Dtum
Login with Facebookk
1935 | Szeptember

Hitler nagy békebeszéde a birodalmi gyűlésen

Nürnberg, szeptember 15.
A nemzeti szocialista párt nürnbergi kongresszusának befejezése alkalmával Hitler vezér és kancellár vasárnap este három új törvényt terjesztett a Nürnbergben összehívott birodalmi gyűlés elé a zsidókérdés megoldásáról.


A kancellár rövid beszéd kíséretében tette le a három törvényjavaslatot a Ház asztalára és külpolitikai kérdéseket is érintett, így elsősorban a memelvidéki német kisebbségek súlyos helyzetének kérdését.


Az olasz-abesszin konfliktussal Hitler Adolf nem foglalkozott, mondván, hogy a viszály nem érdekli és nem érinti Németországot.


A vezetők magatartására nézve csak egyetlen irányelv lehet mérvadó: a német nép nagy és törhetetlen békeszeretete. A német munka célja nem lehet az eddig elért eredmények könnyelmű kockáztatása. Németország nem megy bele semmiféle kalandba s a német hadsereget nem azért támasztották fel, hogy bármely európai nép szabadságát fenyegesse.


A német hadsereg feladata kizárólag az, hogy megvédelmezze a német nép szabadságát.
Hogy milyen veszedelme a zsidó aknamunka Németország ellen, mutatja egyébként az is, hogy a legutóbbi időben ismét bojkottra izgatnak a zsidók a világ minden részében Németország ellen.

Hitler nagy beszéddel bezárta a nürnbergi nácikongresszust
Nürnberg, szeptember 15.
A nemzeti szocialista pártkongresszus a vasárnapi nappal kezdődött. A kongresszus utolsó napja a nemzeti szocialista rohamosztagok és védőosztagok továbbá a nemzeti szocialista gépkocsiosztagok ünnepe volt. A nagy seregszemlét a Hősök emlékünnepe követte.

 

Hitler Adolf vezér és kancellár nagy beszédet mondott, amelyben többek közt a következőket mondotta:
- Németország ebben az utolsó évben történelmi fordulóponthoz jutott és rövid néhány hónapon belül mindenki világosan látja majd a mi nagy hatalmunkat.


Ezentúl évről-évre bevonulnak majd soraink közé azok, akiknek nincs más óhajuk, minthogy megvédjék a mi német népünket. A jövőben minden német számára csak egyetlen járható út lesz: a gyermekek sokaságából alakulnak a Hitler-ifjúság szervezetei s az ifjakból lesznek az SA, illetőleg az SS osztagai. Ezeket egészítik ki a munkaszolgálat és más nemzeti szocialista alakulatok s végül minden német útja a birodalmi haderőhöz vezet. A nép katonája azután visszatér a mozgalom szervezeteibe: a rohamosztagos és védőosztagos alakulatokba.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98