Dtum
Login with Facebookk
1937 | Július

Csak egy góllal nyert a Ferencváros a Vienna ellen

Ferencváros – Vienna 2:1 (2:1)

Vasárnap délután ragyogó napsütéses időben 15.000 főnyi közönség vonult ki az Üllői-úti pályára, hogy tanúja legyen a Ferencváros-Vienna - mérkőzésnek. Pontosan 6 órakor futott ki a pályára a bécsi csapat, amely udvarias tapsot kapott a magyar közönségtől.

Tomboló éljenzés és tapsvihar fogadta a zöld-fehér csapatot, amely a pálya közepére vonulva üdvözölte a közönséget. Az olasz Scarpi bíró sípjelére felálltak a csapatok.

Ferencváros:
Háda – Tátrai, Korányi – Hámori, Polgár, Lázár – Tánczos, Kiss, Sárosi, Toldi, Gyetvai.
Vienna: Havlicek – Rainer. Keller – Pladzaka, Hoffmann, Machu – Molzer, Gschweidl, Fischer, Pollack, Erdl.

A Ferencváros kezdte a játékot nappal szemben és a zöld-fehérek már az első percben támadást indítottak a bécsi kapu ellen. Polgár labdáját Sárosi fogta el, de a tizenhatosnál három bécsi védő rontott rá és végül szerelték. Már az első perben látszott, hogy a Vienna védelme Sárosi őrzésére rendezkedett be.

Ezt hamar átlátták a ferencvárosi játékosok és ezért inkább a két szélsőt foglalkoztatták. Tánczos egymásután kétszer futott le, de az utolsó pillanatban Machu szerelte.

A 8. percben a Vienna támadást vezetett, Hoffmann labdáját Pollark lesen állva kapta. A ferencvárosi játékosok várták, hogy a bíró fütyül, de ez elmaradt és a bécsi csatár most már kényelmesen a kapuba lőtte a labdát. 0:1.

A ferencvárosi játékosok kétségbeesetten rohantok a bíróhoz, hogy megmagyarázzák helytelen ítéletét. A reklamálás azonban nem vezetett eredményre. A közönség tüntetett az óriási játékvezetői tévedés ellen.

A Ferencváros a gól után most már felpaprikázva küzdött tovább. A csatársor szebbnél-szebb támadásokat vezetett. Toldi lövése alig kerülte el a kaput, majd Tánczos beadását fejelte kapu fölé Sárosi.

A 13. percben Machu keresztlabdája Holzer elé szállt, aki elfutott Lázár mellett, beadása a jó helyzetben álló Gschweidl elé szállt. A csatár elhúzott Korányi mellett, de lövését Háda bravúrosan védte. Ezután ismét Ferencvárost ostrom következett.

A 14. percben Tánczos beadása Toldi fejére szállt, aki ügyesen Sárosi elé fejelte a labdát. A center néhány lépést futott még, majd megszerezte a Ferencváros egyenlítő gólját. Nagy taps és éljenzés fogadta a zöld-fehérek egyenlítő gólját.

Néhány perccel az egyenlítés után Háda és Erdl összecsapott. A kapus rúgást kapott, elterült a földön. Többen berohantak a pályára, néhány perces élesztgetés után sikerült is talpra állítani.

A 17. percben Korányi kézzel ütötte be a labdát. Polack lövése a kapufáról pattant vissza. A zöld-fehérek ettől kezdve ismét óriási lendülettel rohamozták a bécsiek kapuját.

A 24. percben Tánczos beadást Toldi kapásból lőtte a bécsi kapura. Havlicek előbb elfogta a labdát, de a rendkívül erős lövés kipattant a kezéből és a labda túljutott a gólvonalon. Megszólalt a bíró sípja, amely érvényesítette a Ferencváros vezető gólját.

 


Erős harcot indított ezután a Vienna. A Ferencváros fedezetsora kissé lankadni kezdett és így egyre veszélyesebbek lettek a bécsi támadások. Fischer lövését Háda csak nehezen tudta megkaparintani, majd Erdt lövése futott kapu mellé.

A félidő vége felé azonban ismét feljött a Ferencváros. A 35. percben Toldi lövését Havlicek kiejtette, a labda már-már ismét a kapuba szállt, amikor a kapus az utolsó pillanatban mégis elfogta. A 40. percben Sárosi került jó helyzetbe, de a hatoson szerelték. A félidő Ferencváros fölénnyel ért véget.

Szünet után a Ferencváros váratlanul bágyadtan kezdett. A játékosok céltalanul futkostak a pályán. A bécsi játékosok ügyes taktikával a védekezésre rendezkedtek be és így elfojtották a zöld-fehér támadásokat. Sárosi mellett testőrként álltak a Vienna játékosai, akik egy lépést sem mertek tenni Sárosi oldala mellől.

A közönség hiába buzdította a Ferencváros-játékosokat. A balszerencse a magyar játékosok oldala mellé szegődött és egy pillanatra sem hagyta el őket. A 8. percben Gyetvay közelítette meg a bécsiek kapuját, de Rajner a korner vonulnál szerelte.

A következő percben Tánczos beadását Toldi fejelte kapura, de Havlicsek elfogta a labdát. Ezután a Vienna indított szép támadást és Polgáron át is jutottak, azonban a rendkívül gyors Korányi még idejében mentett.

Toldi talán egyedül küzd szívvel-lélekkel a ferencvárosi támadósorban, de ez sem elég a gól eléréséhez. A 10. perctől kezdve a Vienna vezeti a támadások nagy részét, de szerencsére Tátrai ragyogó formában van és szétrombolja a bécsiek felépített akcióit.

A 21. percben Pollack és Hámori összeütközik. A bécsi fiú megsérül, de hamarosan visszatér a pályára. A rendkívüli meleg erősen hozzájárul a Ferencváros bágyadtságához, a játékosoknak frissítőket adnak, de ez sem segít.

A 25. percben Pollack lövését a nagyszerű Háda csak a legnagyobb bravúrral tudja menteni, majd hosszú mezőnyjáték következik anélkül, hogy valami esemény történne.

A 43. percben váratlanul óriási izgalom támadt a pályán, Rainer a tizenhatoson belül kézzel üt le egy labdát. A határbíró tizenegyest jelent. A bíró odafut hozzá és megkérdezi, hogyan történt az eset.

A felvilágosítás után az olasz játékvezető a tizenegyes pontra mutat. A Vienna-játékosok erre rárontanak a bíróra, lökdösni kezdik. Egy pillanat alatt óriási tumultus keletkezik a játékvezető körül. A tribünről csak azt látni, hogy a bécsi játékosok kézzel-lábbal tiltakoznak a tizenegyes megadása ellen.

Toldi odarohan és testével fedezi az olasz bírót, aki már-már menekülni kényszerül a Vienna játékosok lökdösése elől. Rendőrök rontanak a pályára és néhány perc alatt helyreállítják a rendet.

Ezután újabb izgalom következik. Egyik ferencvárosi játékos sem akarja vállalni a tizenegyes rúgását. Végre Tátrai nekibátorodik és előrefutva nekiáll a labdának. Mintegy 20 méterről fut oda a labdához és szédületes erejű lövését a kapulécről pattan vissza.

A közönség felszisszen, persze talán ez a gól jelentette volna a Ferencvárosnak a továbbjutást.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sárosi az első gólt rúgja a bécsiek hálójába Kemény lövését az osztrák kapus vetődéssel védi Korner a bécsiek kapuja előtt (Ferencváros-Vienna 2-1)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98