Dtum
Login with Facebookk
1936 | Január

Harangit egy ismeretlen versenyző kiütötte

BSZKRT – B. Vasutas 10:6

Légsúly: Szabó - Énekes II. Győz: Énekes (2:0).

Bantamsúly: Bondy - Lovas döntetlen (3:1).

Pehelysúly: Frigyes - Fisch találkozóz, Pazar küzdelmet hozott és Frigyes győz (3:3).

Könnyűsúly: Kővári II.- Sallai. A kemény öklű Kővári II. győz (5:3).

Weitersúly:
Kővári II. - Erős mérkőzésen a pontozó bírák a legnagyobb meglepetésre Kőváry I.-et hozták ki győztesnek. (7:3).

Középsúly: Jákits - Farkas döntetlen. (8:4).

Kisnehézsúly: Szolnoki - Holota. Szolnoki végig nagy fölényben van és Holota háromszor is a földre kerül. (10:4).

Nehézsúly: Regula, Nagy ellen teljesen telhetetlen és már az első menet elején a kiütés sorsára jut. Végeredményben győz a BSZKRT 10:6 arányban.

Ezután kerül sor az olimpiai jelölt, Harangi MAVAG meghívási mérkőzésére. A mérkőzés hatalmas meglepetéssel végződött és az úgyszólván teljesen ismeretlen szegedi Krausz, aki Szegeden nagy erejű ütéseiről híres, a második menetben egy jól elhelyezett horoggal úgy találja állkapcson Harangit, hogy elterül és kiszámolás után is hosszú percek telnek el, míg magához tudják téríteni.

BTK - FTC 8:2

 

A mérkőzés után folytatták a csapatbajnoki mérkőzéseket, amelynek során a BTK csapata került össze a FTC csapatával.

Kiss - Szántó. Szántónak már az első menetben felszakad a szemhéjam mire a bíró lelépteti. 2:0.

Banácsi ellenfele. Friedman átesett a súlyhatáron és így küzdelem nélkül jutott a BTK két értékes ponthoz. 4:0.

Marton - Kovács. Kovácsnak már az első menetben elered az orra vére. A második menetben csak szabálytalanságokkal tudja akasztani Martont, mire a bíró lelépteti. 6:0.

Szabó - Berkesi, Szabó végig támad, de Berkesi sem marad sokkal mögötte. A bírák Szabót hozzák ki győztesnek. 8:0.

Oláh - Németh. Hatalmas küzdelem után Németh megérdemelt győzelmet aratott és ezzel első győzelmét megint ő szerezte az FTC-nek. 8:2.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98