Dtum
Login with Facebookk
1935 | Szeptember

Öt nemzet atlétáinak küzdelméből Svédország került ki győztesen

Magyarország a harmadik

Berlin, szeptember 1.
Az öt nemzet atlétikai viadala vasárnap gyönyörű napsütésben, szinte nyári melegben folyt le a Post-stadionban. 35.000 főnyi közönség előtt.

 

Az első nap nagy sikere után Németország vasárnap egyetlen versenyszámban sem tudott győzni, sőt egyes versenyszámokban még csak pontot sem szerzett. Ezzel szemben Svédország és mellette Japán egészen kiválóan szemben Svédország és mellette Japán egészen kiválóan szerepelt.

Magyar szemszögből nézve a vasárnapi verseny legörvendetesebb ténye Kovács pompás futása volt a 400 méteres gáton. Kovács a kedvezőtlen sorsolás ellenére is, külső pályán futva, kifogástalanul vette a gátakat s nagyszerű mellbedobással győzött.

Győzelme egy pillanatig sem volt vitás, pedig nem kisebb ellenféllel kellett megküzdenie, mint a svéd Areskrouggal, aki csak a minap futott svéd rekordot. A Sir-Suzuki párharc ezúttal a japán javára dőlt el, aki mellszélességgel győzött, de Sir ma is igazolta, hogy teljesen egyenrangú Suzukival.

Az 1500 méteren Beccali, a los angelesi olimpia hőse, hatalmas végküzdelemben győzött és a német Schaumburg ez idén első vereségét szenvedte. Az utolsó 100 méter irama Szabónak erős volt. A 800 méteren Lanzi külön klasszist képviselt és így Temesvári győzelmében már eleve nem bízhattunk.

Temesvári azonban kárpótlást nyújt Magyarországnak a 4x400 méteres stafétában, ahol mint a staféta harmadik embere, az olaszok ellen már vesztésre álló versenyt kitűnő futásával Facelli ellen megnyerte és végeredményben biztosította Magyarország harmadik helyét.

A pontértékelés alapján a Hitler-serleget Svédország, Frick miniszter díját Németország, von Tschammer-Osten díját pedig Magyarország nyerte.

Részletes eredmény a következő:
400 m gátfutás: 1. Kovács (Magyarország) 53.6 mp. 2. Areskroug (svéd) 53.9 mp. 3. Facelli (Olaszország) 54.4 mp. 4. Scheele (Németország) 55 mp. 5. Harada (Japán) 59.7 mp.

Rúdugrás: 1. Nishida (Japán) 430 cm. 2. Lindblad (svéd) 390 cm. 3. és 4. holtversenyben Bácsalmási (magyar) és Innocenti (Olaszország) 380 cm. 5. Hartman (Németország) 360 cm.

Diszkoszvetés: 1. Andersson (Svédország) 52.12 m. 2. Donogán (Magyarország) 47.23 m. 3. Blancani (Olaszország) 45.37 m. 4. Würfelsdobler (Németország) 44.30 m. 5. Kikumoto (Japán) 41.49 m.

1500 m: 1. Beccali (Olaszország) 3 p. 54 mp. 2. Schaumburg (Németország) 3 p. 55.2 mp. 3. Nilsson (Svédország) 3 p. 58.4 mp. 4. Szabó (Magyarország) 4 p. 02.4 mp. 5. Tanaka (Japán) 4 p. 06 mp.

100 m síkfutás: 1. Suzuki (Japán) 10.6 mp. 2. Sir (Magyarország) 10.6 mp. 3. Strandberg (Svédország) 10.7 mp, 4. Leichum (Németország) 10.8, 5. Toetti (Olaszország) 10.9 mp.


Hármasugrás: 1. Oshima (Japán) 15 m 29 cm. 2. és 3. Andersson (Svédország) és Joch (Németország) 14 m 86 cm. 4. Szirmai (magyar) 14 m 66 cm. 5. Milanese (olasz) 14 m 32 cm.

800 m: 1. Lanzi (Olaszország) 1 p 52.2 mp. 2. Wenberg (svéd) 1 p. 54.1 mp. 3. Lang (Németország) 1 p 55.2 mp. 4. Temesvári (Magyarország) 2 p 00.2 mp. 5. Auchi (Japán) 2 p 03.8 mp.

10.000 m: 1. Murakoso (Japán) 32 p 44 mp. 2. Lippi (Olaszország) 32 p 52.8 mp. 3. Szilágyi (Magyarország) 32 p 58.2 mp. 4. Haag (Németország) 33 p 15 mp.

Lindgren svéd futó szabálytalanul futott és akadályozta német ellenfelét, úgyhogy a verseny után összeült döntőbíróság, amelynek japán, olasz és magyar tagja volt, a svédeket mínusz ponttal büntette.

4x400 m staféta:
1. Svédország 3 p 14.2 mp. 2. Németország 3 p 16 mp. 3. Magyarország 3 p 18.2 mp. 4. Olaszország 3 p 18.6 mp. 5. Japán 3 p. 31.4 mp.

Kalapácsvetés:
1. Janson (Svédország) 51 m 76 cm. 2. Blask (Németország) 51 m 66 cm, német rekord! 3. Pantegelli (Olaszország) 45 m. 54 cm. 4. Kikumoto (Japán) 40 m. 56 cm. 5. Rácz (Magyarország) 32 m 12 cm.

A pontversenyben: 1. Svédország 56 pont, 2. Németország 52.5 pont. 3. Magyarország 40 pont. 4. Japán 33 pont. 5. Olaszország 26.5 pont.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sir győz 200 m-en a svéd Strandberg előtt A 100m-essíkfutás célszalagjánál, jobbról balra Suzuki (japán) a győztes, Sir a 2. helyezett, Strandberg (svéd) a 3. helyezett
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98