Dtum
Login with Facebookk
1938 | December

60 évre szállította le az OTI közgyűlése az öregségi biztosítás korhatárát

Vasárnap közgyűlést tartott az Országos Társadalombiztosító Intézet. A tárgysorozat 233 pontból állott.

Vitéz Huszár Aladár elnök
a Felvidék visszacsatolásának nagy nemzeti eseményéről beszélt, majd arról, hogy az anyaországnak szociális berendezkedés tekintetében nem kell szégyenkeznie.
– Minden magyart a legnagyobb szeretetnek kell összekötnie, mert csak a szeretet épít. A gyűlölet rombol!

Köszöntötte Lengyel Ervin doktort, az új vezérigazgatót
és búcsúztatta Horváth Istvánt, a volt vezérigazgatót, aki az intézet alelnöke lett. Ezután az új vezérigazgató mondott bemutatkozó beszédet.

Bejelentette, hogy az OTI tízezer pengőt adományozott
a „Magyar a magyarért” akcióra és több felvidéki városban bérházakat épít. Kijelentette, hogy az önkormányzati rendszer híve. Beszámolt a biztosítottak létszámának állandó emelkedéséről: ez a létszám 901.000-re emelkedett!

Szükséges tehát az alkalmazottak létszámának szaporítása is.
Azt mondta: megköveteli az előzékenységet, a szolgálatkészséget és azt, hogy az ügyviteli munkaerők a köznapi politikától tartsák távol magukat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98