Dtum
Login with Facebookk
1934 | Április

A cigányt fenyegette: önmagát lőtte szíven a duhaj bányatulajdonos

Miskolc, április 2.

Húsvét vasárnapjának estéjén véres dráma játszódott le a sajószentpéteri Fleischer- féle nagyvendéglőben. Tizenegy óra lehetett, mikor nyílt az ajtó és jókedvűen, erősen beborozott állapotban, két barátjával belépett Toffer Bálint földbirtokos és bányatulajdonos, a községnek egyik legmódosabb embere, akit gyakori mulatozásairól igen jól ismertek. Toffer, aki hétközben csöndes, szorgalmas, munkás ember volt, a hét végén gyakran rendezett dáridókat és ilyenkor nagyon kellett vigyázni Tofferre, mert hamar revolveréhez nyúlt és ilyenkor a kocsmában senkinek az élete nem volt biztonságban.

Egymásután vette célba a tükröket, villanylámpákat és az asztalon álló poharakat, üvegeket, fergeteg módra söpörte végig. Most vasárnap is így kezdődött. Toffer, alighogy leült az asztalhoz, előkapta revolverét és máris pozdorjává zúzódott az egyik lámpa.
Barátai csitították, kérlelték, tegye el a fegyvert, mert baj lesz. Toffer azonban nem engedett, kezében a revolverrel odaállt a prímás elé, ráfogta és így szólt:
Ha egyetlen hamis hangot hallok, meghalsz!
A cigány azonban már jól ismerte Toffer szokását, egyáltalában nem ijedt meg, hanem tovább játszott, a földbirtokos pedig hadonászva revolverével, a taktust ütötte.

Hirtelen éles dörrenés hangzott és a következő pillanatban Toffer véresen esett össze.
Véletlenségből éppen akkor húzta meg a ravaszt, amikor a fegyver csöve maga felé nézett és a golyó szívébe hatolt. Percek alatt orvos volt kéznél, segíteni azonban már nem tudott: Toffer meghalt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98