Dtum
Login with Facebookk
1938 | Október

A Botond nővérek jégcsárdás-bemutatója Londonban

Mindent vissza! – kiáltották Londonban a Botond-lányok jégcsárdás-bemutatóján

London, október 30.

Kedves, jelenet színhelye volt szombaton délután a londoni jégpalota. Botond Évi és Györgyi, a két kiváló magyar műkorcsolyázó részt vett a november 13-i nagy londoni jégünnepély próbáján. A közönség zsúfolásig megtöltötte a jégpalotát és udvarias tapssal üdvözölte az amerikai, majd a norvég műkorcsolyázókat is.

Amikor magyar ruhában Botond Évi és Györgyi siklott a tükörsima jégre, a közönség dörgő tapssal fogadta őket. A két magyar sport lady díszpalotást és csárdást mutatott be!
A tündérszép táncok után a közönség egy része felemelkedett a helyéről és parázs tüntetést rendezett Magyarország mellett.

A tribünről tört magyarsággal kiáltották:
- Éljen Magyarország!
- Mindent vissza!

A váratlan és megható tüntetésnek az a magyarázata, hogy a Botond-lányok közel három hónapja tartózkodnak Londonban és szimpatikus megjelenésükkel, kitűnő angol nyelvtudásukkal valóságos diplomatái a magyar ügynek.

A délelőtti órákban kitűnő trénerek tanítják őket, délután együtt korcsolyáznak a közönséggel, este pedig az előkelő angol társaságokba bejutottak. Az angol lapok első oldalon hozták a fényképüket, a képeslapokban egész fényképsorozat jelent meg a Botond-lányokról, több száz autogramot adtak a jégsport híveinek.

Évi és Györgyi vitéz Botond Béla budapesti ügyvéd lányai, londoni népszerűségüket Magyarország szolgálatába állították és mindenütt a magokkal vitt Cholnoky-féle térképekkel bizonyították Magyarország igazát.

A Botond-lányok még részt vesznek a nov. 13-i nagy jégünnepélyen, utána hazajönnek, hogy a budapesti pályán folytassák előkészületeiket a magyar bajnokságra és az elkövetkezendő bemutatókra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98