Dtum
Login with Facebookk
1935 | Február

Fölismerte a detektív a zsebtolvajt, akit 14 éves korában látott

Vasárnap délelőtt a zsebtolvajokat üldöző detektívcsoport egyik tagja ismerős arcot látott az Apponyi téri buszmegállónál. A rendkívül elegánsan öltözött fiatalember, akinek ruházata külföldire vallott, fölszállt egy autóbuszra és a detektív követte. Egy- két perc múlva már beigazolódott, hogy nem hiába szegődött a fiatalember nyomába, mert észrevette, hogy az elegáns férfi belenyúl szomszédja zsebébe.

A detektív azonnal lefogta és bevitte a főkapitányságra, ahol kitűnt, hogy a szeme kitűnő volt: Landsberger Ernőt fogta el, a hírhedt nemzetközi zsebtolvajt, akit azonban ő utoljára
tizennégy éves korában látott.

Landsbergert gyerekkorában vitték be először zsebtolvajlásért a rendőrségre, azután eltűnt, külföldre ment és amint vasárnap elmondta a detektívnek, főként Olaszországban dolgozott nagy eredménnyel. Tekintélyes pénzösszeget is gyűjtött, de az olasz rendőrség formai okokból nem hosszabbította meg tartózkodási engedélyét és ő pénzével együtt hazajött Budapestre.

- Higgyék el az urak- mondta fölényes nyugalommal- nem volt szükségem arra, hogy megint dolgozzam... Van pénzem elég!
- Hát akkor mért csinálta?
Csak azért, hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból. Az embernek a keze eldurvul...

Elmondta, hogy miért éppen az autóbuszon dolgozott?
Tudtam, hogy a detektíveknek csak a villamosra van szabadjegyük. Az autobuszra nem.

Landsbergert letartóztatták és most értesítik a fogásról a külföldi rendőrségeket is, hogy összeállíthassák bűnlajstromát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98