Dtum
Login with Facebookk
1928 | Augusztus

Bethlen miniszterelnök nyilatkozik egy angol lapban

London, augusztus 12.
"Sunday Times" "Őszinte szavak Európa szenior miniszterelnökétől" cimmel gróf Bethlen István nyilatkozatát közli Magyarország politikai helyzetéről s hosszabb kommentárt fűz a nyilatkozathoz. Kommentárjában helyeslőn állapitja meg, hogy a miniszterelnök nyilatkozata ellentétben áll azzal a hangos propagandával, amelyet Magyarország egyes barátai folytatnak.

 

Angliában szimpátiával kezelik a trianoni békeszerződés reviziójának kérdését, amely Magyarországot meg nem érdemelten darabolta föl, csakhogy nagy különbség van a részleges békerevizió és a háboruelőtti állapot helyreállitása között.

 

A lap helyesli a miniszterelnöknek azt a fölfogását is, amely legelőször a dunamenti államok gazdasági együttmüködését tartja a legfontosabbnak, ami azonban egyuttal nem jelentené a dunai konföderáció megalakulását is. Bethlen ismételten hangoztatta, hogy Magyarország eleget tesz szerződésbeli kötelességeinek, de a kisántánt államai részéről még egyetlen gyakorlati tervet sem javasoltak a közép-európai helyzet konszolidálása érdekében.

 

A miniszterelnök valótlannak mondja a kisántánt által többizben hangoztatott állitást, mintha a magyar kormány konkrét javaslatot tett volna a trianoni békeszerződés reviziójára. Magyarország csak azt kivánja, hogy teljesitsék a békeszerződésnek azt a kevés határozmányát, amely Magyarországra nézve kedvező, azonban a kisántánt államai ezt mindeddig megakadályozták, Magyarország mindamellett hajlandó szomszédaival a jóviszonyt helyreállitani.

 

Addig pedig, amig a gazdasági együttmüködés munkája lassan-lassan megvalósul, Magyarország a belső nyugodt munka helyreállitására és a termelés fejlesztésére törekszik. Ez pedig - igy fejezi be a miniszterelnök nyilatkozatát - nemcsak magyar kérdés, hanem európai kérdés is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Ferencváros változatos játékkal felnyomult a bajnokság élére A Ferencváros változatos játékkal felnyomult a bajnokság élére
Ferencváros – Szolnoki MÁV 5:3 (2:2) Az őszről elmaradt...
Német katonák pénze Német katonák pénze
Egyik berlini ujságnak jelentik a nyugati harcztérről: „Ma,...
A pangás bilincsei A pangás bilincsei
Ha végig tekintünk a mult év eseményein, azt látjuk, hogy mind...
A pénzintézetek és az ipartörvénytervezet A pénzintézetek és az ipartörvénytervezet
A kereskedelmi minisztérium hódító hadjáratra indult, a félországot...
Prológ egy Ady-esthez Prológ egy Ady-esthez
Az Ady-esték közönségében a figyelmes szemlélő könnyűszerrel...
Meghalt a király.... Meghalt a király....
SCHÖNBRUNNBAN, a kastély hálótermében, körülvéve fenséges...
Koburg Lujza elszöktetése II. Koburg Lujza elszöktetése II.
Az előzőnapon elkezdett czikk-sorozatunkat Lujza herczegnő...
Az orosz mozgósítás titka Az orosz mozgósítás titka
A "Novoje Vremja" czímű orosz ujság írja a következőket: A...
A pápa elitélte az angolszászok hadviselését A pápa elitélte az angolszászok hadviselését
A Wilhelmstrasse szóvivőjének nézete szerint alig képzelhető el az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98