Dtum
Login with Facebookk
1935 | Július

Németh 7 góljával legyőzte a német vízipóló csapatot

Magyarország – Németország 7:3 (4:2)

Nagy érdeklődés előzte meg a vízipóló mérkőzést, amelyben a közönség biztos magyar győzelmet várt és ezt a reményt a magyar csapat főleg a szenzációs formában lévő Németh góljának be is váltotta.

Magyarország:
Bródy, - Homonay, Sárkány – Halassy, - Bozsi, Németh, Brandy.
Németország: Klingenburg – Dopper, Schürger, - Gunst – Schirmeister, Schlüter, Allerheiligen.

A belga Delahay sípjelére indult meg a játék. A közönség azonnal hatalmas biztatásba kezdett. Az első labdát a magyar csapat fogja el, és alig úsznak le Németh ügyes csellel máris beüti az első gólt. (1.0).

A németek jól tartják magukat, a csatárok kifogástalanul játszanak, gyorsak, nagyszerű fizikumuk van, amit alaposan ki is használnak. Különösen kitűnik Schlüter, akit ugyan Sárkány nagyon szépen fog, a német azonban a hátulról magas ívben kapott labdát önmagának szökteti.

Sárkány azonban ezt a cselfogást hamarosan észreveszi és Schlüter második szöktetésénél már mintha kitalálná a német gondolatát, a labda irányába ugrik úgy, hogy szinte vízre sem engedi, és máris vágja a nagyszerűen helyezkedő Halassy elé.

A németek nem adják meg egykönnyen magukat, és ha védelemben nem is precízek, annál jobbak a támadásban. Allerheiligen kapja a labdát, két tempót úszik és máris Bródy hálójában van az egyenlítő gól. (1:1)

Némethnek ma nagyon nagy napja van. Mint a kígyó úgy bújik ki a német védőjátékos mellől és háromszor egymásután eredményes. Még az első félidőben siker koronáz egy német támadást is és Schirmeister góljával szépítenek az eredményen. A félidő 4:2-vel végződik.

A magyar csapat nem enged az iramból, szebbnél-szebb támadásokkal rohamoz a német kapu ellen és alig kezdődik meg a félidő. Németh ismét gólt dob. Schirmeister góljával felel a német válogatott. Az éles lövést Bródy nem is próbálja védeni.

A közönség szűnni nem akaró, huj huj-hajrával buzdítja a magyar fiúkat. A buzdítás használ. Németh nagy formája ismét gólt eredményez, sőt ugyancsak ő a magyar csapat hetedik góljának is a szerzője.

Most egy pillanatra a németek nagyon összeszedik magukat. Nagyon gyorsak ezek a fiúk. Az utolsó pillanatban az egyik német csatárhoz kerül a labda és az kit ünő helyzetben lövésre emeli karját, sőt már lő is és a labda a levegőben van, amikor az időmérő sípja a mérkőzés végét jelzi. Delahaye bíró természetesen már nem adhatta meg.

Szép és megérdemelt győzelem volt, amelyet a magyar csapat nagyszerű technikájával és egymást megértő játékával teljesen kiérdemelt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98