Dtum
Login with Facebookk
1934 | Június

Trükkből követtek el „öngyilkosságot” a rákospalotai intézet leánynövendékei

Vasárnap végre világosság derült arra az öngyilkossági járványra, amely egymásután juttatja az újpesti kórházba a rákospalotai leánynevelő intézet növendékeit.

A rákospalotai intézetben a fiatalkorúak bíróságának ítélete alapján kerülnek be kisebb-nagyobb mértékben megtévedt fiatal lányok, akik az utóbbi időben egymásután követtek el álöngyilkossági kísérleteket.

 

Hol fogkefe nyelét nyelték le, hol kávéskanál nyelét, hol pedig lúggal kenték be a szájuk szélét, hogy a tanítónők azt higgyék: lúgkőoldatot ittak! A magyarázata ennek a különös epidémiának az, hogy a lányoknak a zárt intézetben nem volt alkalmuk találkozni udvarlóikkal.

Igyekeztek tehát az ilyen „megjátszott” öngyilkossági kísérlet révén kórházba kerülni, ahol nincsen szoros felügyelet és a látogatási idő alatt beszélgethetnek lovagjaikkal.

Érdekes különben, hogy mikor a fogkeféket, a többi kárt okozó tárgyat és a lúgot már gondosan elrejtették a lányok elől, reggeli kávézás közben a kávéskanalat törték el és annak nyelét ették meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98