondolatok, melyek amerikai tartózkodásom alatt fogtak el, rendkívül deprimálók, nemcsak Amerika sorsát és mai állapotát illetőleg, hanem az egész emberiség és az egész emberi faj sorsára vonatkozólag.

Hogy ezt a gondolatot teljes ívelésével és nagyságában áttekinthessük, szükséges, hogy egy nagyon futólagos visszapillantást vessünk Amerika történelmének megindulására, mikor körülbelül ötszáz esztendővel eaelőtt, Kolumbus Kristóf 3 vitorláshajóval és 88 főnyi legénységgel nekivágott az Atlanti Óceánnak.

 

Az utas, aki ma egy modern óceánjáró fedélzetén New York felé halad, akaratlanul is visszagondol erre az első utazásra, mikor a legénység azt hitte, hogy a végtelenség felé vitorlázik. Csak azért említem fel és idézem az első amerikai utazás emlékét, hogy teljes mértékében és teljes mélységében feltáruljon ennek az új világnak az ifjú volta. 500 esztendő még az emberi civilizáció történetében is nagyon rövid időszak. Amerika történelmének kiemelkedő mozzanatai mindnyájunk előtt ismeretesek. Kolumbus felfedezése után spanyol kalandorok vették birtokukba Délamerikát.

 

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az első spanyolok az európai vallásháború izzó levegőjéből léptek Amerika földjére, ahol ezeknek a spanyol keresztényeknek első dolga az volt, hogy az ottlévő indiánokat megkeresztelték, ami az ő fogalmazásukban annyit jelentett, hogy kardélre hányták.

 

Az Amerika felé áramló európaiak, a spanyolok után elsősorban az írek, angolok, majd később a hollandok és németek az északamerikai Egyesült Államok területén lakó, körülbelül 12 millió lelket számláló indián népet az idők folyamán annyira kiirtották, hogy e pillanatban Amerika indián lakóssága nem számlál többet 200.000 léleknél. Ez a 200.000 indián feldarabolva és elszóródva él Amerika testében. Arizonának és New Mexicónak vannak részei, ahol a pueblo-falvakban eredeti szokásaik szerint élnek, ami nem jelenti természetesen azt, hogy az amerikai civilizáció eszközeit igénybe ne vennék.

Sajnos, nem sikerült megvalósítanom azt a tervemet, hogy csatlakozzam egy igen kiváló magyar tudóshoz, Roheim Gézához, aki ebben az időben érkezett a Délszigetekről, ahol teljesen műveletlen és barbár benszülötteken a pszichoanalitika kérdéseit tanulmányozta s most bejárta az épségben levő indián falvak lakósait és hosszabb tanulmányokat folytatott velük. Hogy mit jelent ma Amerikában egy indián, azt egy élményemmel illusztrálom.

 

Hollywoodban volt egy indián üzlet, ahol indiánok által font kosarakat, indiánok által szőtt szőnyegeket, nyilakat, tolldíszeket és általában ilyen néprajzi tárgyakat árultak. Ez a kis üzlet közvetlen szomszédságában volt a hotelemnek és reggelenként mindig bementem vásárlás ürügye alatt, de valójában azért, hogy gyönyörködjem abban az emberpéldányban, aki eredeti színes indián ruhájában valami hallatlanul felséges nyugalommal állt a pult mögött.

 

Fiatal indián férfi volt, akinek hollófekete hajfonata előre csüngött a két vállára s akinek az arcára a régi és hamisítatlan indiánok bronz- és vasvonásai voltak vésve. Ez az emberi arc és emberi nyugalom úgy hatott az amerikai élet nyüzsgésében és felbomlott idegrendszerében, mint az ős-nyugalomnak valami csodálatosan szép szobra. Egy reggel akkor sétáltam el az üzlet előtt, mikor a rolót éppen felhúzták.

 

Benéztem az üzletbe és a következő jelenetnek voltam tanuja. Egy civilruhás férfi levetette felsőkabátját, belenyult a zsebébe, kivett két, félméter hosszú hajtincset, feltűzte őket és felöltözött indiánnak. Szóval ma már hiába keresi az ember Amerikában az igazi indián-példányt; ezek kiveszőben vannak s amikor azt hisszük, hogy találtunk valakit, az is teljesen az amerikai üzleti szellem szolgálatába van állítva.

Visszatérve még egy pillanatra Amerika történetére, tudjuk azt, hogy az gyarmatosok kezdetben Amerika keleti partvidékeit vették birtokukba, azt a részt, amely a mai New Yorktól Kanadáig terjed. Itt alakultak az első, angol gyarmatok körülbelül a XVII. század elején és ez a gyarmati politika és gyarmati szellem lassanként nyomult befelé a mai Egyesült Államok területébe, akkor még füves térség és szűz vadon volt.

 

A gyarmati rendszer kialakulásánál bennünket e pillanatban csak az érdekel, hogy az északi államok főleg kisebb gazdaságok alapításával foglalkoztak; itt voltak az első amerikai farmok. A társadalmi osztályok kialakulását illetőleg ez annyiban fontos ránk nézve, hogy megszünt az úr és a cseléd közti különbség.

 

Fent az északi gyarmatoknál olyan óriási földterületek állottak a bevándorlók rendelkezésére, hogy ha valamely bevándorló hajó cselédeket vitt is magával, ezek rövid idő alatt összaeszedték batyujukat, továbbálltak és új farmot alapítottak; viszont délebbre, ahol az angol gyarmatosítás főként dohánytermeléssel foglalkozott, Virginiában és a körülötte levő államokban szükség volt rabszolgákra, úgy hogy már a XVII. század elején megérkeztek az első holland hajók néger rabaszolgákkal.

Ez a különbség a történelmi visszapillantás szempontjából azért fontos, mert itt rejlik a magyarázata Amerika későbbi politikai és történelmi kialakulásának. Az amerikai polgárháború, Északnak harca a Dél ellen a rabszolgaság kérdése körül alakult ki, sőt Amerika mai politikai keresztmetszete, a republikánus párt és a demokrata párt ugyancsak itt találja valami homályos magyarázatát. Tudni kell azt, hogy Amerikában politikai pártok európai értelemben nincsenek.

Amerikában két uralkodó politikai párt van: a republikánus párt, amelyhez a jelenlegi elnök, Hoover tartozik és a demokrata párt, amely Rooaeveltet emelte most az elnöki székbe. Hogy mi a különbség a demokrata párt és a republikánus párt között, azt hosszas tanulmányozás után eddig még sankinek sem sikerült megfejtenie, dacára annak, hogy a két párt órási szervezettel és izzó politikai gyűlölettel áll egymással szemben.

 

Egy francia államférfi azt mondotta, hogy Amerikában a demokrata párt és a republikánusok pártja pontosan olyan, mint Párisban a Lafayette-áruház és a Printemps, melyek hajszálnyi pontossággal ugyanazokat az árukat árusítják, ugyanazon embereknek, de mégis szemben állanak egymással és gazdaságilag és kereskedelmileg konkurrálnak.

A két vezető párt mellett természetesen létezik Amerikában 7 vagy 8 kisebb töredékpárt is, melyek közül számunkra a legfontosabb és legérdekesebb a szocialista párt sorsa, melynek vezére, Normann Thomas az elnökválasztáson is fellépett. Normann Thomas maga is bevallja a saját pártjáról, hogy Amerikában a szocializmusnak nincs gyökere; a szocialista párt felvonulása az elnökválasztásokon mindig csufos vereséggel végződött.

 

Ennek az oka elsősorban az, hogy a Marx-féle szocializmus Amerikában teljesen idegen talajba van átültetve, értve alatta azt, hogy Amerika, bár politikailag és közigazgatásilag a legtökéletesebben megszervezett egységes állam, tulajdonképpen a legkozmopolitább emberi egyesülés, ahol a 48 állam majdnem mindegyikének külön faja, külön mentalitása, sőt a régi időkből származóan külön törvényei vannak. Az amerikai szocialisták, amint Normann Thomas mondja, azért nem bírnak semmi befolyással az amerikai életre és azért nincs politikai jövőjük, mert akcentussal beszélik az amerikai nyelvet, ami azt jelenti, hogy az amerikai szocialisták németek és zsidók.

 

A kommunista pártnak még kisebb jelentősége van Amerikában, mint a szocialista pártnak és az a csodálatos, hogy a kommunisták tulajdonképp nem a nagy és a hatalmat kezükben tartó pártok ellen küzdenek, hanem elsősorban a szocialisták ellen és ha az ember az amerikai sajtót figyeli, azt látja, hogy nincs dühösebb és kegyetlenebb ellenség Amerikában, mint a szocialisták és kommunisták. Ha néha amerikai lapok kerülnek az önök kezébe, tüstént nyilvánvalóvá lesz az amerikai magyarságnak ugyanilyen megosztódása is.

 

Felmerül tehát az a kérdés, hogy Amerika mai helyzetét tekintve és a világ gazdasági összeomlásának utjait követve, van-e lehetőség arra, hogy Amerikában egy szocialista irányzat kerekedjék felül, ezalatt értve természetesen annak lehetőségét is, hogy bizonyos időn belül kommunizmus következzék be. Természetes, hogy e kérdésre ma még senki sem tud felelni. Olvasmányainkra, személyes tapasztalatainkra és érzéseinkre támaszkodva talán sikerül bizonyos mértékben megközelíteni e kérdést, de hogy megközelíthessük, egy pillantást kell vetnünk Amerika erkölcsi és társadalmi szerkezetére.

Éppen a társadalmi szerkezet megértése szempontjából tartottam szükségesnek a történelmi visszatekintést, vagyis annak vizsgálatát, hogy az az új embertömeg, amely ma Amerika lakósságát jelenti, milyen változáson ment keresztül az utolsó 500 esztendő alatt és elsősorban, hogy melyik volt az az emberi faj, amely Amerika keleti partjain tanyát vert, gyarmatokat alapított s mint egész külön emberi faj indult el Nyugatamerika belsejébe. Ha arra goudolunk, hogy Kolumbus első három hajójának legénységét a bizonytalanság és a halálfélelem kínozta, tudnunk kell, hogy évszázadokkal ezelőtt hajóra ülni és Amerikába kimenni annyit jelentett, mint az ördögnek eladni a lelkünket.

 

Az amerikai utazás életveszedelmet jelentett, aki tehát Amerikába vándorolt, az már az európai társadalomnak egy kiválasztott individuuma volt, erősebb fantáziával, szélesebb mellkassal, hatalmasabb akarattal, úgyhogy az Atlanti Óceán mint egy óriási szűrő szerepel, ahol egészen különös kiválasztódás történt. E kiválasztódásról Darwin azt mondja, hogy az amerikai faj elsősorban fegyencekből, rabszolgákból és olyan emberekből rekrutálódott, akik fizikailag és lelkileg erősebbek és durvábbak voltak az Európában maradtaknál.

 

Az erősebb, durvább, bűnözőbb emberfajtának ez a kiválasztódása teremtette meg az amerikai fajt. Természetes, hogy amidőn lelki és testi brutalitásról beszélünk, ezt nemcsak rossz értelemben kell venni, mert nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyanabban az időben Amerika keleti partvidékeit a puritán protestánsok, hollandok, németek és angolok is ellepték, akik Amerika nagyságának, gazdaságának és maradék erkölcsének, művészetének, tisztességének és erejének ma is letéteményesei.

 

A kiválasztódás azonban mégis ebben az irányban történt, hiszen még mi is emlékszünk rá, hogy ismerőseink és családtagjaink küzül néhány évtizeddel ezelőtt csak azok mentek Amerikába, akiknek muszáj volt; de mióta az óceánjárók 5-6 nap alatt átszelik a tengert, egy újabb és értékesebb emberfaj átözönlése kezdődött meg, ami azonban az amerikai nép lelki strukturáján és alaprétegződésén már nem sokat változtatott.

Most próbáljuk megvizsgálni, hogy ez a régi rétegződés milyen formában tükröződik a mai Amerika arcán. Bizonyára sokat méltóztattak hallani és olvasni az amerikai alvilág működéséről, ami bizonyos mértékben eltúlozva, elferdítve és szenzációvá dagasztva jelenik meg a világsajtóban. Nekem meggyőződésem, hogy Amerika jövendő sorsára vonatkozólag, legalább is a legközelebbi jövőben, nem a szocializmus és kommunizmus kérdése lesz döntő, hanem az, hogy az amerikai alvilág szervezkedése milyen formában és milyen erővel fog megnyilvánulni.

 

Számunkra, európai emberek számára, még ma is érthetetlen az, hogy a világ leghatalmasabb és legdemokratikusabb állama hoz egy törvényt, a prohibiciót, és ez azzal az eredménnyel jár, hogy az állam maga nemcsak hogy eltűri e törvény legszemérmetlenebb kijátszását, hanem azt elsősorban azért igyekszik fenntartani, mert az utolsó tíz esztendő alatt a szeszgyártás Amerika harmadik iparágává fejlődött.

 

Az amerikai alvilág működéséről nekem természetesen kevés közvetlen tapasztalatom van, ezt a keveset azonban el fogom mondani, mert talán némi bepillantást enged ebbe az alvilágba. Mikor első izben érkeztem meg Hollywoodba, mint a Paramount-filmgyár vendége, a kaliforniai studió főépületében kaptam egy irodát és egy telefont. Másnap kopogtattak ajtómon és a szobában egy úr jelent meg, akit amerikai fogalmak szerint is csak túlzással lehet úrnak nevezni. Rendkívül rossz megjelenésű fiatalember volt, aki alázatos és barátságos mosollyal lépve be szobámba, így mutatkozott be: Eddy Key vagyok.

 

Csodálkozott, hogy nem ismerem a nevét és megmagyarázta, hogy ő a Paramount-studió bootlegere (csempésze). Megkérdezte, mit parancsolok: konyakot, whiskyt, sört, hogy felvegye a rendelést. Azt méltóztatnak tudni, hogy Amerikában a városok fel vannak osztva bizonyos részekre és mindegyik bootlegernek megvan a maga körzete, mint ahogy nálunk a rikkancsoknak. A Paramount-studió ebben sz esztendőben Eddy Key tulajdona volt bootlegerség szempontjából. Pár héttel később történt, hogy az egyik filmszinésszel autón a studió felé igyekeztem.

 

A színész maga vezetett és gyorsan hajtott, mert elkésett a próbáról. 2-300 méterre voltunk a főbejárattól, mikor az egyik mellékuccából egy rendőr lépett elő, megjelenésében, öltőzködésében pontosan megfelelve annak a képnek, melyet filmekről ismerünk és ahogy az Egyesült Államok rendőreit elképzeljük. Két méter magas alak volt, fehér, viaszosvászonnal bevont rendőrbottal a csuklóján, fémcsillaggal a mellén, szóval rendkívül imponáló jelenség. A rendőr megállította a kocsit, hogy a színészt gyorshajtás miatt felírja.

 

A szinész azt mondta neki: üljön be a kocsiba, beviszi s studió udvarába, ahol majd kifizetik érte a büntetést. Az amerikai rendőr azonban nem vette figyelembe a kérést, előhúzta noteszét és úgy, ahogy egy magyar rendőr, tempósan írni kezdte az adatokat. A színész egyre izgatottabb lett, azzal próbált érvelni, hogy 300 ember várja a színpadon, de a rendőr durván förmedt rá: fogja be a száját, - mondta, ami rendkívül súlyos sértés Amerikában, de a revolvere miatt lehetetlen volt vitatkozni vele.

 

Amíg ez történt, az ucca fordulójánál megjelent Eddy Key s amikor látta, hogy a rendőr lestoppolta a filmszínészt, aki neki állandó rendelője volt odajött a kocsihoz, könyökével meglökta a rendőrt, és megkérdezte tőle: mit akarsz? Es azután egy reprodukálhatatlan kifejezéssel elküldte a rendőrt, aki szalutált a bootlegernek és eltünt. Már ezelőtt is olvastam, hogy az amerikai rendőrök fizetést kapnak a bootlegerektől, azonban így, a valóságban látva, ez a jelenet valami szörnyű és hátborzongató kiábrándulás volt számomra mindabból, amit társadalmi rendnek és szervezetnek nevezünk.

 

A másik eset ugyancsak Hollywoodban történt; személyes tanúja nem voltam, de ugyanabban az uccában folyt le, ahol laktam. Mindenütt akadnak idealisták, még Amerikában is: akadt egy fiatal ujságíró, aki egy ugyancsak idealista és gazdag amerikai politikus támogatásával lapot indított meg azzal a célzattal, hogy Los Angelest és Kaliforniát megtisztítja a bootlegerektől, az alvilágtól, vagy legalább is leleplezi üzelmeiket. Az első szám megjelenése után egy napon az ujságíró és a mecenás éppen az irodában tárgyaltak valamiről, amikor a ház előtt egy autó jelent meg. Az autóból egy elegáns úr lépett ki, felsietett az elsőemeleti irodába, a titkárnőnek azt mondta, hogy be van jelentve s az urak várják; bement a szobába, két revolverlövéssel leteritette az ujságírót és mecenását, aztán lesietett autójához és elhajtott...

 

Ezt a férfit látta a titkárnő, látta egy autóalkatrészkereskedő, akinek az üzlete ugyanebben a házban volt, és a lépcsőn lefelémenet látta egy házaspár, akivel találkozott. Megindult a rendőrség nyomozása a gyilkos után. A személyleírás alapján letartóztattak valakit, bevitték a rendőrségre, ahol az ott levő tanúk valamennyien felismerték; a nyomozás e része meg is jelent a lapokban. Történetesen ugyanebben az időben folyt le Los Angelesben a bíróválasztás és másnapra kisült, hogy a gyilkos a választás egyik jelöltje.

 

Ugyanaznap a nyomozás egész iránya megfordult: ugyanaz a titkárnő, aki a tettest tegnap még felismerte, most megesküdött, hogy nem ő volt és ugyanígy megesküdött az autókereskedő és a házaspár is. Mondanom se kell, hogy közben ezek a tanúk figyelmeztetést kaptak, hogy baj lesz, ha nem ezt a vallomást teszik. Mint kuriózumot megemlítem még, hogy a gyilkos, akinek ügyét természetesen teljesen elkenték, a bíróválasztáson ezek után is kapott 69.000 szavazatot az ellenjelölt 75.000 szavazatával szemben.

Hogy tisztában legyünk az amerikai alvilág szervezkedésének céljával, tudnunk kell, hogy tagjai nem arra törekszenek, hogy egy gyermeket elraboljanak, vagy álarcot rakva magukra egy bankba betörjenek; ha ilyenekről olvasunk az ujságokban, ezek mind csak kilengések. Az amerikai alvilág rájött arra, mit jelent a szervezkedésben rejlő erő és hogy ezzel a szervezkedéssel nem egyeseket kell megtámadni, hanem milliós tömegeket.

 

A támadás e pillanatban milliós tömegek ellen folyik Amerikában, milliós tömegek alatt értve a prohibiciós törvény fennállásának idején azokat, akik drága pénzen veszik a szeszes-italt. Most, hogy az új elnökválasztás a prohibicós törvényt megingatta, az alvilág szervezkedése új útakat és új piacot keresett a maga számára és rájött arra, hogy a Labor-Unionok azok, ahol milliós tömegek vannak érdekelve, mert az amerikai munkások ide fizetik be a maguk négy vagy hat dollár tagdíját. Rendkívül érdekes az a helyzet is, amely Al Capone letartóztatásával kapcsolatban állott elő Chicagóban.

 

Az amerikai közvélemény legendás alaknak tekintette Al Caponet, a chicagói rendőrség azonban és azok, akik letartóztatása óta naponta foglalkoznak vele, megállapították, hogy rendkívül jelentéktelen és érdektelen ember, akiből az amerikai alvilág szisztematikusan és kitűzött céllal legendás alakot csinált. A legendát természetesen az amerikai sajtó segített megcsinálni, amely mohón hajszolja a szenzációt és minden egyes Al Caponera vonatkozó adatot kiszínezett és megnagyított. Az amerikai alvilágnak azonban szüksége volt erre a legendára, szüksége volt egy ilyen ijesztő rémalakra, hogy rettegésben tartsa az egész amerikai társadalmat és ez a rémalak, akit a maguk nyelvén vagaboo-nak hívnak, nem más, mint az amerikai tisztességes emberek homlokának szegzett revolver.

 

Abban a pillanatban, amikor Al Caponet elfogták, az amerikai alvilág nekifogott, hogy új vagaboo-t teremtsen, ki is néztek e célra egy embert, de a chicagói rendőrség tudta, hogy mesterségesen készül a legenda és éppen ezért szigorú utasításokkal akadályozta meg, hogy ennek az új vagaboo-nak a neve a sajtóba kerüljön; és ha az alvilág tagjai bizonyos utakon be is csempészték a nevét az amerikai sajtóba, a rendőrség szisztematikusan tagadja a létezését, hogy ezzel csirájában megölje a legendát. Hogy mikép történik az amerikai alvilág szervezkedése és felvonulása a tisztességes emberek társadalma ellen, erre nagyon rávilágít a legutóbbi hetekben történt chicagói gyilkosság. Az egyik Labor Union igazgatójához beállított két férfi és azt mondták neki, hogy 100.000 dollárt kap, ha beveszi őket a Labor Union igazgatóságába.

 

A beszélgetés természetesen úgy folyt le, hogy látni lehetett a látogatók kabátzsebén keresztül az igazgatónak szegzett revolverek csővét. Az igazgató, a helyzetet felismerve, látszólag belement a dologba, de azt felelte, hogy e pillanatban még nem tud végleges választ adni és 24 órai gondolkodási időt kért. Mihelyt aztán a két látogató eltávozott, tüstént fellármázta a rendőrséget, amely titokban gépfegyverekkel szállta meg az egész utcát, de azért pár napon belül mégis agyonlőtte valaki az igazgatót. Ez történt az egyik Labor Union igazgatósági irodájában, de hogy mi történt a gyilkosság után a szomszédos Labor Union-nál, azt senki sem tudja.

 

Nem tudja senki, hogy látván igazgatótársa sorsát, a másik igazgató milyen feleletet adott, úgy hogy ma már nemcsak feltevések szólnak amellett, hanem pl. az amerikai magyar lapok is figyelmeztetik az amerikai munkásságot hogy óvakodjanak bizonyos munkásegyesületektől és ne fizessék a tagsági díjakat, mert ma már nem lehet tudni, hogy melyik Labor Union igazgatóságában ülnek benn a gangsterek. Hogy e felvonulás méreteiről fogalmuk legyen, méltóztassanak elképzelni, hogy Chicagóban 200.000 felfegyverzett gangster van, felfegyverzés alatt gépfegyvereket értve.

 

Mindez azt a gondolatot indítja el az emberben, hogy itt egy új háború készülődik, hogy Amerikában, ha az összeomlás folyamata tovább tart, a felfordulás pillanatában nem eszmék fognak gyözni, nem eszmei zászlók alatt fognak felvonulni világtörténelmi szemléletek, hanem teljes és egységes fronton tisztára és kizárólag az emberiségnek az a rétege fog felvonulni, amely nálunk és minden európai forradalomban is csak mint az árnyék kísérte a forradalmak eszmei áramlatát, - az a söpredék, amely nem a forradalom eszméjéért, hanem a hasított úton, a romok közt és a zavarban a saját zsákmányáért harcol.

 

Világos, hogy Amerikában egy új kiválasztódási folyamat megy végbe. Csoportosulnak azok az emberek, akik a társadalom ellenségei, - minden társadalomnak, még akkor is, ha azt kommunista társadalomnak hívják. Kiválasztódik egy egészen új és eddig nem ismert emberfajta, amelynek szervezkedése olyan nagyméretű, amely olyan tömegeket sorakoztat fel, amilyenre a világtörténelemben még soha nem volt példa.

 

Méltóztassanak elgondolni, mi fog történni akkor, ha Amerikát az a sors éri utól, amely igen sok európai államot utólért, ha a gazdasági krízis és a belső erkölcsi ellenállóképesség csökkenése folytán összeomlás, zavar következik be. Nekem meggyőződésem - s ez természetesen nem egyedül az én meggyőződésem -, hogy Amerikában olyan harc fog elindulni az ősjó és az ősgonosz között, mely párját ritkítja a világtörténelemben.

A vita és hozzászólások anyagául egy kérdést akarok felvetni, amely mint filozófiai elképzelés is teljesen abszurdnak tűnik s amelyet tisztára csak azért vetek fel, hogy ebből az abszurdumból elindulva, megközelítsünk bizonyos megoldási lehetőséget. A kérdés rendkívül egyszerű: Mi történnék, ha nem nemzetek harcolnának nemzetek ellen, hanem a jó emberek a rossz emberek ellen? Vagyis: ha a legközelebbi háború a szociális és antiszociális lények összeütközéséből támadna, mi volna ennek az összeütközésnek a várható eredménye és mérete?

Nagy Endre: Azt hiszem, hogy Zilahy túlságosan is belemélyedt az amerikai alvilágba. Nem véletlen műve, hogy ugyanabban a Chicagóban vannak a legmagasabb építkezések is, ahol az alvilág a szó szoros értelmében a föld alatt építette meg a maga városát. A tudomány minden ágazatában Amerikában vannak a legkiválóbb elmék, akik ott sokkal kedvezőbb körülmények között dolgoznak, mint az európaiak; s én azt kérdem Zilahytól, hogy ezzel az alvilággal szemben nem bontakozik-e ki egy másik szervezet, amely Amerikát átmentené?

Zilahy: Nekem az az érzésem, hogy nem, mert a kibontakozásra már lett volna idő és anyagi lehetőség. Hogy a kibontakozás nem történt meg, azt mutatja, hogy nem tudták felvenni a küzdelmet az alvilággal és az amerikai gazdasági krízis egyik főoka éppen ebben a körülményben van.

Lengyel Menyhért:
Azt hiszem, hogy Zilahy kissé preokkupált ebben a kérdésben; minden attól függ, hogy az ember milyen oldalról közelíti meg Amerikát. Aki a film oldaláról közelíti meg, az okvetlenül rögtön a gangster-romantikába esik és a kalandos filmvállalatok befolyása alá kerül. Mindaz tény, amit Zilahy elmondott, de tény az is, hogy egy olyan nagy ország megvizsgálásánál, mint Amerika, legfontosabb az ország szellemét, a spirit-jét nézni. Én ugyan a prosperity tetőpontján voltam Amerikában, de nekem az volt a kiirthatatlan érzésem, hogy ellentétben és dacára ennek az alvilágnak, a jóságnak és szolídságnak és idealizmusnak olyan levegője vesz körül, melyet Amerika nem egyhamar fog elveszteni.

Nagy Endre: Ezt Zilahy is megállapította, csak az a kérdés, melyik áramlat fog győzni.

Lengyel: Európának és Angliának is voltak korszakai, amikor rablók voltak uralmon, de mégis felülkerekedett az a belátás, hogy ha az emberek létezni akarnak, akkor civilizált módon és békésen kell egymás mellett élniök. Azt hiszem, hogy Amerikában is be fog következni ez a folyamat, csak az a kérdés, hogy a mai gazdasági helyzet mellett hogyan indulhat meg, hogyan kaphat a jó emberek többsége erőt ahhoz, hogy a maga igazát és jogait érvényesítse. Amerikában általában sokkal gyorsabban mennek végbe a változások, mint nálunk; könnyen megtörténhetik, hogy egészen váratlanul fog bekövetkezni a mai depresszióból való felemelkedés.

 

Én tehát nem látom olyan pesszimisztikusnak a helyzetet, mint Zilahy és azt mondom, hogy egy olyan ország, amelyben annyi energia és idealizmus, annyi erkölcsi és szellemi erő van meg, nem eshetik áldozatul az alvilág szellemének. Természetesen mint a világon mindenütt, Amerikában is hiányoznak egyelőre a nagy kezdeményezők, a Lincolnok és Washingtonok, akik az új utakat kiszabják; de el fognak jönni ezek is és a nagy megtisztulási folyamaton keresztül Amerika újra felül fog kerekedni a morális züllöttségen.

Zilahy: A preokkupáltság vádja ellen nem tiltakozom, mert tényleg preokkupált vagyok ebben a kérdésben. Amit Lengyel Menyhért mond, bizonyos mértékben födi a valóságot. Mikor először jöttem haza Amerikából, Ravasz Lászlóval beszéltem ugyanerről a problémáról, aki kijelentette: "Nem értem az amerikai cikkeidet, nem is vagyok egy véleményen veled; én nemrég érkeztem vissza és a szívem mélyéig meg vagyok rendülve azoktól a szellemi magasságoktól és emberi szépségektől, melyeket Amerikában láttam." "Könnyű volt neked, - feleltem, - mert te a puritán protestáns templomokat jártad végig, én pedig a filmstudiókat." A preokkupációnak ez a hatása tehát természetesen megvan bennem, de a bíróválasztás és a chicagói alvilág szervezkedése és a prohibiciós törvény kutyakomédiája nem tartozik a filmhez. Én, sajnos, nem hiszek annyira az amerikai szellem magasságában, mint Lengyel Menyhért; fagadom például azt, hogy színházi életük csak meg is közelíti az európai magasságokat.

 

Minden, ami Amerikában magasabb, európai import. Egyetlen amerikai írót sem ismerek, aki szellemi mélységben megközelítené akár az orosz, akár a francia, akár valamelyik más európai irodalmat. Egyetlen nagy írójuk van, aki amerikai értelemben vett nagy író, Lewis Sinclair, aki jogosan kapta meg a Nobel-díjat, mert megteremtette a modern amerikai ember típusát, megteremtette és megalkotta olyan eszközökkel, melyekre csak író képes. Semmiféle beszélőfilm-felvételből nem fogja a következő nemzedék úgy megismerni a mai amerikai polgárt, mint a Babbitból vagy az Arrowsmithből.

 

De mindaz, amit az amerikai irodalom színmű vagy regényírás terén produkált, semmi más, mint a nagy európai regény-renaissance utánérzése; ami pedig a művészet egy másik ágát, az építészetet illeti, tagadhatatlan, hogy vannak szépségek az amerikai új architektúrában, a felhőkarcolóban, ne felejtsék el azonban, hogy ezt az archtiktúrát nem egy áhítatos művészi gondolat teremtette meg, de a kapitalizmus hipertrofiája.

Nagy Endre
: Én borzasztóan plauzibilis dolognak látom, hogy Amerikában bekövetkezzék a gangster-uralom; figyelmeztetnem kell azonban arra, hogy nálunk az embereknek egészen ferde fogalmaik vannak a gangsterekről. A gangster nem bandita; finom, comme-il-faut úr, megjelenésében olyan, mint egy pesti ügynök, vagy kereskedő, s ha meggondoljuk, hogy Jimmy Walker legnagyobb valószínűség szerint szintén gangster volt s hogy Chicagóban a községtanács jelentékeny része ugyancsak gangster, nem látom fantasztikumnak Zilahy azt a jóslatát, hogy a gangsterek társadalma fogja átvenni a hatalmat, ami nem sokkal jelent többet, mintha azt mondanók, hogy nálunk pl. a kartellek kerülnek kormányra. Amerikában nem lesz sem kommunizmus, sem szocializmus, hanem igenis gangster-uralom, amelynek a szervezete már megvan és amelynek a filozófiája a legközelebb áll az amerikai tömegekhez. S ennek az uralomnak rendet fog kelleni csinálnia, hogy élhessen.

Móricz Zsigmond: Tehát úgylátszik, arról van szó, hogy Amerika két pártja, a republikánus és a demokrata párt mellett kialakulóban van a harmadik párt, - a gangsterpárt?

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Magyarország – Svédország 1:1 (1:0) Magyarország – Svédország 1:1 (1:0)
Nagy meglepetést kelt az eredmény, a pénteki fölényes győzelem után....
A fuvarpiac problémái A fuvarpiac problémái
A Hétfői Hírlap legutóbbi számában az árfront számos fonáksága közül...
88 hűséges öreg háztartási alkalmazottat ünnepeltek vasárnap 88 hűséges öreg háztartási alkalmazottat ünnepeltek vasárnap
Szegedi Muszák Aladárné elnöknő szavai után átadták az érmeket és az...
A Khuen-Héderváry kormány bukása A Khuen-Héderváry kormány bukása
Az országra egyre jobban sulyosodó politikai bonyodalmakból való...
Hitler és Mussolini ujabb találkozója Hitler és Mussolini ujabb találkozója
A Führer és a Duce hétfői megbeszélésnek külsőségeiről a következő...
Hazai-Sternschuss főtörzsorvost ujra felmentették Hazai-Sternschuss főtörzsorvost ujra felmentették
Annak idején nagy feltünést keltett dr. Hazai-Sternschuss János...
Amit a vérerek betegségeiről tudni kell, a vérerek görcse Amit a vérerek betegségeiről tudni kell, a vérerek görcse
Miként a nagyvárost a vízvezeték és gázcsövek bonyolult hálózata, úgy...
Japán fegyverkezése Japán fegyverkezése
A Times tokiói távirata szerint a japán kormány legközelebbi...
A nyolczvanhárom esztendős Madarász Viktor A nyolczvanhárom esztendős Madarász Viktor
Madarász Viktor, európai hírű történelmi festőnk pár napja töltötte...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98