Dtum
Login with Facebookk
1935 | November

Görög földre ért 12 évi számüzetés után György görög király

Athén, november 24.
II. György, a hellének királya, tizenkét évi száműzetés után vasárnap reggel lépett először újból görög földre.


A „Helli” cirkáló, amelyet ez görög flotta kísért, reggel hat óra 50 perckor érkezett meglehetősen viharos tengeri út után a korfui kikötőbe. Az egész város talpon volt, az emberek már a vasárnapra virradó éjszaka felsorakoztak, hogy üdvözölhessék hazatérő királyukat és amikor a hadihajó kikötött, mámoros lelkesedés tört ki a tömegen.


Az uralkodó hajója hétfőn reggel érkezik a pyrenai kikötőbe, ahol György királyt tizezrek fogják várni. A király autón vonul be a zászlókkal díszített athéni uccákon keresztül a palotába. A rendőrség a legszélesebb körű óvintézkedéseket tette meg és a háztulajdonosokat személyes felelősség terhe alatt kötelezte arra, hogy a bevonulást az ablakokból csak teljesen megbízható személyek nézhették végig.


A király trónralépése után a kormány beadja lemondását és valószínű, hogy az uralkodó szélesebb alapon nyugvó parlamenti kormányt fog kinevezni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Monarchista tüntetés Athénban. Kondylisz régens tart beszédet a királyról A kormány hűségnyilatkozatának aláírása II. György bevonulása Athánba. Az egyenruhában a király, mellette (x-szel jelölve) Kondylisz miniszterelnök Athén egyik főterén óriási tömeg üdvözli a hazatérőt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98