Dtum
Login with Facebookk
1937 | Május

Vereségnek beillő döntetlen

Jugoszlávia – Magyarország 1:1 (1:0)

Magyarország és Jugoszlávia válogatott csapatainak mérkőzésén 20.000 néző jelent meg a Hungária úti sporttelepen. A közönség meglepetéssel vette észre, hogy a jugoszláv futballsport közép európai nívóra emelkedett és kitűnő stílusuk mellett a jugoszláv futballistákban megvan az olasz futballsportot jellemző lendület, szívóság és lelkesedés.

A magyar csapat öltözőjében már tíz perccel öt óra előtt készen várják a fiúk a mérkőzés kezdetét. Ott sürög-forog a játékosok körül természetesen Dietz Károly dr. a kapitány is. Tőle kérdezzük, szabad-e cserélni játékost a félidőben.
- Szünetben mindkét csapat cserélhet – kapjuk a választ.

A jugoszlávoknál szigorúan zártkörű értekezlet folyik. Most adja meg a kapitány a taktikai utasításokat. Mikor kivonulnak, kiderül, hogy változás van a csapatösszeállításban: az eredetileg kijelölt Uhr a pénteki tréningen kificamította az egyik ujját, így Glaser lép a helyébe.

Körülbelül húszezer néző veszi körül a játékteret, amikor elsőnek a jugoszláv csapat kivonul a pályára. Taps fogadja őket. Majd a magyar játékosok jönnek. Őket követi Barlaszina, a mérkőzés olasz bírája. Mielőtt kezdenének, a vasutas zenekar a két nemzet himnuszát játssza. Utána kezd a magyar csapat, erősen tűző nap ellen.

Teleki indítja el a labdát, Sashoz továbbít, aki mindjárt kornert is harcol ki. A gyors siker láttán felhangzik:
- Huj, Huj, hajrá!

Egy perccel később ismét a fürge Sas szalad le, de beadása a puha belsőknél elvész. Továbbra is gyönyörű akciók gördülnek. Zsengellér, majd Cseh remek labdákat adogatnak a két szélsőnek, de az utolsó tizedmásodpercben mindig közbelép a keménykötésű jugoszláv hátvédpár.

Zsengellér, majd Cseh remek labdákat adogatnak a két szélsőnek, de az utolsó tizedmásodpercben mindig közbelép a keménykötésű jugoszláv hátvédpár. Zsengellér pompás kiadását Titkos kissé elhamarkodva kapu mellé lövi.

A jugoszlávok részéről különösen a balszárny vezet jó támadásokat, de ebben része van a gyenge Palotásnak is. Tirnanics többször is elfut mellette, egyik beadása nagyon veszélyesen száll Vujadinovics fejére, aki azonban kapu fölé fejel.

A 11. percben Sas beadását Cseh jó helyzetből fölé lövi. Majd a változatosság kedvéért Lesnik hozza nehéz helyzetbe Szabót, aki csak nagy szerencsével tudja kornerra tolni a labdát. A sikertelen kornerrúgás után Plese szalad le, lő és a mindig jól helyezkedő Lesnik majdnem labdástól együtt benyomja Szabót a hálóba.

Megint Sas fut le, Csehhez ad, s hagyja maga előtt gurulni a labdát, s amikor jól lábra jön, megvágja. A hórihorgas Glaser kornerre ment. Ezt tisztázzák. A félidő közepén vagyunk. Egyik akció szebb, mint a másik, csodálatosan szép a játék, a labda lábról-lábra gördül, csak éppen gól nincsen.

Puhán játszanak a magyar csatárok! A 28. percben Sas beadását Zsengellér fejeli, a labdát Glaser a kapu fölé nyomja. Ezután Tirnancsics fut le, Barna határbíró lest jelez, integet a zászlóval. Barlassina azonban hagyja tovább gördülni a támadást. Majdnem gól is lesz belőle: a kapuból kiszaladó Szabó csak elvetéssel tudja a labdát kornerre pofozni.

A 35. percben vérbeli Titkos-akció következett: bekanyarodva, a 16-os sarkáról valódi sistergő Titkos-bombát zúdított a kapura, Glaser még ezt is fogja. Ezt követően a jugoszláv Plese rohan le, Lesnik center, mint a nyíl kiugrik, de lövése mellészáll.


A kirúgás után Lojancsicshoz kerül a labda, a szálas összekötő nehéz helyzetében is a legtisztábban álló Plasehez tudja továbbítani a labdát, akit Vágó igazán csak az utolsó pillanatban tud szerelni.

A 42. percben Cseh egy falsos labdát a levegőből akar továbbítani, luftot rúg, a labda a szőke Lesnikhez kerül, aki kitör a bolyból, egyedül áll a kapuval szemben. Szabó a lábára veti magát, de nem tudja megfogni a labdát, amit a center újra megkaparintva, zavartalanul az üres kapuba vág. 1:0 Jugoszlávia javára.

A gólt a tribünön és az állóhelyen egyaránt nagyszámban jelenlevő jugoszlávok nagy üdvrivalgással fogadják. A félidő hátralevő részében nem történik különösebb esemény.

A második félidőben alig kezdődik meg a játék, teljes erővel felzúg a huj-huj-hajrá. Úgy látszik a biztatás jót tesz a csapatnak, mert Titkos tör befelé, de a jugoszláv hátvédek elsodorják.

A magyar csapat óvatosan játszik és vigyáznak a játékosok a hajszálpontos passzokra. Zsengellér kísérletezik távoli lövéssel, a jó kezdés azonban nem tart sokáig, mert most is minden labda a jugoszlávoké.

Sas beadását Toldi kapura fejeli, a kapus kiejti az éles fejest, de a befutó hátvéd taccsra rúgja a labdát. Lassanként feljavul a magyar csapat, feljön a fedezetsor és többet vagyunk támadásban. Turai-Titkos-Toldi rohamot az utóbbi gyenge lövéssel fejez be.

Cseh nagyszerű labdájával Zsengellér ugrik ki, a kapus is szalad a labdára és a „a csinből” baloldalra pattan a labda, de csak a jugoszláv védők vannak ott.

A 15-ik percben Toldi kiadja a labdát Titkosnak, aki néhány lépést tesz, aztán begurítja, Cseh elcsípi és bár éles szögben áll, be tudja emelni a hálóba. 1:1. Kiegyenlítettünk!

Mintha csak ez hiányzott volna a magyar játékosoknak, fergeteges rohamokat intéznek a jugoszláv kapu ellen. A jugoszláv védelem azonban csodálatosan állja a szűnni nem akaró ostromot. Most már ütemes biztatás reszketteti meg a tribünöket.

Cseh, Titkos összjáték után Titkos ló, a kapus kiüti a labdát, de Cseh a kapu fölé emeli. Nagy gólhelyzet. A szórványos jugoszláv támadásokat most könnyedén veri vissza a magyar védelem. Egyik magyar gólalkalom a másikat követi. Őrlődik a jugoszláv védelem ereje.

- Képtelenség ezt az ostromot sokáig állni
– jegyzi meg valaki.
De nincs igaza, mert a jugoszlávok, látva hátvédjeik fáradását, most már nyolc emberrel védekeznek. Zsengellér bombalövését Glaser kiejti, Sas ott terem, de a kitűnő kapus mégis hatalmába tudja keríteni a labdát.

Váratlan jugoszláv támadásból majdnem gólt kapunk, Sas lövésére Matosics ráveti magát, a közönség 11-est reklamál, de a hátvéd nem érintette kézzel a labdát. A magyar fedezetsor – még Turay is – fáradni kezd, különösen Palotás ingadozik. A harmincadik percben még mindig 1:1 az eredmény.

A jugoszlávok is sok támadást vezetnek most és a magyar védelem is támogatásra szorul. A harmincötödik percben a labda is felmondja a szolgálatot, új labdával folytatják a játékot Cseh kiugratja Toldit, de Glaser ezúttal is tapsra ragadtatja a közönséget bravúros védésével. A jugoszlávok húszméteres szabadrúgása a sorfalról pattan vissza.

Sas, majd Titkos engedi ki a labdát az oldalvonalon. Már csak néhány perc van hátra és az idő fogyásával a győzelem reménye is elfogy. Még egyszer erőtlenül, minden meggyőződés nélkül megszólal a magyar közönség biztatása, de a holtfáradt játékosok már nem tudnak gólt lőni.

Az utolsó percben Cseh rohan a kapu felé, már-már úgy látszik, hogy mégis belövi a győztes gólt, amikor a két jugoszláv hátvéd közös erővel fellöki a magyar csatárt. A labda taccsra perdül. Mindenki tizenegyest követel, a bíró azonban nem látta annak…

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98