Dtum
Login with Facebookk
1938 | Október

Gróf Bethlen István nagy nyilatkozatot adott a magyar-cseh viszály megoldásáról

Milánó, október 30.
A milánói Corriera della Sera vasárnapi számában hatalmas cikk számol be arról a beszélgetésről, amelyet Luigi Morandi folytatott Bethlen István gróf volt miniszterelnökkel. A lap kiemeli, hogy Bethlen gróf volt az a magyar államférfi, aki az olasz-magyar barátságot megteremtette.


- Azoknak a magyar területeknek Magyarországhoz való visszacsatolása, amelyek ma még cseh uralom alatt állanak, nemcsak természetes, hanem elkerülhetetlen. – így kezdődik Bethlen István nyilatkozata.

 

– Meg vagyunk győződve, hogy azokra a városokra vonatkozólag, amelyek a határ mentén fekszenek és amelyekre nézve még nem tudtunk megegyezni, ugyanazok az elvek fognak érvényesülni, mint a szudétanémet problémával kapcsolatban és hogy az a két nagyhatalom, amelyeket Budapest és Prága döntőbírónak kért fel, ugyanazon az alapon fogja elintézni a magyar-cseh határok ügyét, mint ahogyan megoldották a német-cseh határ kérdését.


A magyar álláspont, amely a jogon és az igazságon alapszik,  a népszavazás. Ha valaki azt állítja, hogy a magyar statisztikai adatok hamisak, annak természetesen el kellene fogadnia a népszavazást. Prága nem merte megtenni e döntő lépést, amely bebizonyította volna az egész világ előtt, hogy a csehek az utóbbi húsz év alatt egyebet sem tettek, minthogy hazugságokat terjesztettek ebben a kérdésben és az a tény bizonyítja, hogy a magyar statisztikai adatok nem hamisak, hanem igenis igazak.


- Mi elfogadtuk természetesen a döntőbíróságot, sőt mi ajánlottuk, hogy Olaszország és Németország döntőbírók legyenek azért, mert teljes bizalommal hisszük, hogy döntésük tiszteletben fogja tartani az igazságot. Magyarország a döntőbíráskodáson keresztül ugyanazt a megoldást fogja elérni, mint amelyet a népszavazás hozott volna.


- A másik kérdés a Magyarországhoz tartozó ősi területen lakó másik két nép önrendelkezési jogára vonatkozik s ez: a szlovákok és a ruszinok önrendelkezési joga. A magyar-csehszlovák nézeteltérés első napjától kezdve azt az álláspontot képviseltük, hogy csakis a két népnek magának van joga a saját sorsáról dönteni.


Azóta az új csehszlovák kormány látszólag megadta a döntési jogot, de úgynevezett független szlovák és független rutén kormányok a valóságban nem autonóm kormányok. A szlovák és a rutén nép nem élveznek semmiféle önkormányzatot, mert a Szlovákiában és Ruszinszkóban székelő cseh tábornokok és a cseh hadsereg kormányozzák őket. A két úgynevezett autonóm kormány semmi egyéb, mint a cseh tábornokok intézkedéseinek végrehajtója.


A döntő bizonyítéka ennek az, hogy Bródyt, a rutén kormány elnökét megfosztották hatalmától, letartóztatták és Prágába szállították abban a pillanatban, amikor bátorsága volt kijelenteni, hogy népszavazást kell elrendelni a rutén területen. Bródy nyilatkozata és letartóztatása után mást állítottak a rutén kormány élére, egy olyan embert, aki egyszerű végrehajtója, vak eszköze az ungvári cseh hadosztály parancsnokló tábornokának.

 

A mi álláspontunk ezzel szemben az, hogy nincs szándékunkban ezt a helyzetet eltűrni és megengedni azt, hogy a cseh kormány ily módon kijátssza a szlovák és rutén népet és megsértse Magyarország életérdekeit.


- Meg vagyunk győződve afelől és erre ezer bizonyítékunk van, hogy a szlovák és rutén nép, ha felszabadítanák őket a cseh hadsereg és a cseh tisztviselők járma és hihetetlen nyomása alól, túlnyomó többségben szavazna a Magyarországhoz való visszacsatolás mellett, ahol egy évezreden át éltek. El vagyunk határozva, hogy ezt a kérdést véglegesen megoldjuk! Ha a mai napig békés álláspontot foglaltunk el, ha vissza tudtuk tartani a magyar népet attól, hogy háborúhoz folyamodva erővel döntse el ezt a kérdést, ma már türelmünk végső határához ért.


Semmiesetre sem fogunk lemondani jogainkról, mert ha ezt tennők, meg vagyunk győződve arról, hogy Közép-Európában oly helyzet keletkezne, amely nem biztosítaná a jövő békéjét s a Dunamedence állandó konfliktusok és nyugtalanságok forrása lenne.

 

Ezt a kérdést véglegesen kell megoldani, ha lehet, békés eszközökkel s ha nem, akkor – erővel!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gróf Bethlen István Andrej Bródy Syrovy tábornok az új Csehszlovákia új miniszterelnöke
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98