Dtum
Login with Facebookk
1935 | Február

Kútba esett az FTC bokszbajnoksága

Énekes világbajnok kikapott Szabótól

Soha csapatbajnoki ökölvívó mérkőzés ilyen bizonytalanságban nem érkezett el a döntő napjához. A vasárnapi döntőn három csapatnak, az FTC-nek, a BTK-nak és a B. Vasutas-nak megvolt a lehetősége arra, hogy megnyerje a bajnokságot.

A legelőnyösebb helyzetben a B. Vasutas volt, amelynek eldöntetlen eredmény is elég volt ahhoz, hogy bajnok legyen. Az FTC reményei az NSC elleni mérkőzésen elúsztak. A kitűnő és lelkes NSC gárda ugyanis váratlan meglepetéssel 8:8 arányú eldöntetlen harcolt ki a favorit FTC ellen.

Részletes eredmények:
FTC – NSC 8:8

Légsúly: Szántó (FTC) győz Machinkó (NSC) ellen, K. O.-val. Szántó kissé könnyelműen veszi az első menetet, amely azonban elvitathatatlanul az övé. A második menetben rövid bordaütések földre küldik Machinkót, akit kiszámolnak, (2:0).

Bantamsúly: Kubinyi (NSC) ellenfél nélkül győz (2:2).

Pehelysúly: Ferencz (NSC) győz Váradi (FTC) ellen. A nagyerejű Ferencz óriási ütésekkel már az első menetben kikészíti ellenfelét, annyira, hogy a második menet elején Váradi feladja a további küzdelmet (2:4).

Könnyűsúly: Németh (FTC) győz Andorfer (NSC) ellen. Németh, mint minden alkalommal, ezúttal is remekelt. Az első menetben Andofer kissé szédültnek látszik, s ez a menet magasan Némethé lesz. A második menetben Andorfer nagyon feltör ugyan, de Németh előnyét nem tudja előre behozni. Andorfer a harmadik menetben összeroppan. Németh nagy ígérete a magyar bokszsportnak, (4:4).

Weltersúly:
Berkesi (FTC) és Fekete (NSC) között döntetlen. Az első menetben semmi érdemleges nem történt. A második menetben pedig csak az, hogy mindkét versenyzőt figyelmeztetik fejeléséért. A helyzet a harmadik menetben sem változik, így az eldöntetlen eredmény igazságos (5:5).

Középsúly: Váradi (NSC) győz Varga (FTC) ellen. Óriási ütések zubognak, hatalmas iramban, az első menetben, amelyet főképpen Varga diktál. Ezt a menetet minimális fölénnyel meg is nyeri. Váradi csak a második menet végén nyomul fel és sokat lefarag hátrányából. A harmadik menetben a kevésbé fáradt Váradi minimális előnyt szerez, de győzelme így is igazságos (5:7).

Kisnehézsúly:
Szigeti (FTC) győz Simó (NSC) ellen. Simónak nem imponál nagy ellenfele. Igen merészen támad. Ebben a menetben nem is nagyon meggyőző Szigeti fölénye. A második és harmadik menetben inkább verekedés folyik, mint birkózás, úgyhogy mind a két versenyzőt többször figyelmeztetik (7:7).

Nehézsúly: Tanamár (FTC) és Ostermann (NSC) között eldöntetlen. Az első menetben Tanamár jobbkezes, swingjétől Ostermann kétszer is a földre kerül, de a végén mégis felnyomul. A második és harmadik menetben azonban mégis Tanamár érdemelte volna (8:8).

Az FTC – NSC mérkőzés után került sorra a BTK – B. Vasutas csapatbajnoki döntőmérkőzés. Meglepetést keltett, hogy Szabó (BTK) igazságos pontozásos győzelmet aratott Énekes (B. Vasutas) olimpiai világbajnok ellen. Remek küzdelem volt a két boxoló között, de Szabó eredményesebbnek bizonyult.

Lapunk zártakor a BTK 5:1-re vezet és így valószínű, hogy a BTK nyeri az idei boksz csapatbajnokságot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98