Dtum
Login with Facebookk
1934 | Június

Szabadlábra helyezte a budapesti vizsgálóbíró Glass festőművészt

Szabadlábra helyezte a budapesti vizsgálóbíró Glass festőművészt, akit azért tartóztattak le a cseh hatóságok, mert 50.000 dollárért állítólag ócskavasat adott el fegyverek helyett egy kínai tábornoknak

Komáromnál a cseh hatóságok áttették a határon Glass Miksa festőművészt, aki hónapokig ült a chrudimi tartományi törvényszék fogházában. A vád, amelynek alapján letartóztatták és fogva tartották, igen különös volt: tíz évvel ezelőtt használhatatlan fegyvereket adott el Ly kínai tábornoknak.

A festőművészt a detektívek a Markó uccai törvényszék fogházába szállították, ahol Antalffy Manó soros vizsgálóbíró hallgatta ki, Glass elmondta, hogy jómódú kereskedőcsaládból származik, gazdagon nősült és pályáját mint műszaki rajzoló kezdte meg. A háború alatt egy cseh ezredben szolgált és fogságba került, ahonnan hihetetlen kalandok között szökött meg. Hosszú vándorlás után Charbinba jutott, itt porté festéssel és jóslással foglalkozott.

Megtörtént az is, hogy oly arcokat festett vászonra, amelyekben ismerősei régebben elhalt hozzátartozóikra ismertek rá, akiket Glass soha sem látott. Így lassanként a jövőbe és múltba látás varázsa övezte Glasst, aki miután Charbin számos előkelőségét lefestette, pénzzel bőven ellátva Sanghaiba utazott. Itt már mint Mr. Seiler szerepelt. Előbb festőiskolát nyitott, majd angol nyelvű illusztrált hetilapot adott ki.

Az újságvállalkozás kitűnően jövedelmezett és Glass 1920-ban mint gazdag ember jött haza. Néhány hónap előtt Pozsonyban akadt üzleti dolga. Egyszerre csak két detektív jelent meg nála és
a chrudimi törvényszék parancsára hivatkozva fogházba szállították. Amikor a cseh vizsgálóbíró elé került, megtudta a letartóztatás okát.

Önt a kínai hatóságok keresik, -mondotta a vizsgálóbíró -jobban mondva keresik azt az ötvenezer dollárt, amelyet önnek használhatatlan ócskavasért fizettek ki...

A magyar festő elámulva hallgatta a vádat és a vizsgálóbíró folytatta:
Ön ugyanis 1923-ban fegyvereket szállított Ly kínai tábornoknak, de a fegyverek használhatatlanok voltak és ócskavasként kellet őket eladni.
Kérem, -válaszolta Glass -én, amidőn ez a csalás történt, már nem is voltam Kínában. Valaki visszaélt a nevemmel....

A cseh bíróság azonban nem fogadta el ezt a védekezést és fenntartotta Glass fogságát. Most úgy került haza, hogy a magyar kormány kiadatását kérte Csehszlovákiától, mert egy hamis vád miatt szükségessé vált a festőművész kihallgatása, Glasst ugyanis Oleschák Ófalvi Romnág János gyógyszerészt állampolgárságra és valutaügyekre vonatkozólag különböző vádakkal illette.
Ez a feljelentés lehetővé tette, hogy a magyar festő kiszabaduljon a cseh fogságból és a kiadatási eljárás gyors lebonyolítása érdekében dr. Feldmann Ernő, Glass ügyvédje Prágában is eljárt.

Érdekes egyébként, hogy Glass chrudimi fogsága alatt nemcsak a bíróság tagjait, hanem Masaryk elnök portréját is megfestette és ez a kép most ott lóg a törvényszék dísztermében. Antalffy vizsgálóbíró egyébként elrendelte Glass Miksa szabadlábra helyezését, erre azonban még nem került sor, mert az ügyézség a végzést felfolyamodta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98