Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Napfogyatkozás
Június 19-én hajnalban feltűnően sok koránkelő ember leple el a főváros és a környék uccáit. Látni akarták a Napot. Ezen a hajnalban ugyanis nem mindennapi, ritka esemény történt a Nappal: Napfogyatkozás volt. Háromnegyed négy után egy perccel még szabályosan folyt a napfelkelte,...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Villámgyár
Alig valamit, vagy csak keveset tud a közönség arról, hogy milyen döntő jelentőségű kísérletek folynak a fizika világában. Forradalomra készül a tudósok hadserege s mint minden forradalmat, ezt is a legnagyobb titokban...
Fénylépezőgép, amely ötezer képet készít másodpercenként
Bármilyen különösen hangzik is, a Föld szénkészletének állandó és rohamos csökkenése késztette MacBochann amerikai mérnököt arra, hogy a gyorsfényképezés legcsodálatosabb gépét feltalálja. A világgazdaság késhegyig...
Abesszín harci rádió
Félesztendeje tart a harc az abesszin rabszolgakereskedők ellen s az olasz hadak csodálatos hősiességgel és leleményességgel oldják meg a legnehezebb feladatokat Afrika irdatlan terepein. Az óramű pontosságával...
Siketnéma oktatás
Ritka kivételektől eltekintve, a siketnémaság gyermekkorban fejlődik ki. Sokszor előfordul, hogy a kisgyereket azzal a panasszal hozza a szülő az orvoshoz: más gyerekek már régen beszélnek ebben a korban, az enyém...
Az álomkór bacillusai
Theobald Shmidt hadjáratáról vaskos könyvet lehelne írni. Méltó helyet foglal el az emberiség jótevői között. Mégis kevesen ismerik a nevét. Pedig végeredményben, neki köszönhető az álomkor és a malária felfedezése...
Repülőgépgyár
Az angol világbirodalom területei az egész földet behálózzák. Kanadától a melanéziai szigettenger elhagyatott kis szigeteiig. Dél-Afrikától Egyiptomig. Londontól egészen Ausztráliáig hatalmas területek fölött úr...
Repülőgép anyahajó
Joggal megérdemli ezt az elnevezést a „Furious” nevű angol repülőgép-anyahajó, melynek fedélzetére kényelmesen leereszkedne a repülőgépek és negyedórán belül három gép is startolhat. A „Furious”...
Cikk-ajánló
 A napfogyatkozással kapcsolatos földmágnességi zavarok A napfogyatkozással kapcsolatos földmágnességi zavarok
Az utolsó két évtizedben tervszerű és rendszeres megfigyeléseket...
A keretantenna A keretantenna
A londoni rádió-kiállításon nagy tetszést aratott ez a keretantenna,...
 Repülőgépen a Föld körül Repülőgépen a Föld körül
Egy négy repülőgépből álló amerikai csapat a Föld körülrepülésére...
Új elektroncsövek  1. Új elektroncsövek 1.
A rádió fejlődése szorosan összefügg az elektroncsövek...
Amit a hangszóró mesél, az életmentés magas iskolája Amit a hangszóró mesél, az életmentés magas iskolája
A rádió sok minden csodának, szinte elképzelhetetlenül frappáns...
Mesterséges eső
Az idei nyár szárazsága ismét ráterelte a tudósok figyelmét a...
Hős búvárok haditettei Hős búvárok haditettei
Az „Artiglio” tengerkutató olasz anyahajó derék búvárai,...
Új elektroncsövek  2. Új elektroncsövek 2.
A kis áramerrősségnek az a következménye, hogy a katód kevésbbé...
Egy millió volt feszültség Egy millió volt feszültség
Amerikában állították elő ezt az óriási feszültséget. Három...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98