Dtum
Login with Facebookk
1938 | Szeptember

A jugoszláv belügyminiszter teljes megértéssel beszélt a magyar kisebbség helyzetéről

Belgrád, szeptember 11.
Korosev jugoszláv belügyminiszter, a szlovén klerikális néppárt vezére feltűnéstkeltő beszédet mondott Muraszombaton. A kisebbségi kérdésről beszélt és szóvátette a magyar kisebbség helyzetét is.


- A Mura vidékén a statisztika szerint – mondta a miniszter – 7007 magyar él, míg a szlovének száma 83.118. A magyarok Jugoszláviában nem élnek elnyomásban, mert a kormány és hatóságok elismerik magyar voltukat. Nem hiszem, hogy Jugoszláviában egyetlen olyan magyar is él, akinek panasza lenne!


A belügyminiszter szerint a kormányzat teljes megértést tanusít a nemzeti kisebbségek jogos követelései iránt. Ezután arról beszélt, hogy a Magyarországon élő jugoszlávoknak – bunyevácoknak, sokácoknak, szerbeknek és szlovéneknek – ugyanolyan kívánságaik vannak, mint a Jugoszláviában élő magyar kisebbségeknek.


- E kívánságok teljesítése megerősíti majd a közelmultban létrejött barátságot és lehetővé teszi Magyarországnak, hogy közeledhessék a kisantant békés szervezetéhez – fejezte be beszédét a miniszter.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98