Dtum
Login with Facebookk
1935 | November

Mérgek, amelyek élvezetet, őrületet és halált okoznak, a morfin

Angliában, de az egész kultúrvilágban nagy megdöbbenést keltett tavaly lady Gladys Carnear tragédiája. Anglia egykori gyarmatügyi miniszterének felesége betört egy gyógyszertárba és elrabolta a gyógyszertár negyvengramos morfinkészletét. A gyógyszertár ugyanabban a házban, a földszinten volt, melyben az asszony lakott s a lépcsőházból is volt bejárata. Lady Carnear éjszaka álkulccsal kinyitotta az ajtót s az egész raktárt feldúlta, amíg a mérget megtalálta.

Senki sem gyanakodott volna a volt miniszter feleségére. Angliában többé-kevésbé orvosilag törzslapozva vannak azok, akik mérget élveznek. Minthogy ezek csak csempészúton, titkos ügynökök által jutnak méreghez, igen borsos árakat kell fizetniök. Az egész világ rendőrsége üldözi a méregcsempészeket, akik valóban ellenségei az emberiségnek, mert saját gyarapodásukat hajszolva, ezer és ezer ember vesztét okozzák.

Két héten át nyomozott a rendőrség az ellopott morfin után, mely értékben nem jelentett ugyan nagy összeget, de ha forgalomba kerül, Igen sok embert rászoktathat a morfin élvezetére.

Egyik külvárosi gyógyszertár alkalmazottja indította a gyanút lady Carnear felé. Kimondta, hogy egy elegánsan öltözött idős asszony néhány héttel ezelőtt benyitott a gyógyszertárba és könyörgött, hogy csak annyi morfint adjon neki, amennyit egyszer befecskendez. A gyógyszerész természetesen nem adott. A legszigorúbban tilos a mérgek kiszolgáltatása orvosi előírás nélkül. Az orvos is csak akkor írja elő azokat, mikor már nem gyógyítani akar, hanem csupán a fájdalmakat csillapítani.

A gyógyszerész elmondta, hogy az úriasszony autóból szállt ki s később kiderült, hogy több gyógyszertárban is megismétlődött az eset. A rendőrség kinyomozta az autótaxit, mely a jelzett délután az elegánsan öltözött idős nőt vitte, a sofőr megmutatta a King Richárd Avenue tizenhatos számú házát, hogy oda vitte az asszonyt. Ugyanabban a házban volt a kirabolt gyógyszertár és ott lakott a volt miniszter özvegye is. Rendőrök figyelték most már a ház lakóit. A sofőr segítségére volt a detektiveknek és lady Carnear személyében felismerte utasát.

Az idős lady nem is tagadott. Kijelentette, hogy nem tud morfin nélkül élni. Férje halála óta, három esztendeje morfinista. A halál miatt érzett szívfájdalmát akarta - méreggel csillapítani, aztán rászokott. Miután minden vagyonát, hétezer fontot morfinra költött, nyugdijából nem tellett, hogy megfizesse a morfincsempészeket. Az orvosoknak és gyógyszerészeknek pedig hiába könyörgött.

Lady Carnear ellen természetesen nem indíthattak bűnvádi eljárást. Nem azért, mert előkelő személyiség, hanem mert minden méregélvező beszámíthatatlan. Még sokkal rombolóbbak ezek a mérgek, mint az idővel teljesen átalakítják az agy szövetét. Az úriasszonyt természetesen azonnal szanatóriumba szállították, ahol kitört rajta a morfin okozta őrültség és három hónap mulva meghalt.

De emlékezzünk csak Maria Orskára a világhírű tragikus színésznőre. Maria Orska öngyilkos lett, mikor érezte, hogy kitör rajta a morfinőrület. Mikor játszott, a szinpadon állandóan kéznél kellett tartani a morfin fecskendőt, amelyet néha jelenet közben is használt a színésznő.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Morfium Pravaz és a morfium mérge
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Elcserélt menyasszonyok Elcserélt menyasszonyok
Sándorfalván esketés közben kicseréltek két menyasszonyt. Pákay...
Új Bartók-művek  Új Bartók-művek
Mindnyájan azt hittük, hogy Bartók Béla küzdelmes harcában már...
A néprajzi muzeum A néprajzi muzeum
A néprajzi muzeum, mely eddig a Nemzeti Muzeum Csillag-utczában levő...
Dr. Hoffmann Edith: Szinyei Majálisa Dr. Hoffmann Edith: Szinyei Majálisa
Jan Huizinga legújabban egy vastag könyvben fejtegeti azt a...
Nincs titkos feltétel Nincs titkos feltétel
Bethlen István gróf miniszterelnök Kállay Tibor pénzügyminiszter,...
A nagy markoló A nagy markoló
Mi most nap-nap után látjuk, hogy utcáinkon apró nemzeti...
A Hungária jobb gólaránnyal nyerte a húsvéti tornát A Hungária jobb gólaránnyal nyerte a húsvéti tornát
Az idei húsvéti torna, nem bírt a közönség számára olyan vonzerővel,...
Elfogták az Erzsébetvárosi Színház furfangos betörőjét Elfogták az Erzsébetvárosi Színház furfangos betörőjét
Vasárnap egy 14 éves fiút kísértek végig a főkapitányság folyosóján....
Fenyő Miksa -  Babits Mihály Fenyő Miksa - Babits Mihály
"Irodalmi problémák" címen Babits Mihálynak egy kötet esszéje jelent...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98