Dtum
Login with Facebookk
1934 | December

Készülődnek már a magyar játékosok az 1935. évi sakkolimpiászra

A sakkvilágbajnokságról már élénk szó folyik a sakkszövetségben és a sakk-klubok berkeiben. A magyar együttes, amely egyik komoly aspiránsa a világbajnokságnak, már, mint előzetes tréning-mérkőzésekkel kívánja a jövő évi olimpiászra formáját fokozni.

Az olimpiász időpontja még bizonytalan, csupán az a valószínű, hogy augusztus utolján kerül eldöntésre a nagy küzdelem Varsóban. A világhegemónia megszerzésére a világ valamennyi számottevő sakkszövetsége leadta nevezését.

Idehaza már lezajlott a sakkbajnokság őszi fordulója, de a sakkjátékosok mégsem pihennek, mert valamennyi egyesület kupamérkőzéseket játszik. Most vasárnap különösen nagy érdeklődés kísérte a Magyar Munkás Sakk-kör mérkőzését a Városmajori Sakkegylet jó képességű csapatával.

Mindkét csapat játékosgárdájának javával indult a küzdelembe úgy hogy valamennyi mérkőzés végsőkig folyt. Mérkőzésről az esti órákig a következő értesítést kaptuk: MMSK - Városmajor SE. 6:6. Az első táblákon még folyik a mérkőzés.

Mint sakkérdekességet megemlítjük a hastingi mesterverseny tegnapi fordulójának nagy szenzációját: Capablanca, a több éven át volt sakkvilágbajnok vereséget szenvedett az angol Thomastól. A kubai mester veresége sakk-körökben nagy meglepetés, mert Capablanca nemrég ismét világbajnoki mérkőzésre hívta meg Aljechin jelenlegi világbajnokot. Természetesen a mérkőzésre ezek után aligha kerül sor.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Alekhine-Capablanca Alekhine
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A tudományos léghajózásról A tudományos léghajózásról
Tudományos nézeteink a levegő felől egész legújabb időkig olyanok...
Kutba dobta a feleségét Kutba dobta a feleségét
A Kecskeméthez tartozó kerekegyházai pusztán Mayer Mihály gazda...
Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst! Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst!
Nemcsak az ország, de az egész művelt világ megrendülve fogadta a...
Az ember és az állat testének mechanizmusai Az ember és az állat testének mechanizmusai
Azon gyakran felvetődő élettani kérdések közűl, melyek igen röviden...
Drótnélküli – zsebtáviró Drótnélküli – zsebtáviró
Cerebotani müncheni tanár és plébános a müncheni Urániában rendkivül...
A görög király lemondott trónjáról fia javára A görög király lemondott trónjáról fia javára
Konstantin görög király hősies lélekkel ellenállt az entente minden...
Hogyan aratta Kiss az évad utolsó atlétikai győzelmét Hogyan aratta Kiss az évad utolsó atlétikai győzelmét
Az 1940-es atlétikai évadban legtöbb örömünk távfutóinkban tellett....
Repülőgépek versenye Repülőgépek versenye
A párisi Aéro-Club f.é. február 12-én repülőgép-versenyt és...
Jön a sáska! Jön a sáska!
Jön a sáska. Már itt is van. A tiszántúli meg a hevesi gazdák az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98