Dtum
Login with Facebookk
1937 | Augusztus

Vízipóló: Magyarország – Németország 3:1 (1:0)

Szitáló esőben száll vízbe a két csapat. A németek felsorakoznak a díszpáholy előtt és „Sieg, Heil!” – kiáltással tisztelegnek a kormányzónak. A magyar együttes háromszoros „huj-huj-hajrá” kiáltását a közönség is átveszi és ettől kezdve szünet nélkül biztatja a magyar csapatot.

Az első labdát Németh fogja el. A támadást, ugyancsak ő fejezi be góllal, de a bíró szabálytalanságot látott és így nem adja meg. A következő pillanatban ismét a magyar csapat indít támadást. Brandi hatalmas lövését a kapus kornerre védi. Most a németek lendülnek támadásba, de Bródi pompásan véd.

A közönség most már tombolva buzdítja a magyar csapatot az első gól megszerzésére, aminek meg is van az eredménye.

A 3. percben Halassy leúszik, de Mayer víz alá nyomja. A bíró fütyül. A német játékos a partra kerül. A szabaddobást Halassy Némethez adja, aki villámgyorsan visszajuttatja a labdát Halassyhoz. A középfedezet két méterről védhetetlen gólt dob. 1:0.

Zúgó éljen fogadja a magyar csapat vezető gólját. Mintha az ég is örülne, mert az eső eláll és így a közönség is nyugodtabban nézheti a szép élvezetes és izgalmas küzdelmet. Néhány pillanat múlva Németh és Mayer elúszik. A bíró mindkettőjüket kiállítja.

Most mindkét csapat hat emberrel küzd. A játék kiegyensúlyozott. Mindkét fél kiveszi részét a támadásokból. A védelmek azonban kitűnően működnek és így ebbe a félidőben több gól nem esik. 1:0-ra vezet a magyar csapat.

Szünet után nyomban kiállítással indul a játék. Brandi kerül német őrzőjével a partra. Halassy ismét régi mozgékonyságával ragadtatta el a közönséget, amely már újabb gólt szeretne látni. A sokszoros válogatott középfedezet nem is marad adós vele. Oldalról szépen ejti a labdát, amivel szemben a német kapus tehetetlen. 2:0.

Most kissé lanyhul a magyar csapat irama és így a németek kerülnek fölénybe. Bozsi elúszik, mire a bíró kiállítja. A megfogyatkozott magyar csapat nem tudja gól nélkül tartani a hátrányát. Schulze egyedül leúszik és szép lövését Bródi először fogja ugyan, de a visszapattanó labdát most már Schneider végérvényesen a hálóba küldi. 2:1.

A német gól ismét felvillanyozza a magyar játékosokat. Egymásután szállanak a lövések a németek kapujára, de Némethnek ezúttal nincsen szerencséje. Most már látszik, hogy a magyar csapattól nem lehet elvitatni a győzelmet. Egyre jobban kibontakozik a magyar fiúk nagyobb technikai és taktikai tudása. A németeken már a fáradtság jelei is mutatkoznak.

Az egyik német faultolja Némethet, aki hátra ad Bozsihoz. A szélső ragyogó passzal indítja el Brandit, aki nehéz helyzetbe kerül ugyan, de pompás lövése mégis a németek kapujába száll. Egetverő éljenzés fogadja a magyar csapat újabb gólját, amely bebiztosította a győzelmet.

Amikor a bíró a mérkőzés végét jelzi, a közönség tombolva ünnepli a győztes magyar legénységet. A játékosok örömtől sugárzó arccal másznak ki a vízből. Boldogan fogadják a gratulációkat, mert ez a győzelem azt jelenti, hogy a magyar csapat – ha valami nagy meglepetés nem jön közbe – megnyerte a Horthy-kupát.

A németek nyomban a mérkőzés után elismerték, hogy a magyar csapat győzelme minden tekintetben reális és megérdemelt volt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Horthy kupán résztvevő magyar vízipólócsapat. Ivády Sándor (kapitány), Halassy, Brandy, Hazai, Kánássy, Bródy, Homonnai, Sárkány, Németh és Bozsi Horthy Miklós kormányzó és felesége a díszpáholyban Ifjabb Horthy Miklós, a Magyar Úszó Szövetség elnöke mond beszédet Kelemen Kornél az Országos Testnevelési Tanács elnöke mond beszédet A Horthy-kupa A győztes magyar csapat - Németh, Sárkány, Hazai, Bródy, Halassy, Brandy, Bozsi
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98