Dtum
Login with Facebookk
1933 | Február

Aluminiumpor-égő

Már régóta igyekeznek magas hőmérséklet elérése végett olyan égőt szerkeszteni, amelyben aluminiumport oxigénnel keverve égetnek. De az égő nyílása a magas hőmérsékleten megolvadt. Az aluminiumpor folytonos bevezetése a lángba szintén nehézséget okozott.

Azonkívül a gáznyomás növelésekor a láng gyakran kialudt, Baker és Strong, amerikai mérnökök végre megoldották ezt a feladatot. A nehézségeket úgy kerülték el, hogy a port és az oxigént 8 vezetéken át juttatták az égőhöz.

Mint ábránk mutatja, a csövek hengeralakú acéldobozban végződnek. Így elérték azt, hogy a csővégek 1 cm-nyire vannak az égő nyílásától, tehát olvadásuktól nem kell tartani. Azonkívül az oxigén nyomását fokozni lehet anélkül, hogy a láng kialudnék vagy visszacsapna.

Az aluminiumpor a tartályból alul levő kis szállító csigamű útján az égő csövéhez jut, innen injektor szívja be s viszi tovább. A láng körülbelül 300°-on gyullad meg, tehát gyufával vagy Bunsen-lánggal meggyújtható. Először csak az oxigén csapját nyitják meg, utána a por csövét.

A láng vakítóan fehér. Az égésnél keletkező aluminiumoxid olyan finom eloszlású, hogy zárt térben egy napnál tovább is a levegőben lebegve marad. A láng hőmérsékletéről még nem közöltek pontosabb adatokat, csak annyit tudunk, hogy igen magas, mert a mobilén (olvadáspontja 2335°) és a wolfrám (3400 °) megolvad benne.

M. J.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98