Dtum
Login with Facebookk
1934 | November

Rosszul számították ki a finn-magyar mérkőzés eredményét

Pelle szerepelt legjobban tornászaink közül és két szeren az elsőséget is megvédte

A finn-magyar válogatott tornászviadalt Helsinkiben a világhírű finn tornászok nyerték meg. Ezt elsősorban annak köszönhették, hogy a csapatuk egységesebb munkával több pontot tudott szerezni, mint a magyar együttes.

A vereség nem fájó, mert szép küzdelemben, világhírű ellenféltől kapott ki a magyar csapat. A saját otthonban való küzdelem előnye jelentkezett a pontaránynál és a finnek a papírforma szerint is megérdemelték a győzelmet. Az egyéni összetett verseny eredményéről a Budapestre érkezett egyöntetű jelentésekből megállapítottuk, hogy tévedés történt. Valami bűzlik – Finnországban…

A jelentések szerint ugyanis az egyéni összetett versenyben a finn Savolainen győzött és a második helyre honfitársa, Uosikkinen került. Eszerint Péter Miklós 108.5 ponttal a harmadik és Pelle István 107.8 ponttal a negyedik helyet foglalta el.

Kétségtelen, hogy a finn pontozó bírák szigorúbban bírálták felül a világbajnok Pelle teljesítményét, mert a legjobb finneknek elsősorban csak ő volt veszélyes ellenfele. Ez a féltékenykedés a pontok megállapításánál kétségtelenül megállapítható. A helyezések sorrendjéről azonban, ha utána számoljuk a pontozást, kiderül, hogy téves.

A verseny első napján – a jelentések szerint – Pelle 50.6 pontot szerzett. A második versenynapon Pelle 19.6 ponttal győzött a lovon és 19.8 ponttal nyerte meg a műszabadgyakorlatokat. A nyújtón 18.6 pontot szerzett. Össze kell adni Pelle István pontjait: 50.6+19.6+18.6+19.8=108.6.

A jelentések szerinti pontozás utánaszámításából tehát kiderül, hogy Pellének 108.6 pontja van, Péter 108.5 pontjával szemben. Ebből az következik, hogy Pelle végzett a harmadik helyen és Péter került a negyedik helyre.

Pelle csak nemrég kezdte meg tréningjét, helsinki szereplése tehát a legelismerésreméltóbb. Különösen impozáns az eredménye lovon és a műszabadgyakorlatokban, ahol a Los Angelesben szerzett elsőségét sikerült most is megvédenie. Péter Miklós fokról-fokra javul és Helsinkiben már mint nemzetközileg megedzett versenyző ért el komoly eredményeket.

A mi szempontunkból lényegében mindegy, ki a harmadik. Legfeljebb csak arról lehet szó, hogy z egyik magyar versenyző a nemzetközi küzdelemben fejlődésről tett tanúságot. Viszont a mai megállapításaink után most már meg kell várni a részletes és pontos jelentést Helsinkiből, amely valószínűen már befutott a torna szövetséghez. Most már csak arra van szükség, hogy a tényleges eredményt közhírré is tegyék.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98