Dtum
Login with Facebookk
1935 | November

Útonálló lemezjátékos és álruhás-rendőr revolveres párharca a Gellérthegy szikláin

Útonálló lemezjátékos és álruhás-rendőr revolveres párharca a Gellérthegy szikláin több ezer főnyi nézőközönség előtt

Vasárnap délben lövöldözés és kiabálás zaja verte fel a Gellérthegy sétálóinak nyugalmát. Egy hatalmas termetű, rongyosruhájú ember artistákat megszégyenítő ügyességgel ugrotta keresztül az út korlátjait, repült egyik szikláról a másikra, közben lehajolt és kövekkel dobálta meg üldözőjét, egy magastermetű rendőrt.

Tizenegy óra tájban néhány járókelő figyelmeztette Palotai József rendőrfőtörzsmestert, hogy a Gellérthegyen már lehetetlen sétálni, mert a lemezjátékosok mindenkit megállítanak és erőszakkal követelik, hogy a járókelők vegyenek részt a szerencsejátékban. A rendőr azt válaszolta a panasztevőknek, hogy más módon kell a lemezjátékosokat megszabályozni, ő nem tehet semmit, hiszen egyenruhájáról megismerik és ha közeledik, elszaladnak. Az egyik panaszos felajánlotta, hogy kölcsön adja a rendőrnek kabátját. A rendőr el is fogadta az ajánlatot, egyik kapu alatt felvette a kabátot és megindult a lemezjátékosok bandája felé.

A rendőrt azonban a lemezjátékosok már arcról is jól ismerték és mikor közeledni látták, tízen tíz felé szaladtak. Palotai rendőrfőtőrzsmester a menekültek között felismerte Rigó István többszörösen büntette előéletű.Budapestről kitiltott csavargót és utána vetette magát.

Ekkor kezdődött az izgalmas és életveszélyes, cirkuszi mutatványnak is beillő hajsza. A rendőr ledobta a kabátot, Rigó pedig néhány másodperc alatt átugrott az út menti korláton és a sziklákon elmenekült. A rendőr néhány perces hajsza után elérte, a csavargó azonban kitépte magát üldözője karjai közül és továbbrohant.

A tömeg lélegzet fojtva figyelte a hajmeresztő látványt, de senkinek sem jutott eszébe, hogy a rendőrfőtörzsmester segítségére siessen.

Rigó közben kövekkel kezdte dobálni Palotait, aki egy riasztó lövést adott le. A lövés utáni pillanatban Rigó egy öt méteres mélységbe zuhant: mindenki azt gondolta, hogy a rendőr lövése eltalálta a vakmerő embert. Rigó azonban nevetve pattant fel újra és gúnyosan odakiáltott üldözőjének:
Engem élve nem lehet elfogni!
A rendőr többször felszólította Rigót, hogy adja meg magát, de a csavargó válaszképpen mindig nagyobb és nagyobb köveket hajigált a rendőr felé. Palotrai több lövést adott le, végül az egyik
lábán találta a menekülő csavargót. Rigó térdre bukott, felfordított fájdalmában, de azután eltorzult arccal ismét felemelkedett és továbbvánszorgott.

Végül is a Gellérthegy sétálóinak mégis eszébe jutott, hogy segítsenek a rendőrnek, s a parkőr hátulról lopva közelítette meg a sziklát, ahol Rigó István állott, lefogta Rigót, közben a rendőr is megkérkezett és az életveszélyes hajsza után végre elfogta a csavargót.

Rigó néhány pillanatilag még dulakodott a rendőrrel, azután pedig életelenül összeesett. Mentők vitték be a rabkórházba. Az amerikai filmekbe illő gengszterüldözést természetesen
több ezer főnyi publikum izgulta végig. Ezt a hatalmas tömeget végül a rendőrségnek kellett szétoszlatnia.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98