Dtum
Login with Facebookk
1939 | Augusztus

Szigeti csak nagy küzdelem után szenvedett vereséget Crammtól

Gábori legyőzte Asbóthot

A magyar teniszbajnokság férfiegyes számának elődöntőit játszották vasárnap. Erősen szemerkélt, amikor alig öt-hatszáz főnyi közönség előtt a svéd von Cramm és Szigeti Ottó állottak fel az első játékra.

A hihetetlenül egyszerűen játszó egykori német éljátékos és az idén gyengébb formát mutató magyar ranglistavezető már az első percekben szemkápráztató játékkal örvendeztette meg a nézőket.

A párás, nehéz levegőben kölcsönösen megnyerte von Cramm és Szigeti a maga adogatását és olyan éle harc folyt minden egyes labdáért, hogy néhány perc múlva mind a két teniszező csuromvíz lett.

Szigeti egyik bravúrt a másik után mutatott be, még Cramm is megjegyezte:
- Sehr schön!
Úgy látszik még nem tanult meg svédül von Cramm!

A nap is sütött, de azért esett, amikor Szigetinek szett labdája is volt, de von Cramm néhány villámgyors backhand-ütéssel 8:6 arányban megnyerte az első játékrészt.

Szigeti sehogy sem tudta a második szettben sem kihozni Crammot a nyugalmából, amikor végre 5:5-nél a magyar fiú megnyerte a svéd adogatását, hallani lehetett, amint Szigeti felsóhajtott:
- Na végre!

Korai volt Szigeti öröme, mert pontosan megismétlődött az első szett: Cramm erősített és megint 8:6-ra győzött.

A harmadik szettben a közönség alig győzte követni a labdamenetet. Olyan sokáig cikázott a fehér teniszlabda a háló fölött, hogy szinte úgy látszott egyik sem fog hibázni. 5:3-ra elhúzott Cramm, Szigeti kiegyenlített.

Talán most végre nyerni fog a magyar fiú, de minden hiába. Hiba nélkül nyerte Cramm a következő gépet, utána három meccslabdája volt. Az elsőt Cramm a hálóba ütötte, a másodikat autra, a harmadikat újra a hálóba. A „gyusz” után a következő meccslabdát mégis Cramm nyerte és ezzel a döntőben 8:6, 8:6, 7:5 arányban verte Szigetit.

Elállt az eső, gyönyörű szép időben folytatta Asbóth és Gábori a második elődöntő mérkőzést. Még a Szigeti-Cramm elődöntő alatt a kis díszpályán kezdtek el játszani Gáboriék és nagy meglepetésre az első szettet Gábori nyerte 6:3 arányban.


A díszpályán helyet foglaló, közben kétezerre felszaporodott nézőközönség csodálkozással figyelte Asbóth érthetetlen, gyenge játékát. A fiatal bajnok szinte minden ellenállás nélkül veszti sorra a labdákat és a második szettben Gábori nyert 6:1 arányban, ahogy akart.

Amikor 5:4-re vezetett Gábori és meccslabdája is volt. Asbóth hárítása után, a közönség biztatására, egyre jobban belelendült a kitűnő ifjú teniszező és végre tudásához méltóan játszva, 7:5-re megnyerte a második játékot.

Pihenés nélkül kezdték el a negyedik szettet. Mind a két teniszező roppant ideges már, rengeteg hibát követtek el.

Hol az egyik, hol a másik hibázta el a legbiztosabb helyzeteket és a feszült izgalmat csak a szomszédos strand hangosbeszélője szakította meg, amely ezt harsogta:
- Kérjük, jelentkezzen az az úr, aki a saját fürdőcipője helyett egy idegen fürdőtrikót vitt el!

Nagy derültség fogadta a bejelentést, még Asbóth is nevetett. De ez sem segített rajta. Gábori hibázott kevesebben ebben a szettben és végeredményben sikerült a gödöllői vereségért revánsot venni: 6:3, 6:1, 5:7, 6:2 arányban legyőzte Asbóthot.

Hétfőn: Cramm-Gábori döntőmérkőzés a magyar teniszbajnoki címért

A vasárnapi elődöntők alapján von Cramm a kiváló svéd teniszező és Gábori Emil jutottak a férfi egyes bajnokság döntőjébe. A volt német játékos, aki két évvel ezelőtt a világ legjobb teniszezőjének számított, az idén ismét versenyez és máris elérte formája csúcspontját.

Alig néhány verseny után a nyáron legyőzte az amerikai Riggset is 6:0, 6:2, 6:1 arányban és Cramm tudására jellemző, hogy az amerikai teniszező – persze Cramm távollétében – megnyerte a világbajnokságnak számító nagy wimbledoni versenyt.

Cramm már vasárnap is ízelítőt adott nagyszerű képességeiről és hétfőn Gáborival szemben még nagyobb erőkifejtésre lesz szüksége. Gábori Asbóthot olyan könnyedséggel győzte le, hogy nem is tartozik a vérmes remények közé Cramm elleni jó szereplése sem. Mindenesetre kettőjük küzdelme ínyenceknek való „teniszcsemege” lesz.

Hétfőn 3 órakor kerül sor egyébként a vegyespáros elődöntő folytatására is. Vasárnap a Gábori-Käppel kettős 6:4, 2:6 arányban végzett a Cramm-Somogyi pár ellen, de a mérkőzést a sötétség miatt abba kellett hagyni.

Ugyancsak hétfőn játszák le a női páros elődöntőket. 5 órakor von Cramm és Gábori egymás között döntik el a bajnoki címet.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Cramm a budapesti nemzetközi teniszbajnoki mérkőzésen A Gábori - Asbóth pár játék közben
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98