Dtum
Login with Facebookk
1934 | Október

A kapcsoló-szörnyeteg a kapcsoló szerkezet

Amióta Anglia egyik tavá­ban a bő fantáziával megáldott emberek egy szörnyet fedez­tek fel, azóta a kisebb fajta szenzációknak alaposan befellegzett. A lochnessi viziszörny ellenállhatatlan erővel kényszeriti maga felé az emberek figyelmét, holott vannak nála — ha ugyan egyáltalában léte­zik — sokkal impozánsabb szörnyek is.

Ezeket azonban emberi kéz. emberi agyvelő teremtette s így kevesebb ben­nük a titokzatosság. Az egyik ilyen szörny, a század csodája most készült el Németország­ban sok évi kísérletezés és munka után. Az első pillanat­ban jelentéktelennek látszik, de ha jobban megnézzük, bá­mulnunk kell a technika min­denhatóságát.

A gép, amelyet a képünk remekül szemléltet: egy kapcsoló szerkezet. Arra szolgál, hogy a nagy villamos centrálék áramát bekapcsolj a hálózatba, ahonnan a sok kis és nagyfogyasztó a maga villa­mos lámpáit gépeit táplálja. Kapcsoló minden házban van, ahova a villanyt bevezették. Egy csavarás és rendelkezé­sünkre áll a titokzatos elek­tromos áram szolgálatkészen, minden munkára kaphatóan.

Ezek a kapcsolók azonban ki­csinyek, mert hiszen kicsi az áram is, ami áthalad rajtuk. Ugyanilyen kapcsolóra van szükség ott is, ahonnan vala­mennyi fogyasztó kapja az áramot. A sok kis fogyasztó árama azonban  végered­ményben óriási árammá dagad és ezt az óriási áramot ki kell bírnia a főkapcsolónak, kü­lönben úgy elég, mint egy szál gyertya, vagy gyufaszál.

Erre a célra készítették ezt a kapcsolószörnyeteget. Az áram feszültsége, ami áthaladhat raj­ta 220 ezer volt. A kapcsoló teljesítménye két és félmillió kilowatt, ami azt jelenti, hogy ezzel az árammal egy három lámpás hálózati rádiót több mint ötvenezer évig lehetne szünet nélkül táplálni.

Ez a két és félmillió kilowatt Berlinnél ötszörte nagyobb város áramszükségletét is ki tudja elégíteni. A másodperc század­része alatt kapcsolja be ez a monstrum az óriási árammennyiséget és a kezelését még egy ötéves gyerek is könnyen elsajátíthatja, mert egyetlen gombnyomásra üzembe helyezhető vagy kikapcsolható.

A kapcsoló belsejében a nagy áramhoz szükséges szigetelést olajjal végzik. Pontosan hatvanezer kilogram olajat tartalmaz a szörnyeteg gyomra. Magassága két emelet. Az ára félmillió márka. Olyan számok ezek, amitől a kis háztartások kapcsolóit forgató polgár méltán megijedhet. Szerencse, hogy ilyen gépekre a mindennapi életben nincs szükség.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kapcsolószerkezet Az antennára futó 30.000 voltos áramot ezzel a géppel kapcsolják kívülről. Öt méternél közelebb nem lehet a képen látható szerkezethez lépni, mert a levegőn is átüt az áram és hálára sújtja az embert. Egy automatikus kapcsolószekrény száz vezeték részére
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98