Dtum
Login with Facebookk
1936 | Április

A nyolcvanéves Freud

Visszavonultan, betegen és betegségébe menekülve zárkózik el az öreg professzor az ominózus évforduló elől. Körülötte zsibong az élet. És az ünnepi visszaemlékezések, méltatások, tárcák glóriafényének egy halovány visszaverődése bizonyára beszűrődik Freud bécsi lakásának csendjébe is és a fanyarrá vált öreg úrban növeli az ünnepi hívságok és halálsejtések, az összhangzatos teremtési korszak emlékei és a kongó tömegsiker közötti ambivalencia érzését.

 

Ez is egyike azoknak a sajátságos antitéziseknek, amelyekben a Freud-komplexum annyira bővelkedik. Áthidalóan, megbékítőleg sző egybe a mester egyénisége távoli korokat, de megnyilatkozásának forradalmisága gyakran még a szomszédos szférák békéjét is megbontja.

 

Thomas Mann, Freud zsenijének egyik leglelkesebb méltatója, a lélekelemzés első nekigyürkőzésében a tizenkilencedik századot bevezető romantika hasonmására bukkan, Freudot közvetlen kapcsolatba hozza Novalisszal és a német romantikus bölcselőkkel. Ez a lelkiséggé vált romanticizmus, amely rövid egy-két évtizeddel ezelőtt még minden ízében felforgatólag hatott, ma már ortodox tanná simult az újabbak és legújabbak, a túlzó epigonok és a Kretschmeristák szemében. Másfelől azonban a klinikai kutatás még nem ért el a freudizmus innenső határáig sem. És még a hívek maguk sem sejtik, hol fakadnak fel, hol akadnak el a tan rügyhajtásai, mi mivé fog fejlődni.

Három nagy szellemi krízis váltotta ki a pszichoanalízis meglátásait. Az első a keresztény középkor óta meggyökeresedett szexuális etika válsága. Ennek az önmegtartóztatáson, vágyelfojtáson alapuló életmorálnak tagadásában Freud találkozik a Nietzsche-féle antikrisztianizmus tanításaival, a zarathustrai föld- és testközelséget hirdető és mégis annyira szublimált bölcselettel. Freud libido-tana csakúgy mint Nietzsche dionizoszi elmélete abból a feltevésből indul ki, hogy kultúránk már nem bírja el azokat a pilléreket, amelyeken épült és a messze mult öntudatossá váló emlékeiből kell új, éltető inspirációt merítenie.

 

Freud elgondolása szerint csak az emberiség legősibb korába visszanyúló felszabadító akarat teremthet tűrhető kompromisszumot társadalmi kényszer és lázadó ösztönök között. A mai társadalom freudista kritikájában, amely első sorban a neurózis tüneteire támaszkodik, van jókora adat társadalmi negáció is.

Ehhez járul másodiknak a pszichológiai kutatás általános krízise. A tizenkilencedik század eleje óta minderősebbé válik az érdeklődés lélektani problémák iránt, a művészi szemlélet egyre inkább a lelkiség határkérdései felé fordul, a Napoleon utáni idők vajúdó társadalmi regénye a pszichológia jegyében indul. De ezzel a szenvedélyes pszichológiai áramlattal nem korrespondál a lélekkutatásnak izmos, önálló rendszere.

 

Hiába próbálja Stuart Mill a pszichológiát módszertanilag különválasztani a logikától, kilátástalanul reked meg ő is az elvont spekuláció útvesztőiben. Wundt és iskolája pedig minden igyekezete ellenére, hogy - kora ízléséhez híven - a pszichológiát is a fiziológiai kutatás részesévé avassa, inkább csak vértelen természettudományos függeléket ad, semmint új, szuverén tudományt.

A harmadik krízis, az orvostudományé, már a huszadik századba utal. Itt Freud, aki rendszerével a tizenkilencedik század végének orvosimádata és korszakalkotó orvosi felfedezései közt indult, némileg előlegezi már a későbbi évtizedek megváltozott iramát, amikor is az emberi test legyőzhetetlen ellenállása, a konstitúciónak még fel nem fedett titokzatossága megingatja az orvoslás mindenhatóságába vetett hitet. Ma már szinte természetesnek tetszik, hogy az orvosi tevékenység minden fázisában lelki behatások is szerepelnek és hogy az avatott orvos a szuggeszció ősrégi, félig- meddig már feledésbe ment hatalmával köti gúzsba a testiségnek nem egy rejtélyes abnormitását.


Ha ma végigtekintünk Sigmund Freudnek oly sokrétűen eredeti életművén, arra a sajátos megállapodásra jutunk, hogy ígér valamit, amit nem ad - és hogy ad valamit, amit nem ígér. Abban az időben, amikor első tanulmánya, a Breuer dr. társaságában kiadott Studien über Hysterie megjelent, még hirdeti a lélektan abszolút függetlenségét az exakt természettudományok módszereitől. A módszertani kritika szemszögéből ez az ígéret csak igen kis részben vált valóvá.

 

Mert a pszichoanalízis a kutatás anyagának minden meglepő forradalmasítása mellett is szorosabban tapad az élet- és fejlődéstan addig bevált módszereihez minden előbbi pszichológiánál. A filozófia szempontjából ez a freudista lélektani forradalom határozott visszaesést jelent a haeckeliánus kor fenomenalizmusába. A lélektani megfigyelések csecsemőkorában a pszichológia az általános öntudatban még mint katexochén "szellemi tudomány" szerepelt, amely sovány felszereléssel ugyan, de arisztokratikus gőggel járta a maga külön útjait.

 

Freud szervesen kiépített, a fejlődés kezdetébe és primitív társadalmi viszonyokba visszanyuló rendszerével befejezi a lélektannak már a mult század második felében meginduló materiálissá válását. Tanítása véges-végig phylogenetikus, lélektani megvalósítása annak, amit Semon Mneme-jében biológiai beállításban fejteget, hogy t. i. az évezredek öröksége számtalan generáció közvetítésével anyagilag érzékelhető formában rakódik le bennünk és egyéniségünknek tartalmi meghatározójává lesz. Freud ilyen, az idők méhében gondosan elraktározott, öntudatlan lényünk fojtókamrájába került, régmult emlékek tömkelegéből építi fel egész szellemi és idegéletbeli habitusunkat.

 

Ez először igen misztikusnak tetszik, de alaposabb elmélyedés után valahogyan az a benyomásunk, hogy az öntudatlan világa eltárgyiasodik, szolid polgári köntöst kap, minden porcikájának megvan a többé-kevésbé precízen kijelölt helye, hasonlóan a régi frenológusok agycsigolya-rendszeréhez. Alapjában a Freud-féle pszichoanalízis nem más, mint az emberiség ősi és az egyes ember gyermekkorából kiinduló kollektív pszichológia, a népi, rendi és egyéni különvonások lehető kikapcsolásával.

 

Freud maga, noha kutatásainak érvénye a végtelenbe csap, a természettudós szigorú, oknyomozó önmegtartóztatásával határolja körül működése területét. Nem filozófus, nem történész (a korok változásai és összefüggései iránt kevés az érzéke), előadásának külső hatásaiban nem is esztéta, hanem szcientifista, mechanista, sőt atheista is - lásd Die Zukunft einer Illusion c. művét - és ilyen minőségében csakugyan teljesen a tizenkilencedik század gyermeke.

Mégis, emögött a kézzel fogható, szolidan szőtt takaró mögött rejtőzik egy ellentétes mentalitás is. Az anyag, amellyel Freud első sorban operál: álmok, sejtések, infantilitások, primitivitások, fosszilis emlékek, mind több-kevesebb határozottsággal kikívánkoznak a rideg tudományos módszeresség kereteiből. Freud a fegyelmezett tudós mérsékletével, a módszeres analízis bevált fegyvereivel igyekszik ezeket a tudományos gondolkodás számára addig meglehetősen tabuknak érzett területeket a megvilágító tudás hatalmi körébe bevonni.

 

De a tudós mögött ott settenkedik a mágus, aki vakmerően két összeférhetetlen világ nyaktörő határán mozog. Az inspirációk belülről, az öntudatlan világából jönnek, aminthogy az öntudatos és az öntudatlan kapcsolata mindig némileg megtévesztő, szemfényvesztő.

 

Így válik akaratlanul is az álomfejtés könyve homályos genetikai gyökereivel és gyógyhatásaival álmoskönyvvé, így szublimálódik az ősi varázsok feszegetése újkori varázslattá. Flectere si nequeo Superos, Acheronta movebo -, a Traumdeutung-nak ez a vergiliusi mottója, amely a Vergilius nevéhez tapadó középkori mágushitnek tulajdonképpeni alapját képezi, találó fényt vet az egész freudizmus sejtelmes, öntudat alatti rugóira. Van valami ebben az új tudományban, ami éppen tudományos vonatkozásban robbantó hatású és a tudomány jövőjét illetőleg igen erős meggondolásra késztet.

Korunk költőit a pszichoanalízisnek éppen ez a misztikus, mágikus része vonzza és hevíti. Hogy a megtermékenyítő áram először a költészetből csapott-e át a pszichoanalízisbe vagy pedig megfordítva, nehéz volna eldönteni. Tény az, hogy Freud a mult költészetéből számos döntő ösztönzést merített, kezdve Ödipus király tragikumától, amely az egész rendszernek jelképes sarkpontjává vált, Hamlet királyfinak, a világköltészet első kimondott neurotikusának alakján keresztül, fel egészen Richard Wagnernek szexuális kilengésekben oly gazdag hőseiig.

 

De a modern költők viszont cserébe azt kapták Freudtól, ami alkotási érdekkörük magvát érinti és két kézzel nyultak utána. A legújabb esztétikai világnézet megérett a pszichoanalitikus tünetek befogadására, - művészet és lélekelemzés egymást dédelgetik.

De bármint legyen is, Freud személyes alkotásait külön kell választanunk attól a tudományos szervezettől, amelynek Freud alapítójaként szerepel. Ez a teremtő intuíció nincs tragikus ellenmondások híján. A pszichoanalízis első felfedező nekilendülése mindent átölelő libido, az élet valamennyi vonatkozását hol szomatikusan, hol meg szubtilisan betöltő nemi ösztönök jegyében indult. Később azonban csorba esett a rendszer épségén. A libido egyedérvénye az évek folyamán, Freud életszemléletének fokozatos elmélyedésével és elkomorodásával megszűkült, győzelmi mámorát sötéten árnyékolta be a halálösztönök sejtelme, az Unbehagen der Kultur gondolatmenetéből kicsendülő keserű rezignáció.

 

Freud elég alapos és őszinte ahhoz, hogy azt, ami a férfikori alkotó ösztön java éveiben abszolút biztosnak és mindenhatónak tetszett előtte, a növekvő élettapasztalat és a fogyó vitalitás aggodalmaival körülbástyázza és hogy az ifjabb évek vágyálmai ellen felsorakoztassa az öregedő tudós elszomorító ellenérveit. Vérbeli filozófusnak nem lett volna szüksége erre a fájdalmas visszavonulásra.

 

Tarsolyában egymás mellett feküdt volna a két véglet: a termékenység és a pusztulás véglete, - szünetlen egymásrahatásuk nélkül mitsem tudott volna kezdeni. Freudben csak lassan, csüggedőn ébredezik ez a második fausti lélek. Hatása alatt azután észrevétlenül megváltozik minden. A neurózis nem elfojtott vágyösztön többé, hanem szimbólikus halálsejtelem, az eleinte olyan biztonsággal hirdetett kulturális haladást hátbatámadják a rombolás őserői.

A freudizmus második nagy ellensége a szkizma. A kutatás új módja iskolát teremt ugyan, de a tanítványok egy része elragadtatja magát kalandvágyától, a másikból ellenfelek lesznek. Számosan vannak a Freud-hívek és a Freud-epigónok közt olyanok, akiknek iramát mesterük már nem bírja követni. De a renegátok serege mélyen sérti a mestert vezetői önérzetében.

 

Táborukban képviselve vannak a legkülönbözőbb szellemi árnyalatok: az Alfred Adler-féle "Individualpsyschologie" polgáriassá, pedagógikussá váló józansága, Jungnak minden egyoldalú állásfoglalástól visszarettenő miszticizmusa, Stekelnek lehetőleg a mithosz és öntudatlan határán innen tartózkodó gyakorlóorvosi gondolkodása.

 

Szinte az a benyomásunk, hogy az új analitikus gyógyító eljárás ritmusába beleszoríthatók a legellentétesebb világnézetek és hogy a lelkiségnek ez az újonnan felfedezett búvártudománya semmiképpen sem alkalmas arra, hogy a reális tudományok analógiájára lombosodjék és szerves fejlődést váltson ki magából.

Freud legkeserűbb csalódása azonban tanainak megdöbbentő visszhangja, a démosz nem várt felelete. A gondolat született arisztokratája hirtelen belecseppen az olcsó népszerűség hinárjaiba és itt - zajos tömegsikertől övezve - vígasztalan magárahagyottságának tudatára ébred. Legkirívóbban amerikai felolvasó útján támadt fel benne a meg nem értő ünnepeltetésnek ez a kijózanító érzése, amikor a fékehagyott tömeg mint valami csodadoktort, mint egy új hédonista irány atyját rajongta körül.

 

A hisztéria terápiáját célzó tanítása a háborút követő zavaros mentalitásnak valóságos tömeghisztériájává lett. A kor szárnyára kapta, szinte zsákmányként ragadta magához mindazt, ami benne felszabadító és szabadságával - mint a történelem folyamán annyiszor - most is visszaélt. Az öntudatlan felfedéséből új öntudatlan hatások fakadtak.

 

Freud távolról sem ezt akarta és aligha lehetett inyére az új rend, amely nyomában támadt: a gyógyászok, ügynökök, a talmudista okoskodók és okvetetlenkedők hivatásos szervezete. Ez a szervezet ma már csak névleg és terminológiájában tartja a közösséget mesterével. Freud maga a tudós vértezetében jelenik meg, de lényegében költő, aki megtermékenyíti a teremtő ösztönöket, inkább álomlátó, mintsem álomfejtő. A pszichoanalízis alapítója lucidus egyéniségével, mély, pazar elképzeléseivel túléli a pszichoanalízist.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Nemzetközi pénzügyi konferencia Párisban Nemzetközi pénzügyi konferencia Párisban
A francia kormány meghivta a nagyhatalmakat, Törökországot és a...
A stresai agrárértekezlet A stresai agrárértekezlet
Szeptember hó 5-én kezdődött meg az olaszországi Stresában a közép-...
Mért nem rendezik végre a vadkárok ügyét Mért nem rendezik végre a vadkárok ügyét
Ketten ülünk a vasuti fülkében. A vonat száguldva falta a...
Apróságok Apróságok
Fedák Sári, a nagy művésznő, akit a terrorcsapat halálos...
Jassz-álruhában a baraktelepen Jassz-álruhában a baraktelepen
A szag irtóztató! Az ember az első pillanatban nem is lát tőle,...
Osztrák-cseh-magyar-román-jugoszláv vámunió előnyös volna a magyar iparra Osztrák-cseh-magyar-román-jugoszláv vámunió előnyös volna a magyar...
Nyiregyházáról jelenti tudósitónk: Fenyő Miksa, a GYOSZ igazgatója...
Kronstadtban a Lenin-párt kerekedett felül. Kronstadtban a Lenin-párt kerekedett felül.
A lausannei ukran sajtóügynökség jelenti Pétervárról: Miután a...
Új esztendő, vigságszerző
Új esztendő, vigságszerző, – így kezdődött a régi vers, melyet...
450 cseléd és munkás kitüntetése 450 cseléd és munkás kitüntetése
Darányi földmivelésügyi miniszter ez évben az ország minden...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98