Dtum
Login with Facebookk
1928 | Augusztus

György, a száműzött görög király nem sok jót vár a vasárnapi választásoktól

Párisból irják: Vasárnap lesznek a görög választások és ebből az alkalomból a „Matin” megszólaltatja György királyt, Görögország detronizált uralkodóját. Az exkirály, aki Londonból Bukarestbe utazva, néhány napot töltött Párisban, nagyon óvatosan nyilatkozott a görög államforma kérdéséről. Ez a nyilatkozat érezteti, hogy a restauráció tekintetében nem sokat remél a mostani választásoktól. Nagy föladatok várnak az én hazámra – mondotta -, mindenekelőtt a gazdasági egyensulyt kell helyreállitani, azután a közigazgatás rendjét és fegyelmét, a bajtársiasság szellemét a hadseregben és meg kell oldani a menekültek elhelyezésének problémáját.

 

Az államforma kérdését a most következő választásoknál egyetlen párt fogja fölvetni és nem is lehet választási küzdelem tárgya. A változást egészben csak az összes nagy pártok egyetértése hozhatja meg, amennyiben a nemzet akaratát fejezik ki. Ha ennek szükségessége fölmerül, akkor nem lesz szükség semmiféle választási harcra és győzelemre.

 

A görög nép törekvéseinek szabadon kell megnyilvánulnia.

 

Egy régi nagy uralkodó azt irta emlékirataiban: a királynak az a kötelessége, hogy mindig szabad utat engedjen a józan értelemnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98