Dtum
Login with Facebookk
1936 | Április

426 pénzintézetet tart számon a PK

Magyarország legnagyobb hitelszervezete, az ország minden számottevő fővárosi és vidéki pénzintézetét egyesitő Pénzintézeti Központ április hó 2-án tartotta Keresztes-Fischer Ferenc dr. ny. belügyminiszter elnöklete alatt idei rendes évi közgyülését. A közgyülés előbb kegyelettel áldozott Korányi Frigyes báró emlékének, majd tárgyalta és elfogadta a Posch Gyula vezérigazgató által előterjesztett igazgatósági jelentést.

Az első, ami a jelentésben feltünik az,
hogy a Központ kötelékébe tartozó pénzintézetek alaptőkéi 6.6 millió pengővel emelkedtek. A takarék- és folyószámla-betéteknél viszont 66.7 millió pengő az emelkedés. Az év végén a betétek összege 1501.1 millió pengőt (másfél milliárdot) tett ki. Ebből 1230.4 millió a fővárosi, 271 millió pengő pedig a vidéki pénzintézeteknél volt elhelyezve.

Az 1933/34. években pangás volt a betétek terén, 1931-ben pedig határozottan visszaesés.
A jelentés mult évi tőke- és betétszaporodást maga is szerénynek mondja, de azért e körülményből és a pénzintézetek életében tapasztalható egyéb jelenségekből máris meg lehet állapitani a gazdasági helyzet bizonyos mértékü javulását.

Nem érdektelen a jelentésnek az a része sem,
amely beszámol a Központ összetételéről. A P. K. kötelékébe 1935. év végén 426 pénzintézet tartozott. Ebből 48 budapesti és 378 vidéki. Ezek a pénzintézetek nem egyformák, amennyiben alaptőkéjük, forgalmuk nagysága szerint osztályozva vannak. Az I. osztályba (kuriába) 16 budapesti, a II. kuriába 5 budapesti, a III. kuriába 27 budapesti és 378 vidéki intézet tartozik. Az első kuria tagjai 41.300, a II. kuriába tartozók 7987 üzletrészt, a III. kuriába tartozó budapesti intézetek 7331 üzletrészt, a vidéki pénzintézetek viszont 87.700 üzletrészt jegyeztek és fizettek be a Pénzintézeti Központnál alaptőke gyanánt.

A Központ az elmult évben 1,559.024 pengő tiszta nyereséget
ért el, amiből az üzletrészekre 4 százalékos osztalékot ad. A Pénzintézeti Központnak tagja az Országos Központi Hitelszövetkezet is és mint ilyen képviselve van ugy az igazgatóságban, mint a felügyelő-bizottságban. A folyó évi közgyülés a felügyelő-bizottság uj tagjául választotta be Kovács János kincstári főtanácsost, az OKH ügyvezető igazgatóját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az MTE országos nyílt birkozóversenye Az MTE országos nyílt birkozóversenye
A vasárnap délután és este rendezett verseny eredménye: Pehelysuly:...
Aviatikai naptár Aviatikai naptár
A nemzetközi aviatikai szövetségnek minap Párisban tartott ülésén,...
BTC-Cricketer 2:0 BTC-Cricketer 2:0
E hagyományos mérkőzés iránt már hetek óta megnyilvánult nagy...
Svájc magyar zsirt akar importálni Svájc magyar zsirt akar importálni
Miután az idei hizlalási kampány kitünőnek igérkezik, szakkörök...
Szép Ernő - Felhők Szép Ernő - Felhők
Megesett, hogy hátranyúltam megtapogatni a pénztárcámat hogy ott...
Zadravetz püspök szenzációs vallomása a frankügyben való szerepéről Zadravetz püspök szenzációs vallomása a frankügyben való...
Zadravetz István tábori püspök, frankhamisitás előkelő vádlottja...
Meghalt szegény Dorrit Weixler Meghalt szegény Dorrit Weixler
Meghalt szegény Dorrit Weixler, az emberiség legcsúnyább kórja...
A vidék autonómiája A vidék autonómiája
A vidéki-bizottság által kidolgozott önkormányzati szabálytervezetet...
A gyapothausse A gyapothausse
A világpiac általában lefelé hajló tendenciájával szemben a Missisipi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98