Dtum
Login with Facebookk
1935 | Szeptember

Az idei burgonyatermés egy része csak ipari feldolgozásra alkalmas

A pénzügyminisztérium, éppen úgy, mint az elmult években, egyelőre 180.000 hektoliterben állapította meg az új szesztermelési kampány keretét. Ha szükséges lesz, a későbbi hónapokban további termelési keretet engedélyeznek, egyelőre azonban az adott lehetőségek között megindulhat a szesztermelés, főleg a mezőgazdasági gyárakban.

A legutóbbi jelentések szerint az eső sokat javított
a burgonyatermésen, sajnos azonban, főleg Szabolcsban, a burgonya egy része annyira aprószemű és satnya, hogy azt sem export, sem pedig élelmezési célokra felhasználni nem lehet. A legrentábilisabbnak látszik még ennek a burgonyának szeszfőzése. A moslékra a takarmányínséges időkben úgyis szüksége van a mezőgazdaságnak. De nem képzelhető el a mult kampányban kitermelt 240.000 hektoliteres keret jelentős csökkentése már azért sem, mert augusztus végéig 215.000 hektoliter szesz elfogyott, a készletek tehát csekélyek. A fogyasztás jelentősen emelkedett, az előző 1933-34-es termelési év 195.000 hektoliteres szesz eladásával szemben.

Javulást mutat a fogyasztási szesz eladása is,
amely 28.500 hektolitert tett ki, szemben az előző év 26.000 hektoliterével. A fogyasztási szesz iránti kereslet fokozódását részben azzal magyarázzák, hogy a kampány utolsó heteiben áremeléstől tartottak, tehát a likőrgyárak és a többi cégek tényleges szükségletüknél nagyobb mennyiséget vettek át az Országos szeszértékesítő Rt.-tól. Az elterjedt híreknek azonban semmi alapjuk sincs, mert a fogyasztási szesz árának emelése nem is került szóba és arra nincs is kilátás.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Brázay menthol-sósborszesz plakátversenyre készült alkotás A Brázay menthol-sósborszesz plakátversenyre készült alkotás A Brázay menthol-sósborszesz plakátversenyre készült alkotás A Brázay menthol-sósborszesz plakátversenyre készült alkotás
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98