Dtum
Login with Facebookk
1938 | Március

Wolff ezredes a császárhű néppárt elnöke öngyilkos lett Bécsben

Vasárnap délelőtt a Bécsben tartózkodó katonák és rendőrök zenekarai a Hofburg előtt térzenét adtak. A térzene után a bécsi gyerekek felkéredzkedtek a lovas rendőrök lovaira és körben lovagoltak a Hősök terén. Ennek a szórakozásnak olyan nagy sikere volt, hogy a rendőrök a hatalmas riadóautókra is felvették a gyerekeket.

Vasárnap lépett életbe az új menetrend Bécs és Berlin között, ezentúl kilenc gyorsvonatpár közlekedik naponta a birodalom fővárosa és Ausztria között. Vasárnap délelőtt terjedt el a híre, hogy Karl Wolff nyugalmazott ezredes, a császárhű néppárt elnöke, az osztrák legitimisták egyik vezetője öngyilkos lett.
Wolff ezredest Magyarországon is sokan ismerték.

Öngyilkosságot követett el a 68 esztendős Egon Friedl kultúrtörténész is, számos Ausztriával foglalkozó híres történelmi munka szerzője. Úgy volt, hogy vasárnap olvassák fel a bécsi egyházmegye katolikus templomaiban Junitzer biborosérsek pásztorlevelét a katolicizmus és a nemzeti szocializmus viszonyáról. A pásztorlevél felolvasása elmaradt és egyelőre még senki sem tudja, mikor kerül nyilvánosságra a bécsi hercegérsek nagy érdeklődéssel várt pásztorlevele.

A Volkischer Beobachter vasárnapi bécsi kiadása éles hangon írja, hogy már túlságosan sokan hordják Bécsben a horogkeresztes jelvényt. Olyanok is, akiknek semmi köze nincs a mozgalomhoz. A Völkischer kijelenti, hogy a horogkereszt konjuktúrája lejárt, és azok, akik a mozgalom uralomra jutása után ébredtek rá, hogy voltaképpen ők is nemzeti szocialisták, még nagyon fognak csodálkozni, hogy mit történik velük!

Több bécsi kávéház ajtajára feltűnő táblákat akasztott: ennyi meg ennyi schillinget áldoztunk a párt céljaira, más kávéház tulajdonosok pedig bejelentették, hogy földet és házhelyeket osztottak ki régi nemzeti szocialisták között. Néhány kávéház ezt írta ki: Az elnyomatás ideje alatt törhetetlen nemzeti szocialista magatartásunk miatt bojkott alatt álltunk. Ezért most nem alamizsnát kérünk a párttagoktól, hanem elszenvedett kárunk megtérítését azzal, hogy buzgón támogatnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98