Dtum
Login with Facebookk
1935 | Január

A fővárosi közlekedési reform

Bódy László tanácsnok a legközelebbi jövőben dolgozza ki a főváros közlekedésének reformterveit, amelyekről már a közigazgatási bizottság tanácskozásán említést tett a polgármester. E pillanatban a tervek még kezdeti stádiumban vannak. A legfontosabb a racionális menetrend megvalósítása.

A rövid relációk megvalósítása érdekében
valószínűleg több átszállási lehetőséget kell beiktatni az utazásba. Kérdés, hogy a közönség kényelmi szempontjainak háttérbe szorításával el lehet-e érni a kívánt jobb, gyorsabb közlekedést. Ebben az esetben ugyanis fel kell áldozni minden kényelmi szempontot.

Elkerülhetetlen a villamostarifák körül mutatkozó aránytalanságok
sürgős kiküszöbölése is és a kisszakasz miatt elkülönített fel- és leszállás újabb szabályozása.

A villamosról autóbuszra szóló átszállójegy
ezidőszerint megvalósíthatatlannak mutatkozik. Ez annál érthetőbb, mert 1700 villamoskocsival szemben mindössze 130 autóbusz van. Arról lehet szó esetleg, hogy a főváros hozzájárul az autóbuszról villamosra történő átszállás bevezetéséhez.

Az 50 új autóbusz megrendelésére
a BSzKRT már tett intézkedést, az új kocsiknak a forgalomba való beállításával az állandó, biztató fejlődést mutató autóbuszközlekedés kétségkívül újabb híveket fog a maga számára meghódítani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98