Dtum
Login with Facebookk
1937 | Szeptember

Sárosi legyőzte a csehszlovákokat

Magyarország – Csehszlovákia 8:3 (2:2)

A Hungária-úti pálya 25.000 főnyi közönsége vasárnap délután nyolcszor pattant fel a helyéről, nyolcszor harsant fel az üdvrivalgás, a hatalmas nézősereg mindannyiszor boldog mámorban tapsolta a szebbnél-szebb magyar gólokat.

A tribün fölött a rádióban a csehszlovák és a magyar szpíker, az egyik természetesen vidáman, a másik szomorúan konferálja be a gólokat. Világszárnyra kelt a hír, hogy a magyar válogatott csapat Európai Kupamérkőzésen 8:3 (2:2) arányban megverte a csehszlovákokat.

Negyednégykor, amikor az osztrák-magyar ifjúsági mérkőzés véget ért, már „tout Budapest” ott volt a Hungária-úti sporttelepen. A pálya főárbocán a csehszlovák, a magyar, a német és az osztrák zászlót lengeti a szeptemberi szellő.

A csehszlovák válogatott csapat újszerű dresszében fut ki elsőnek a pályára. Fehér trikó, gyászkarszalaggal és halványrózsaszín nadrág az öltözet. Udvariasan fogadja a magyar közönség a vendégeket. De amikor a magyar csapat a szokásos meggypiros trikóban és fehér nadrágjában kifut a pályára, megreszketnek a tribünök az üdvrivalgástól.

Aztán jön Bauwens dr., a német játékvezető teljes bírói segédletével, Klug és Boronkay határbírókkal. Sárosi és Planicka, a két csapatkapitány eldönti a helyválasztás és kezdés kérdését. Mielőtt azonban kezdenének, kegyeletes perc következik.

A himnuszok után a csehszlovák futballisták és vezetőik félkört formálnak és arccal a csehszlovák zászló felé fordulva, merev vigyázz állásban tisztelegnek Masaryk emlékének. Azután felállanak a csapatok és megkezdődik a magyar-csehszlovák Európa Kupa mérkőzés.

Magyarország
csapata: Csikós – Futó, Korányi – Magda, Turai, Dudás – Sas, Sárosi, Zsengellér, Cseh, Kemény.
Csehszlovákia csapata: Planicka – Burger, Ostyroky – Mourek, Svaton, Kolsky – Riha, Kios, Sobotka, Nejedly, Rule.

Zsengellér indít, Csikós fogja az első labdát Dudás hazaadásából, Riha lefut, de beadását Turai pompás tempóérzékkel szedi el a belsők elől és máris előrevágja Zsengellérnek, aki Sasnak ad, majd Sárosi és Cseh kapja a labdát, a lövés azonban visszapattan a védőkről. Riha elfut, gyenge, de helyezett lövését Csikós elvetéssel menti. A magyar csapat támad, Sárosi remek dolgokat csinál. Osztogat, felszabadít és lő.

A 10. percben mi érjük el az első sarokrúgást, de Kemény rosszul lövi. Cseh háromszor is elveszti a labdát és emiatt elégedetlenkedik a közönség. Villámgyors csehszlovák támadás váltja fel a magyar fölényt, de Sobotka éles lövését Csikós pompásan kapja el.

A 15. percben vezet a magyar csapat. Sas előreadja a labdát Zsengellérnek, akinek lövése a tömörülő védőkről újra Sas elé pattan. A mozgékony magyar szélső ismét visszavonja a labdát Zsengellérnek, aki bombalövést küld a kapura és a labda a hiába vetődő Planicka mellett a belső kapufáról bepattan a hálóba. 1:0.

Rule vezeti bosszuló rohamra a csehszlovák csatársort, de Korányi villámgyorsan közbelép. Nagy a magyar fölény! A 23. percben mégis kiegyenlítenek a csehszlovákok. Riha elfut, zavartalanul közeledik a kapu felé. Csikós csak kifutással menthetne, de egy gondolatot késik, és a szélső átemeli fölötte a labdát, amely a hálóba hull. Futó még megpróbálja ugyan kirúgni a labdát, de csak beljebb segíti. 1:1.


Cseh pompás labdát ad Keménynek, aki gyilkos lövést irányít, de – fölé. A 28 percben vezetéshez jut a vendégcsapat. Magda és Futó „átjáróház” a csehszlovák csatársor számára és a csehszlovák balszárny könnyedén jut a magyar kapu közelébe. Korányi már hiába rohan át a másik oldalra, hogy mentse, ami még menthető. Rule bevágja a labdát a magyar kapuba. Csehszlovákia 2:1-re vezet.

Nagy az elkeseredés a nézőtéren. Ráadásul továbbfolyik a csehszlovákok pontos passzjátéka a magyar kapu felé, Boronkay az egyik határbíró, olyan hevesen int le egy lesállást, hogy eltörik a zászlója. Kemény elront egy jó helyzetet. Turai szabadrúgása a külső hálót éri és sokan már gólt kiáltanak. A 36. percben sikerült a kiegyenlítés.

Cseh ideális labdáját ad szélsőjének, Kemény lefut, azonnal bead és Sárosi, aki nagy rohammal érkezik a helyszínre, magasra emelt lábbal védhetetlenül lövi a labdát a felső léc alá. 2:2. Kiegyenlítettünk!

Kemény a tisztán álló Csehhez gurítja a labdát, aki lövés helyet érthetetlenül gyengén Planicka kezébe gurítja a labdát. Az utolsó percben majdnem megismétlődik a második magyar gól jelenete, ezúttal azonban a labda a kapu fölé jut és Sárosi esik a kapuba.

A magyar csapat öltözőjében meglehetősen levert a hangulat. Az eddigi tapasztalatok alapján Dietz Károly dr. tanácsokkal látja el a fiúkat. Elhatározza, hogy a második félidőre átcsoportosítják a csatársort, olyképpen, hogy Sárosi lesz a center, Cseh az jobbösszekötő és Zsengellér a balösszekötő.

A második félidőben az új összeállítású magyar csatársor nagy rohamokkal kezd. Sárosi előreadja a labdát Zsengellérnek, aki lő a pergő labda kicsúszik Planicka kezéből, de még maradt ideje a hiba kijavítására. Támadásaink most sokkal jobban gördülnek, mint az első félidőben. Csehnek is jobban megy a játék.

A 6. percben Zsengellér pompás labdát ad Sárosinak. A nagyszerű csatár kitűnő érzékkel veszi át a labdát, az után megindul a kapu felé. A csehszlovák hátvédek két oldalról is kísérleteznek, hogy elvegyék tőle a labdát, de eredménytelenül. Amikor Sárosi elérkezettnek látja az időt, futtából kapura lő és a labda védhetetlenül süvít a balfelső sarokba. 3:2-re vezetünk. Remek gól volt!

A gól után következő percben Keménynek nyílik alkalma a góllövésre, de Planicka csodálatos, párducszerű előrevetődéssel kapja el a labdát a csatár elől. A 12. percben Burger megrúgja Zsengellért, a labdát azért továbbítani tudja Sárosihoz, akit szintén csak úgy képes ártalmatlanná tenni a csehszlovák védelem, hogy a kapu előtt fellöki.

A következő percben Sas a labdával középre szalad Sárosihoz továbbit, aki Keménynek adja, ő pedig visszaküldi a középen maradt Sasnak. A fürge szélső eltéveszti a lövést, de ott áll előtte Sárosi, aki álló helyzetből nagy gólt lő. 4:2. (18. p.)

A csehszlovákokat egyáltalán nem aggasztja az eredmény, belső hármasuk villámsebesen a magyar kapu előtt terem és Korányi csak úgy tudja megmenteni a helyzetet, hogy a jobbszélső Rihát meglöki, kirepíti a taccsvonalon túlra. A nyurga szélső estében maga alá temeti a taccsvonaltól néhány lépésre ülő kisgyereket.

Kis csoportosulás támad, a gyereket elviszik a kapu mögé és a játék folyhat tovább. A kapuskirúgás után Csehhez kerül a labda, aki nagy hibákat csinált már a mérkőzésen, de most remekül továbbítja a labdát Sárosihoz és ő ebből gólt lő 5:2.


A tribünök és az állóhelyek népe a csodálatos gól után éljenzi, a B-közép pedig ütemes kiáltással köszönti Sárosit. Veszélyes csehszlovák támadás váltja fel a nagy magyar ostromot, kornert harcol ki a csehszlovák jobbszélső, nagy kavarodás támad a magyar kapu előtt, azután az öreg Sobotka Csikós mellett a hálóba vágja a labdát. 5:3.


A magyar csapatban Sárosi tartja a lelket. A legtöbb akció tőle indul ki és nála fejeződik be. A 26. percben kapufát lő, a labda ismét eléje pattan, de másodszorra nem sikerül a lövés. A következő percben ismét Sárosi indít támadást, ez a nagy játékkedv már nem tetszik Burgernek és belerúg a magyar centercsatár lábába. A csehszlovák hátvéd óriási füttykoncertet kap az állóhely közönségétől.

Ezután Sas rohan vészesen a csehszlovák kapu felé. Mikor jó helyzetbe kerül, átadja a labdát Zsengellérnek, aki közelről kapufának fejeli. Csehszlovákia válogatottja csak a mezőnyben tud játszani. Kitűnően gördítik a támadásokat, de amikor a befejezésre kerül a sor, nem tudnak mit kezdeni a labdával. Viszont Sárosi…

A 32. percben háttal áll a kapusnak, amikor megkapja a labdát. Mindenki azt hiszi, hogy átadja Keménynek, ő azonban váratlanul megfordul és leadás helyett ballábbal hatalmas gólt lő. 6:3.

Pillanatról pillanatra változik a játék képe. Majd Sas, Sárosi után a legakcióképesebb magyar csatár fut előre a labdával, átad Keménynek, aki viszont Sárosihoz továbbít, Sárosi már a labda átvevése pillanatában lőhetne, de hogy biztosabb legyen a dolgában, közelebb meg a kapuhoz és lövésével szemben a rutinos, kitűnő Planicka is tehetetlen. 7:3!

Kezdés után ismét Sárosi ugrik ki, de ott terem mellette Burger, aki már régen pályázik Sárosi lábára és a 16-oson belül irgalmatlanul „elkaszálja”. A közönség, mint egy ember kiált fel:
- 11-es!

Bauwens dr., a kitűnő nemzetközi játékvezető azonban nem ad 11-est, valószínűleg arra az álláspontra helyezkedik, - elég helytelenül – hogy ilyen nagy gólkülönbségnél nem szabad büntetőt ítélni. De ami késik, az nem múlik, Sas ismét Sárosinak adja a labdát, aki most már tisztán állva hálóba helyezi a labdát. 8:3.

A magyar csapat fölényesen játszik, Sas is gólt lőhetne, de pár lépéssel a kapu előtt önzetlenül átadja a labdát Zsengellérnek, aki viszont a kapu mellé lő. Még egy hatalmas helyzetük van a csehszlovákoknak is. Kloz elfut Dudás mellett, a magyar védelem lesállásra való hivatkozással leáll, a bíró azonban int, hogy mehet tovább a játék. Kloz rohan is a labdával, de lövése, messze elkerüli Csikós kapuját. Ezzel véget ér a játék.

A boldog nézők berohannak a pályára, Sárosihoz sietnek, ő azonban elhárítja magától az üdvözlőket, és odamegy Bauwenshoz, megköszönni a játékvezetést. Alig hogy ez megtörténik, a népszerű vörös Takács, a Hungária kondíciótrénere, a levegőbe emeli a mérkőzés hősét és a közönség sorfala között viszi ki a pályáról.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A nap hőse dr Sárosi György, aki hét gólt rúgott A győztes magyar csapat Csikós, Sas, Cseh, Kemény, Magda, Sziklai, Futó, Turay, Korányi, elöl Zsengellér, Dudás, Sárosi Kapufa. Sárosi átadásából Zsengellér kapufát fejelt Zsengellér pompás lövésére hiába vetődik Planicka
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98