Dtum
Login with Facebookk
1935 | December

Budapest – Páris 5:1 (3:0)

A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés előtt felhőszakadás vonult át Páris fölött. Szünet nélkül ömlött az eső, úgy, hogy csak a legelszántabb futballdrukkerek határozták el magukat arra, hogy megnézik a Budapest – Páris mérkőzést.

Jellemző arra a nagy érdeklődésre, amelyet a magyar csapat eddigi jó szereplése felkeltett, hogy a zuhogó eső ellenére is tízezer ember volt a pályán, amikor a mérkőzésre felálltak a csapatok.

A magyar csapat összeállítása a következő volt:
Szabó – Sternberg, Bíró – Szalai, Turai, Dudás – Cseh, Vincze, Sárosi, Toldi, Titkos.
Páris csapata: Roux – Hall, Diague – Bauide, Jordán, Delfour – Aston, Sas, Stabilc, Vienanie, Máthé.

Az egész délelőtt zuhogó eső nem ártott meg a nagyszerű gyeppályának, a talaj nem volt mély csak egy kissé csúszós. Közvetlen mérkőzés előtt kisütött a nap és így még autókon, autóbuszokon az utolsó pillanatokban szépszámú nézőközönség érkezett és a mérkőzés megkezdésekor 15.000 francia néző leste titokban csapatának győzelmét.

Már az első percekben kitűnt, hogy a magyar csapat védelme pompásan áll a lábán és könnyűszerrel veri vissza a francia csatársor támadásait. Az első negyedóra változatos játékkal telt el, míg azután a magyar csapat került fölénybe. Ez érthető is, mert a mieink pontos passzokkal agyonfuttatták a franciákat. Különösen a csatársor volt elemében, pillanatonként szebbnél-szebb akciók késztették tapsra a közönséget.

A 18. percben a kitűnően játszó Toldi bombalövéssel megszerezte a vezető gólt. Ezután is a magyar csapat támadott, s a francia védelem alig tudta visszaverni a támadásokat. A nagy őrlőmunkában visszaesett a francia védelem és Titkos a 21. percben már a második gólt lövi a francia hálóba.

Négy perccel későbben megszületett az első Sárosi-gól is. A magyar csapat ezután kissé engedett az iramból, mert a második félidőre tartalékolta erejét. Így aztán a franciák is támadtak, de a nagyszerűen működő fedezetsor és a védelem könnyen elbánt a francia támadósorral.

A 34. percben Turai egy összeütközés következtében megsérült és kénytelen volt kiállani. Helyére Szűcs jött be, aki nagyszerűen látta el feladatát. Iskolajátékkal ragadtatta tapsra a magyar csapat a párisi közönséget.

A második félidőben is a magyar csapat támadott. Toldi a 4. percben belőtte a negyedik gólt. Most már biztosítva volt a győzelem és ezért a magyar fiúk inkább a finom iskolajátékra fektették a fősúlyt, mint az eredményes játékra. A legszebb húzások, stoppolások, kombinációk futottak a pályán.

A francia közönség többször jutalmazta tapssal a kitűnő játékot. A franciák is szépen támadtak, de a védelem kiválóan működött. A 37. percben értek el a franciák a magyar Máték révén tiszteletgóljukat. A magyar csapat ismét rákapcsolt és Sárosi újabb góljával beállította az eredményt.

Még az utolsó percben is lett volna alkalma a magyar csapatnak a gólszerzésre, mert a kifogástalanul bíráskodó francia bíró tizenegyest ítélt a magyar csapat javára, azonban Sárosi túl biztosan akarta a hálóba helyezni a labdát és így az a francia kapus zsákmánya lett.

A magyar csapatban nagyszerű volt a védelem, kifogástalan volt a fedezetsor. Eredményes és szemre is nagyon tetszetős, finom futballt játszott a csatársor, amelynek legjobbjai Toldi és Vincze voltak. Egyénileg a legnagyobb játékot Szalay és Sternberg játszotta.

A magyar csapat játékáról a francia vezetők nagy elragadtatással nyilatkoztak és tökéletesen megértették, hogy ezt a csapatot az olaszok még saját otthonukban sem tudták legyőzni. A válogatottak hétfőn délben indulnak el Párisból és kedden este 9 óra 55 perckor érkeznek Budapestre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Toldi (x) belövi a negyedik magyar gólt Szabó a magyar kapus egy magas labdát véd
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A szerbek már késznek látják a román-szerb vámuniót A szerbek már késznek látják a román-szerb vámuniót
A jugoszláv és román szakértők szombati tanácskozása azzal végződött,...
A feketeingesek kiállása a duce mellett A feketeingesek kiállása a duce mellett
Italo Dablo, az olasz fascista milicia főparancsnoka az egyes...
Santos Dumont léghajója Santos Dumont léghajója
A francziák és németek ez idő szerint legjobban erőlködnek, hogy...
Théophile Gautier - A művészet
Úgy! szebb a mű, ha büszke Formából kél elő, Küzdve: Vers,...
A hónap rövidhíreiből A hónap rövidhíreiből
A felvidék némely falvában nincs már fiatal legény, kimentek...
Ferencváros – Austria 4:2 Ferencváros – Austria 4:2
Huszonötezer ember szállta meg a ferencvárosi pálya tribünjeit, hogy...
Titokzatos gyilkosság a vasuton Titokzatos gyilkosság a vasuton
A Pozsonyból Budapest felé tartó személyvonat harmadik osztályának...
Hackenschmidt győzött Hackenschmidt győzött
Angliának sportszenzációja volt ismét. Szombaton mérkőzött...
Molnár C. Pál fesményei Molnár C. Pál fesményei
Az Ernst-Múzeum összes termeit megtöltötték Molnár C. Pál festményei,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98