Dtum
Login with Facebookk
1938 | Augusztus

Székesfehérvár történelmi napja

Szent István emlékének hódolt Székesfehérvárott a magyar törvényhozás. Horthy Miklós kormányzó vezetésével megjelentek az ősi falak között a parlament mindkét házának díszmagyarba öltözött tagjai, az országnagyok, a társadalmi élet előkelőségei és a diplomáciai testület képviselői.

A képviselőház és a felsőház együttes ünnepi ülésén törvénybe iktatták Szent István emlékét, megkoszorúzták a királysírokat és leleplezték Szent István király lovasszobrát.

1. A kormányzó megérkezik a királysírok koszorúzására, mögötte magyar ruhában hitvese, gyermekei és kíséretének tagjai.

2. Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök, Horthy Miklós kormányzó jelenlétében, a képviselők és a főrendek lelkes éljenzése közben a szónoki emelvényről beterjesztette Szent István emlékét megörökítő törvényt.

3. A székesfehérvári városháza drapériákkal díszített udvarán megnyitják az országgyűlést. Középen az emelvényen vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója ül.

4. Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök a kormányzó elé terjeszti Szent István emlékét megörökítő törvényt és fölkéri, hogy a törvényt kihirdetési záradékkal és aláírással lássa el.

5. Horthy Miklós kormányzó az Árpádházi királysírok helyére hatalmas babérkoszorút helyez és ezzel felavatja a Szent István idején emelt bazilika romjait.

A székesfehérvári országgyűlés napján leplezték le az ősi koronázó városban Szent István király lovasszobrát. A bronzszobor Sidló Ferenc művészi alkotása.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A kormányzó Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök A székesfehérvári városháza Szent István emlékét megörökítő törvényt Az  Árpádházi királysírok Szent István király lovasszobra
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98