Dtum
Login with Facebookk
1939 | Június

Fölényesen győzött Purran, a legjobb német kerékpáros Pelvássy ellen

Zászlódíszbe öltözött vasárnap délután a Millenáris-pálya. Európa legjobb kerékpározói, a német válogatott csapat látogatott el Budapestre, hogy felvegye a küzdelmet a legjobb magyar kerékpározók ellen. A tribünön alig 4000 néző helyezkedett el.

Úgy látszik biztos vereségre nem volt kíváncsi a közönség. Tornyos felhők siettetik a kezdést és a versenyzők a pálya közepére vonulnak. Egymás mellett állanak a német csapat fehér dresszes és a magyar csapat piros trikós tagjai.

Boldog Nándor, a Magyar Kerékpáros Szövetség ügyvezetője németül üdvözli a vendégeket, akik részéről Rütt, a német csapat kapitánya és vezetője válaszolt. A himnuszok elhangzása után a kezdő kerékpárosok előfutamait bonyolították le, majd sor került a magyar-német mérkőzés első számára, a két körös rövid távú versenyre.

A német Purran és Pelvássy álltak a starthoz. Pelvássy jól helyezkedett és vigyázott a németre, nehogy megszökjön. A finist is Pelvássy kezdte meg, Purran azonban az utolsó száz méteren szinte elsuhant a kitűnő magyar kerékpáros mellett és 12.4 mp-es idővel fölényesen győz. (Pontverseny 2:1 a németek javára.)

Ezután hatalmas vihar és jégeső vonul végig a pálya fölött, a versenyt nem lehet tovább folytatni, a közönség azonban kitart és csak órák múlva hagyja el a pályát.

A német-magyar kerékpáros mérkőzést hétfőn este 7 órakor folytatják a Millenáris versenypályán.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98