Dtum
Login with Facebookk
1933 | Március

Vasárnap megszűnt a német köztársaság

Vasárnap a német köztársaság fekete-piros-arany lobogója hivatalosan is eltűnt a birodalom szinei közül. Hindenburg elnök délben résztvett a világháborúban elesett hősök emlékére rendezett gyászünnepélyen, amelyet az állami operában tartottak a romokban fekvő birodalmi gyűlés épülete helyett és a császári páholyt, ahol az agg tábornagy ült, horogkeresztes zászlók és a régi fekete-fehér-piros lobogók díszítették.

 

Ott ült az elnök mellett Hitler kancellár, Blomberg hadügyminiszter, Frick belügyminiszter, Papen, Göring és az új kormnnyal együtt ez alkalommal mutatkoztak először a nyilvánosság előtt Hammerstein tábornok, a Reichswehr vezérkari főnöke és Reeder tengernagy, a német flotta parancsnoka.


Amíg az ünnepség tartott a hősök emlékművénél, az Unter den Lindenen tízezerszámra vonultak fel a különböző egyesületek s rohamosztagok és a koszorúk százait helyezték el az emlékművön. Alighogy ez az ünnepség végetért, a nap tulajdonképpeni eseménye következett:
Hitler rádión jelentette be Hindenburg rendeletét a birodalom új lobogóiról.


A rendelet, amelynek felolvasásával Hitler beszédét kezdte, így szól:
„Ma, amidőn egész Németországban félárbócon leng hősi halottaink tiszteletére a régi fekete-fehér-piros zászló, elrendelem, hogy holnaptól kezdve a zászlószínek végleges rendezéséig a fekete-fehér-vörös és a horogkeresztes zászlók együttesen tűzendők ki.


Ez a két zászló fonja egybe a német birodalom dicsőséges multját és a nemzet erőteljes újjászületését. Egyesülve jelképezzék az állam hatalmát és a német nép valamennyi nemzeti érzésű polgárának összetartozandóságát!"

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hindenburg a gyászünnepélyen. Jobbján Hitler kancellár, balján Papen alkancellárül A birodalmi gyülés megnyitásánál már a horogkeresztes zászlo dominál
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98