Dtum
Login with Facebookk
1934 | Január

A borsodi ármentesitő munkák 1935-ben befejezést nyernek

Borsod az egyetlen területe az országnak, amely a multban ármentesitve nem volt. Hogy ez mit jelentett, láttuk a legutóbbi árvizek alkalmával, amikor 60.000 katasztrális holdat öntött el a víz, tönkretéve tizenhat község lakosságának minden reménységét.

A Gömbös-kormány az első kormány,
amely ennek az állapotnak megváltoztatását elhatározta s a jó szándék valóra is vált, amikor a transzfer-pénzekből másfél milliót bocsátott az ármentesitő munkálatok rendelkezésére.

A gátépitő munkálatok 1932-ben kezdődtek meg
és a mult évre a tiszabábolna-tiszadorogma-ároktői szakaszon, mintegy 22 kilométeren el is készültek. A mult évi árviz alkalmával az uj gát már nagyszerüen kiállta a próbát, a védett terület megmenekült az ártól. Az idén az ároktő-tiszakeszi-tiszatarjáni szakasz következik 18 kilométeren és a jövő évre a még hátralévő 18 kilométeres szakasz következik.

A nagyarányu földmunkáknak még külön, hatalmas jelentősége
volt, amennyiben megoldották a borsodi inség kérdését. Nagy munkástömegek, gyakran háromezer ember jutott a gátépitésnél keresethez. Most is a takarékban fekszik a kiutalt 200.000 pengő, de a téli fagy miatt még nem lehetett igénybevenni.

Magyarországnak ezen a vidékén a gyári munkásság is
nagy számban vált a rossz viszonyok miatt munkanélkülivé s a magyar munkás mindenre használhatóságát mutatja, hogy ezek az egész életükben gyárakban dolgozó emberek egyszeribe pompásan beváltak kubikusnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98