Dtum
Login with Facebookk
1934 | Február

A magyar filmgyártás nehézségei

Mindenekelőtt: kinőttünk a gyermekcipőkből, nem tartunk már a kezdet kísérleteinél, az első próbálkozásoknál. A magyar film technikailag és művészileg elérte az európai átlagnívót, versenyképes idehaza és külföldön is - a külföldi filmmel.

Az elmúlt esztendőben két filmet is csináltunk amelyek külföldön nagy üzleti és erkölcsi sikert kaptak: a "Pardon tévedtem" és a "Rákóczi-induló"-t. Az utóbbi például Németországban az év egyik legnagyobb üzleti eredményét érte el, - ami végeredményben filmnél a siker egyetlen számbavehető mértéke. De külföldre kerülnek a tisztán magyarul forgatott filmjeink is: az "Ida regényét2 például eddig négy idegen ország vásárolta meg és két további lekötés alatt áll. Ezekben az országokban a film magyar nyelven idegennyelvű felíratokkal fog futni.

Ezek tehát pozitív eredmények - és mi mégis a "magyar filmgyártás" nehézségeiről beszélünk? Ez a látszólagos ellentmondás azonban indokolt. Mert igenis vannak nehézségek, csak mi, egynéhányan, akik a magyar filmet egyelőre még több lelkesedésből, mint anyagi érdekből csináljuk, csak mi tudjuk, hogy a magyar filmnek jóformán csak nehézségei vannak.

Az első nehézség mindjárt, hogy a magyar film, a már mutatkozó külföldi érdeklődés ellenére is végeredményben nyolcmillió ember számára készül - és a piaci lehetősége csak egy töredéke a német, francia, vagy pláne az angol filmnek. Egyszerű üzleti számítás tehát, hogy a magyar film csak egy töredékébe kerülhet a külföldi gyártmányoknak.

Nehézség az is, hogy nincs még állandó filmgyártásunk, - nincs állandó tőke, hiányzik a komoly pénz, a bankok érdeklődése. Külföldön mindenütt bankpénzzel folyik a gyártás, - mi idehaza - legnagyobbrészt egyes privátemberek vállalkozó kedvére vagyunk utalva.

Nagy nehézséget okoz a "filmíró" hiánya. A filmírás az invención kívül nagy mesterségbeli tudást igényel, - ezt meg kell tanulni - és még nem találkoztam fiatal íróval, aki hajlandónak mutatkozott volna tanulni. (Legalább is előleg nélkül nem...)

A színész- és főleg a színésznő-kérdés külön tanulmányt igényelne, - de talán már ebből is látszik, mennyi komoly nehézséggel kell megküzdenünk, hogy - mégis versenyre tudjunk kelni a hatalmas, tőkeerős külföldi produkciókkal.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98