Dtum
Login with Facebookk
1939 | December

Francia szerződéssorozat a külkereskedelemben

Megkötötték a francia-jugoszláv kereskedelmi szerződést
Belgrád, dec. 25.

A pénteken háromheti megbeszélés után létrejött
és kézjeggyel ellátott jugoszláv-francia kereskedelmi szerződést a szombati lapok részletesebben ismertetik. A szerződés új helyzetet teremt a két ország közötti árucsereforgalomban és a fizetési rendszerben. Az árucsereforgalmat az eddiginek 10-12-szeresére emeli fel, továbbá a vámkedvezmények és az árak tekintetében is előnyös helyzetet biztosít Jugoszláviának.

A külügyminiszter a Pravdának adott nyilatkozatában rámutat, hogy a jugoszláv-francia kereskedelmi szerződés újabb lépést jelent Jugoszláviának azon az útján, amelynek legtöbb jellemzője a teljes politikai és gazdasági semlegesség fenntartása valamennyi háborut viselő állam irányában.

A január elsejével életbelépő új francia-jugoszláv kereskedelmi egyezmény értelmében Franciaország Jugoszláviában nagymennyiségű húst, hentesárut, fát, dohányt, ásványi anyagot és kendert vásárol. Ezek évi értéke – mint a Politika írja – elérheti az egy milliárd dinárt: ennek ellenértéke nagyrészben arra lesz alkalmas, hogy Jugoszlávia devizaveszteség nélkül törleszthesse franciaországi kölcsöneit.

Úgy tudják, hogy a párhuzamosan folyt angol-jugoszláv tárgyalások az érdekek összhangbahozásának ugyanebben a szellemében elvi eredménnyel jártak. (MTI)


Fontos francia-argentin árucsere egyezmény
Buenos-Aires, dec. 25.

Cantillo külügyminiszter és Pegrouton francia nagykövet
ma igen fontos kompenzációs egyezményt írtak alá a francia-argentin árucsere megszervezéséről. Az egyezmény értelmében Franciaország ezentúl frankban fizeti vásárlásait. Az egyezmény messzemenően lehetővé teszi, hogy Franciaország argentin árukat vásárolhasson. (MTI)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98