Dtum
Login with Facebookk
1934 | Július

Az Újpest Torinóban 1:1 arányban végzett a Juventusszal

Torino, július 8.
Az Újpest második mérkőzésén nem tudta legyőzni nagynevű ellenfelét és így kiesett a Középeurópai Kupa további küzdelmeiből.

A játék rekkenő hőségben folyt le, amely igen éreztette hatását mindkét csapatban.

Az Újpest nagylendületű támadásaival kezdődött a meccs és a nagyszerűen mozgó Kocsisnak kitűnő alkalma nyílott a gólszerzésre, de a Juventus hátvédjei elnyomták. A bíró megtorlás nélkül hagyta a szabálytalanságot.

Az Újpestet azonban nem csüggesztette el a sikertelenség, hanem továbbra is rohamozott. A 7. percben Kocsis éles lövése védhetetlenül vágódott a Juventus hálójába.

Továbbra is megmaradt az Újpest fölénye, míg a Juventus szélsőire alapított játékkal kísérletezett az áttöréssel, amit azonban az újpesti védelem sorra elhárított. Néhány nagyszerű helyzetet emellett az olasz csatárok kihasználatlanul hagytak.

A második félidő 17. percében a villámgyors Borel II. lefutott és megszerezte a kiegyenlítő gólt. Az Újpest elkeseredetten küzdött a győztes gólért, és eredménytelenül.

Az újpesti csapatban a közvetlen védelem és fedezetsor, valamint a csatársorban Kocsis játszott kifogástalanul. Az olasz csapatnak belső három csatára, közülük is Ferrari volt a legjobb, míg a fedezetsorban Bertolini hívta fel magára a figyelmet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98