Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1933 | Február

Csehszlovákia nyerte meg Európa jéghokki bajnokságát

Prága, február 26.
A jéghokkitorna mai utolsó napján, délután 3 órakor, Csehszlovákia és Ausztria csapata az Európa-bajnokságért küzdött.

Tízezer főnyi rekordközönség jelent meg a jégstadionban, amely azonban várakozásában csalódott, mert mindkét csapat, a mérkőzés fontosságára való tekintettel, rendkívül óvatosan játszott, úgyhogy a rendes játékidő döntetlenül végződött és a csehszlovákok csak a meghosszabbítás második részében ütött két góljukkal nyerték meg hatodízben az Európa-bajnokságot.

A csehszlovák együttes fölénye már kezdetben kitűnt, a közönség azonban az óvatos játék miatt tüntetett a csapatok ellen. A meghosszabbítás második részében Malecek Bromadka átadásából a vezető gólt ütötte, mire a közönség a pályára tódult, úgyhogy a mérkőzést csak néhány perccel később tudták folytatni. A második gólt ugyancsak Malecek ütötte.

 

Magyarország jéghokki válogatottja minimális különbséggel (1:0) szenvedett vereséget Svájctól

 

Prága, február 19.

A jéghokki Európa-bajnokság második napján, vasárnap délután 5 órakor lépett először a magyar csapat a porondra. Első ellenfele Svájc volt. A magyar csapat 1:0 arányban vereséget szenvedett a nagyszerűen játszó svájci csapattól. A részidők eredménye: 0:0, 1:0, 0:0 volt.

Úgy a szakértők, mint a 4000 főnyi közönség véleménye szerint a magyar csapat, várakozás ellenére, egyenrangú ellenfele volt a nagyhírű svájci csapatnak, sőt egy kis szerencsével a maga javára is eldönthette volna a mérkőzés sorsát, az eldöntetlen eredményt pedig egyenesen megérdemelte volna.

A svájci csapat meglehetős erőszakosan játszott, amit a kanadai Watson bíró, aki a kijelölt német Stencke helyett a mérkőzést vezette, megengedte. A svájciak győzelmét jelentő gólja, amelyet Torreani II. ütött, erősen ofszájdgyanús helyzetből esett. Hircsák tiltakozott a gól érvényesítése ellen, de Watson nem engedett.

A magyar csapat az első harmadban többet támadott, mint a svájci. Az első percben a Jeney-Minder-Miklós II. csatársor villámgyorsan a svájciak kapuja előtt termett és Minder lövése csak hajszálnyira kerülte el a svájci kaput. A svájciak veszélyes lövéseiket minden helyzetből, de mindig távolról adták le. Hircsák a legveszélyesebb lövéseket is biztosan fogta.

A svájciak gólja egy perccel a második harmad befejezése előtt esett. A harmadik harmadban a svájciak kerültek fölénybe, de fordulás után, a magyar csapat veszélyes támadásait ellensúlyozandó, a védelembe vonultak és meglehetősen erőszakosan védekeztek. Watson bíró először Cattini I-t, majd Weinert állította ki.

A magyar csapa Hircsák – Weiner, Bethlen – Jeney, Minder, Miklós II. összeállításban állt fel. Cserejátékosok: Gergely, Margó, Blazsejovszky voltak. A csatársorban Minder játszott a legjobban, a védelem legjobb embere pedig Hircsák volt.

Előzőleg Németország 2:0-ra győzött Lengyelország ellen. Harmadok: 0:0, 1:0, 1:0. A mérkőzés a vége felé eldurvult, úgy, hogy az utolsó harmadban a németek már csak 5 emberrel játszottak. Mindkét gólt Jaenecke lőtte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Csehország válogatott jéghokkicsapata nyerte a budapesti Európabajnokságot A magyar válogatott jéghokkicsapat
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A ,,fehérgallérosok” megsegitése A ,,fehérgallérosok” megsegitése
Az idei aratás a hirek szerint jónak igérkezik. De hogy ez mennyire...
Egy uj fény Egy uj fény
Dussand, hirneves franczia fizikus, nemrégen a párisi tudományos...
Ozorai füzet Ozorai füzet
A faluból ma már csak kilencen ülnek változatos kimenetelü testi...
A földmivelő nép érdekei a kormány programjában A földmivelő nép érdekei a kormány programjában
A magyar gazdatársadalom nagy érdeklődéssel várta Darányi Kálmán...
Élet az örök havon és jégen, gleccserek jegén Élet az örök havon és jégen, gleccserek jegén
Hazánkban a Retyezát-hegységben a Zenoga-tó völgyében és a...
A legnagyobb ágyú A legnagyobb ágyú
Szakadatlanúl folyik a munka az árzenálokban, hogy minél hatalmasabb...
A horvát országgyűlés megnyitása és elnapolása A horvát országgyűlés megnyitása és elnapolása
Barcsics korelnök délelőtt tiz és fél órakor nyitotta meg az ülést. A...
Az égitestek a népek hiedelmében Az égitestek a népek hiedelmében
A népek hiedelmében az égitestek mindenha nagy szerepet játszottak....
Felkészülés az evezési szezonra Felkészülés az evezési szezonra
A vérbeli evezősök a szitáló eső és hűvös szél daczára már...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98