Dtum
Login with Facebookk
1934 | Október

A munka és a mese

A Magyar Divatcsarnok hónapok óta nagy költséggel hatalmas építőmunkát végez: nagyobbítja és átalakítja helyiségeit. Többszáz építőmunkás dolgozik az áruházban, állványok emelkednek a pultok fölé, sürögnek-forognak a pallérok, kőművesek, festők, mázolók, lakatosok, épületasztalosok, ácsok és a többi iparos. Az építőmunkának ez a csodálatos, lázas, izgalmas lüktetését mindenki szemeláttára végzi a szorgos munkássereg.

Ez a hatalmas építőmunka a Nemzeti Munkahéten sem pihen,
sőt fokozottabban folyik tovább, hiszen így a munkahét közönsége vásárlás közben is láthatja az áruházban az eleven munkát. De a kereskedelmi munka az építkezés alatt semmivel sem csökkent, lendülettel halad tovább, úgy mint eddig és az átépítés alatt lévő áruház ezen a téren is nagyot és szépet alkotott a Nemzeti Munkahétre.

Három óriási kirakattal vesz részt a TESz kirakatversenyén.

Az egyik versenykirakatban tetőtől talpig hófehér csipkedíszben, lengő szőke hajjal áll révetegen álmából ébredve az elvarázsolt Csipkerózsika és mellette dacosan, harci páncélban a megmentő királyfi. Körülöttük ízléses kézimunkák díszelegnek, hódmezővásárhelyi csipkék, beszédes hirdetői a magyar népművészetben megnyilvánuló munka és élniakarásnak. Ha a szép kirakat szegletébe nem is írták volna oda, akaratlanul is mindenkinek eszébe jutna, hogy a trianoni rémuralomban szenvedő csonkaország megmentő, felébresztő királyfivá lenni nem utolsó sorban a magyar munka képes és hivatott.

A magyar munka dicsérete a másik versenykirakat is,
amelyben torontáli szőnyegek bizonyítják, hogy bárki fejedelmi pompával és kényelemmel rendezheti be lakását a szép magyar szőnyegekkel is. Valóságos védőbeszéd a rózsaszínben pompázó harmadik versenykirakat a női hiúság mellett. Finom piperecikkek, szebbnél-szebb női fehérneműk figyelmeztetnek arra, hogy sokezer magyar munkáskéznek ad munkát és ugyanannyi magyar munkáscsaládnak kenyeret a magyar fehérnemű és pipereipar.

Azonban nemcsak ez a három versenykirakat méltó arra,
hogy mindenki megtekintse, hanem meg kell nézni a Magyar Divatcsarnok valamennyi kirakatát. Világvárosi látványosság mindegyik. A magyar áruk forgalombahozása és ezzel párhuzamosan az építőmunkások foglalkoztatása komoly nemzeti munka, méltó arra, hogy a TESz Nemzeti Munkahéten erről külön megemlékezzünk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Megindult a magyar élet Kassán… Megindult a magyar élet Kassán…
Vasárnap délelőtt a kormányzó megbízásából a magyar frontharcosok...
Rádiós újdonság a repülésben Rádiós újdonság a repülésben
A rádió gyorsiramu fejlődése a repülésben is nélkülözhetetlenné tette...
A Tornaszövetség ülése A Tornaszövetség ülése
A Tornaszövetség tegnap ülést tartott, amelyen tagjai sorába fölvette...
Gellért Oszkár -  Mi az meghalni? Gellért Oszkár - Mi az meghalni?
Szemébe néztem egy bóbitás galambnak: Tudod-e testvér, hogy te is...
Tomboló hangorkánban, hatalmas küzdelem után az UTE nyerte a vízilabda-bajnokságot Tomboló hangorkánban, hatalmas küzdelem után az UTE nyerte a...
Ha nem esett volna az eső, bizonyára zsúfolt lelátók nézték volna...
Szükség van, hogy növeljük adóbevételünket! Szükség van, hogy növeljük adóbevételünket!
A pénzügyminiszter rámutatott a keresethalmozásról, valamint a...
Bűnvádi eljárás indul Pallavicini György ellen Bűnvádi eljárás indul Pallavicini György ellen
Pallavicini György őrgrófnak a legitimista néppárt legutóbbi...
Csak ezt akarja a kereskedő Csak ezt akarja a kereskedő
A rendeletek kibocsátásában kétségtelenül gyors iramú illetékesek...
FTC – MTK. 1:0. FTC – MTK. 1:0.
Több ezer főnyi közönség előtt folyt le e két kiváló csapatunk...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98