Dtum
Login with Facebookk
1933 | Május

Nem egyeduralkodó a magas kalap…

- mondják Brett Saroltáék


Brett Sarolta – cég fiatal főnökei Apponyi- téri üzletükben a következőkben mondják el Párizsból frissen hozott tapasztalataikat:

Először el is kell oszlatnunk a szezonkezdeti híreket a magas kalap egyeduralmáról. Párizs sohasem ragaszkodik sémákhoz, de olyan egyéni divat nem volt még, mint az idén. Mi viszont azt hozzuk, ami leginkább elégíti ki a pesti asszony ízlését.

Az asszonyok ragaszkodnak a sapkához, de szívesen viselik a kucsma és canotier- formákat is.

A változatosság nemcsak rajzban, de anyagban is uralkodó. A szalma és anyag-kalap egyaránt időszerű. Nekünk legjobban Rose Dosont kollekciója tetszett. Ő hozza a férfias, kissé behorpasztott fejű, hosszában fejretett kalapokat, amelyek a fiúsvonalú kosztümöket egészítik ki.

- És a nyár színei? – kérdezzük befejezésül.
Vidámak, ragyogó fehérek, lágy pasztell árnyalatokban.

Látogatás a Sidy – szalonban

Sidy asszony antik bútorai és modern képei közt a déli órákban láttuk felvonulni a választékát:
Molineux-, Mainbocher-, Worth-,Schiaparelli-, Chanel- modellek versengtek egymással. Párizsban képzeltük magunkat

Sidy, mint szavaiból kivesszük és modelljeiből látjuk, bizonyos leszűrt fenntartással fogadja a divat jelenségeit. A kockás divatnak nem híve, mert az elváltoztatja viselőjét, ellenben a csíkos anyagokat erősen favorizálja és alkalmasnak tartja a női vonal kihangsúlyozására. A színeket szereti. Főleg a fehéret, kéket és a pirosat. De a fekete toilette, szerinte a legforróbb nyárban sem hiányozhat a jól öltözködő asszony garderobejából.
A spárgadivatot igen kedveli és néhány, szinte klasszikusan anyagszerű spárgaövet mutat.
Klasszikusan egyszerűek uccai ruhái és a még távoli nyár örömeiről, lóversenyről, kassinói emlékről beszélnek a ciré holmik és a költői ruhák.


Beszélgetés Salgó Gézával a harisnyáról
A tavaszi divat érdeklődési központjában a harisnya is helyet foglal. Salgó Géza, belvárosi üzletében, a harisnyáról beszél.


Az idei harisnyadivat vezető színe elsősorban a szürke, mely rengeteg árnyalatával előnyösen illeszkedik a mai ruha divathoz és előnyösen hangsúlyozza ki a női lábat. A beige színek főleg a világos ruhákhoz előnyösek. A párizsi divatot teljesen ez a két szín dominálja. Újdonság a matt, fénytelen harisnya, valamint a necc hálószövésű harisnya, mely külföldön már általános, de hozzánk csak most kezd eljutni. Ismerve azonban a pesti asszonyok ízlését, a két fajta harisnyának sok sikert jósolok az idei tavaszban!

Óriási értékű szőrmék pusztulása
Itt a tavasz, a téli bundák megkezdik nyári álmukat, amely nem mindig zavartalan mert értesülésünk szerint, az utolsó három évben több mint nyolcszázezer pengő értékű szőrme molyosodott meg Budapesten.

A molyok pusztítása már az idén is ijesztő méreteket kezdett el ölteni. Először a szőrméket, utána a ruhákat és a bútorszöveteket teszik tönkre. A váci uccai Elkán-cég meghívására megtekintettük megóvó helyiségüket, amely Budapest legmodernebbül felszerelt intézete.

A cég főnöke elmondja, hogy a gazdasági válság dacára erősen emelkedik azoknak a száma, kik nyáron át megóvásra hozták szőrméiket, mert a minimális megóvási díjak elenyészőek ahhoz a kárhoz viszonyítva, amelyet a nem szakszerűen kezelt szőrméken okoznak a molyok.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98