Dtum
Login with Facebookk
1937 | Április

Felbecsülhetetlen értékü olajforrásokat tártak fel a Bükkben

Hat évi tartós kutatás után a Földtani Intézet szakemberei most szinte váratlan eredményre bukkantak a Parád melletti Bükkszéken, ahol eddig felmérhetetlen gazdasági értéket jelentő petroleumkutakat tártak fel.

Az iparügyi miniszter a nagy eredmények láttára
most még nagyobb erővel és felkészültséggel végezteti a furásokat a Bükkben és már az eddigi eredmények is arra engednek következtetni, hogy a további kutatások révén rövidesen sikerülni fog a hazai nyersolajfogyasztás nagy százalékát kitevő petroleumot és benzint ezekből a kutakból fedezni. Ezáltal pedig megoldódik az ország nyersolajellátásának problémája olyként, hogy a külföldi behozatal nagyrésze fölöslegessé válik és megszünik a mostani kényszerhelyzettel indokolt monopoliumos rendszer, amely az ipar, a kereskedelem és a magánfogyasztás részére csak megfizethetetlenül drága kartelárak mellett és korlátozott mennyiségben teszi lehetővé a petroleum-, illetve benzinszükséglet beszerzését.

A most feltárt bükki petroleumforrások eredményei
teljes száz százalékig az államkincstárt illetik és értesülésünk szerint, az állam sem bérbeadás, sem más formában nem hajlandó ezt a monopoliumot magánérdekeltség részére kiadni a kezéből.

A gazdasági élet szempontjából rendkivüli jelentőségü kutatások
munkáját Lóczy Lajos dr. egyetemi tanár, a Földtani Intézet igazgatója a következőképpen ismerteti:
– Való igaz, hogy Bükkszéken kitermelésre érdemes, jelentős petroleummezőt találtunk. A bükkszéki furás eredménye nagyfontosságu és vérmes reményekre jogositó, mert a felismert hegyszerkezetek alapján valószinünek látszik, hogy Bükkszéken nagyobbszabásu, legalább 4 kilométer hosszu és másfél kilométer széles olajmezőnk van, amely hosszu évekig kutakat fog szolgáltatni.

A bükkszéki olaj kitünő összetételü, magas százaléku benzint, parafint és keresint tartalmaz.
A furás körül már földi olajjal tele ciszternák láthatók. Alig egy héten belül mintegy 6000 kilogrammot termeltek ki. Ez magában véve még nem nagy mennyiség, de kezdetnek elég. Megitélésem szerint, a fent jelzett nagykiterjedésü petroleummezőn egymástól 50-60 kilométernyi távolságban lefurandó 300-400 kutból azonban már jelentős mennyiségü földi olajat tudunk kanalazni.

Nagy előnye a felfedezett petroleumelőfordulásnak az is,
hogy az első termelő rétegszint csupán 330 méter mélységü. Nagyon valószinünek tartom, hogy mélyebbre furva, még jóval kiadósabb petroleumtartókat fogunk kapni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98